MARCUS AURELIUS ELMÉLKEDÉSEI

FORDÍTOTTA HUSZTI JÓZSEF

ELSŐ KÖNYV

1. Verus nagyatyám a nemes jellem és higgadtság példája volt.

2. Atyám, hallomásom és emlékeim szerint, maga volt a szerénység és

férfiasság.

3. Anyámtól tanultam az istenfélelmet, a jótékonyságot, a tartózkodást

nemcsak a rossz elkövetésétől, hanem még a gondolatától is, továbbá a pazarló

életmódtól olyannyira elütő egyszerű életet.

4. Dédatyámnak köszönhetem, hogy nem kellett nyilvános iskolákba járnom,

hanem otthon élvezhettem kitűnő mesterek tanítását; és hogy megtanultam: ilyen

dolgokban nem szabad garasoskodni.

5. Nevelőmtől tanultam, hogy a cirkuszban sem a zöldek, sem a kékek, sem a

kerekpajzsúak, sem a hosszúpajzsúak pártjához ne csatlakozzam; hogy kitartó és

kevéssel beérő legyek; hogy magam végezzem el a munkámat, és ne markoljak

egyszerre sokat; hogy a besúgással szemben tartózkodóan viselkedjek.

6. Diognétos óvott a hiú törtetéstől, a varázslók és szemfényvesztők -

ráolvasókról, szelleműzésről szóló - fecsegéseinek hitelétől, fürjek

hízlalásától, és minden ilyen kedvteléstől. Ő tanított az őszinte beszéd

eltűrésére, ő szoktatott bölcselkedésre, ő hallgattatta velem először Bakheios,

majd Tandasis és Marcianus leckéit, ő íratott velem már gyermekkoromban

filozófiai párbeszédeket, ő keltett bennem vágyat a tábori ágy, az állatbőr

takaró, általában a görög bölcs életmódjához tartozó tárgyak után.

7. Rusticus gyökereztette meg bennem a meggyőződést, hogy jellememet

javítanom, gondoznom kell; ő óvott attól, hogy eltévelyedve a szofisztika felé

hajoljak; hogy hiú elméletekről firkáljak; hogy erkölcsi prédikációkat tartsak;

hogy szemkápráztatóan páváskodjam mint mindennel törődő vagy tetterős férfiú. Ő

idegenített el a szónokias, költőien felcicomázott, finomkodó írásmódtól. Ő

figyelmeztetett, hogy otthon ne sétálgassak stólában, általában, hogy minden

ilyesmit kerüljek. Ő intett, hogy leveleimet keresetlenül írjam - mint ahogyan

ő írt anyámnak Sinuessából; hogy bántalmazóimmal és az ellenem vétőkkel,

mihelyt közeledni akarnak hozzám, békülékenyen, engesztelékenyen viselkedjen;

hogy figyelmesen olvassak, s ne érjem be a felületes megértéssel; hogy a

nagyhangúak ne vegyenek le egykönnyen a lábamról. Ő hívta fel figyelmemet

Epiktétos értekezéseire, melyeket saját könyvei közül adott kölcsön.

8. Apollóniostól tanultam, hogy gondolkodásom szabad, körültekintő, de azért

határozott legyen; hogy egy pillanatig se nézzek más vezércsillagra, mint az

észre; hogy lelkem egyensúlyát mindig megtartsam: heves fájdalmak közepette,

gyermekem elvesztésekor, hosszú betegségben. Rajta, mint élő példán világosan

megfigyeltem, hogy ugyanaz az ember lehet nagyon erős akaratú és mégis elnéző.

Tanítás közben sem volt türelmetlen. Olyan embert ismertem meg benne, aki szép

tulajdonságai közül szemmelláthatóan a legkevesebbre értékelte azt a

tapasztalatát és jártasságát, amellyel elméleti tudását másoknak közvetítette.

Tőle tanultam meg, hogyan kell barátainktól az úgynevezett szívességeket

elfogadnunk, anélkül, hogy akár megalázkodnánk, akár semmibevevésünkkel

figyelmetlenek volnánk.

9. Mindig szemed előtt lebegjen: mi a mindenség természete és mi az enyém,

milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen egésznek milyen része? Továbbá: senki

meg nem akadályozhatja, hogy tetted és szavad mindig összhangban legyen a

természettel, amelynek része vagy.

10. Alexandros grammatikus maga volt a kíméletesség. Sohasem kifogásolta, ha

valaki előadásában idegenszerű, nyelvi fonák vagy hibás fordulatot használt,

hanem ügyesen szóba hozta a megfelelő kifejezést válasz, kiegészítő magyarázat

vagy a tárgyra, de nem a kifejezésre vonatkozó közös megfontolás ürügyén, vagy

valami más alkalmas módon, közvetve sugalmazta.

11. Fronto magyarázataiból értettem meg, hogy az önkényuralomnak velejárója

az irigység, a ravaszság, a színlelés, továbbá, hogy a mi úgynevezett előkelő

embereink általában mennyire szeretetlenek.

12. Alexandros, a platonista filozófus tanította, hogy kényszerűség nélkül

senkinek ne mondjam, levélben se írjam: "Nincs időm." Bokros teendőimet se

hozzam fel ürügyül, hogy ezzel a módszerrel következetesen elhárítsam magamtól

az emberi együttélés szülte kötelességeket.

13. Catulus buzdított, hogy barátom szemrehányó panaszát, még ha történetesen

alaptalan volna is, ne vegyem közönyösen, hanem inkább kíséreljem meg a régi

bizalmas viszony helyreállítását. Intett, hogy tanítóimat melegen dicsérjem -

mint ahogy ezt Domitiustól és Athénodotosról feljegyezték -, és hogy

gyermekeimet igaz szívvel szeressem.

14. Severus testvérem példát adott, hogy szeressem hozzátartozóimat,

szeressem az igazságot, szeressem az igazságosságot. Általa ismertem meg

Thraseát, Helvidiust, Catót, Diónt és Brutust. Ő adott fogalmat arról, mi a

jogegyenlőségre felépített állam, amelyet az egyenlő elbánás és a

szólásszabadság elve alapján kormányoznak, mit jelent az az uralom, amely az

alattvalók szabadságát mindenek fölé helyezi. Ugyancsak ő buzdított, hogy

tartsak ki a filozófia mellett változatlan megbecsüléssel, hogy jótékony és a

lehetőség szerint bőkezű legyek, hogy ne adjam fel a barátok szeretetébe vetett

jó reményemet és bizalmamat. Ő maga nem titkolta, ha barátai szemrehányást

érdemeltek tőle, viszont nekik sem kellett találgatniuk, mit akar, mit nem

akar, hiszen nyilvánvaló volt.

15. Maximusnál megfigyeltem az önuralmat, a feltétlen állhatatosságot, a jó

kedélyt betegségben és más nehéz viszonyok közt, hogy jellemében szerencsésen

keveredik a szelídség és a nemesség, hogy a rászabott munkát zúgolódás nélkül

elvégzi.

Mindenki megbízott benne, hogy amit mond, azt úgy is gondolja, és amit tesz,

azt nem teszi rossz szándékkal. Semmin nem csodálkozott, semmi nem hozta

zavarba, nem sietett, de nem is késlekedett, nem volt tanácstalan és levert, de

erőltetetten nyájas sem, hogy azután ismét haragos és bizalmatlankodó legyen.

Jótékony, megbocsátó, őszinte volt, s természet adta egyenesség sugárzott

róla, nem pedig kényszeredett önfegyelmezés. Senkinek nem támadt az a

gondolata, hogy lenézi, viszont senki sem merte magát derekabbnak tartani nála.

A tréfálkozásban mindig eltalálta a helyes mértéket.

16. Atyámnál megfigyeltem szelídségét és érett megfontolással formált

ítéletéhez való állhatatos ragaszkodását. Az úgynevezett kitüntetések iránt

érzéketlen volt, szerette a munkát, mégpedig kitartással, a köz javát szolgálni

tudók véleményét készséggel meghallgatta, mindenkivel következetesen érdeme

szerint bánt el, s nagy tapasztalata volt annak elbírálásában, hol van szükség

nekifeszülésre, hol a gyeplő lazítására.

Lemondott a fiúkkal való szerelmeskedésről, egyenlőnek tartotta magát

embertársaival, nem vette rossz néven, ha barátai nem jelentek meg asztalánál,

vagy ha útjain esetleg nem kísérték el. Akik ügyes-bajos dolgaik miatt

elmaradtak társaságából, később ugyanazt a régi jó barátot látták benne

viszont. Megbeszélésein mindent pontosan és állhatatosan számba vett, és nem

elégedett meg a látszatigazsággal, hanem következetesen végére járt az

igazságnak. Barátait magához kívánta bilincselni: nem váltogatta őket

szeszélyesen, de nem is csüngött rajtuk oktalanul. Minden körülmények között

derűs kedéllyel megállt a maga lábán. Szeretett jó előre gondoskodni, s még a

legcsekélyebb dolgokról is eleve intézkedett, fontoskodás nélkül.

Zajos helyeslés vagy hízelgés egyáltalán nem ért fel hozzá. Az állam fontos

érdekein gonddal őrködött, a közjavakkal takarékosan sáfárkodott, s e

tekintetben türelemmel nézett szembe a kifogásokkal. Az isteneket babona nélkül

tisztelte, és az emberek kegyét sem kereste népszerűség hajhászásával,

tetszelgéssel, vagy a tömeg legyezgetésével, hanem mindenben józan, elvhű volt

- sohasem ízléstelen, vagy új után kapkodó.

Az élet kényelmét szolgáló javakkal, amikkel a sors bőségesen ellátta,

fennhéjázás nélkül, de nyíltan élt; keresetlenül élvezte a rendelkezésre állót,

de azért a hiányzót sem nélkülözte. Senki sem mondhatta róla, hogy csavart

eszű, rabszolgalélek, szőrszálhasogató volna, hanem inkább be kellett vallani,

hogy érett, talpig férfi, fölötte áll a hízelgésnek, s a maga és a mások

ügyeinek irányítására termett.

Ezenkívül megbecsülte az igazi filozófusokat, a többit sem ócsárolta ugyan,

de távol tartotta magát befolyásuktól. Kellemes társalgó volt, szerette a

tréfát, de módjával. Testét mértékkel gondozta, nem, mint aki az életéért

remeg, vagy szemrevaló akar lenni, de nem is hanyagul: így különleges

gondossága eredményeként a legritkább esetben szorult rá az orvostudományra, a

gyógyszerekre vagy a külső kezelésre.

Különösen dicséretére válik, hogy féltékenység nélkül elismerte azoknak a

fölényét, akik ékesszólásban, jogtudományban, erkölcstanban vagy valami más

tárgykörben tekintélyre tettek szert, sőt segítségükre volt, hogy mindegyikük

képességének megfelelő elismerést arasson. Noha minden tettében az ősök

nyomdokán járt, azért nem fitogtatta úton-útfélen az ősi példákhoz való

hűségét.

Nem volt állhatatlan, sem nyugtalan szellemű, inkább szívesen időzött egyazon

helyen vagy egyazon dolognál. Fejfájási rohamai után tüstént felfrissült

fürgeséggel tért vissza megszokott munkájához. Nem volt sok titka, csak elvétve

egy-egy, az is kizárólag államügyre vonatkozott. Látványosságok rendezésében,

építkezéseiben, a népnek szánt ajándékok osztogatásában, s más ilyen dolgokban

belátás és mérséklet jellemezte, mint olyan embert, aki tekintetét a

kötelességre függesztette, nem a tetteiből ráháramló dicsőségre.

A maga idején fürdött, nem volt bolondja az építkezésnek, nem törte a fejét

új ínyencfalatokon, nem törődött ruháinak szövetével és színeivel, sem

rabszolgáinak szépségével. Loriumban, mezei lakásán igen egyszerű, többnyire

laniviumi szövésű stólát hordott. Tusculumban viselt felső ruhája miatt

bocsánatot szokott kérni: ez volt jellemző gondolkodásmódjára.

Nem volt benne érdesség, sem arcátlanság, sem féktelenség, sem olyasmi, amire

azt szokták mondani: "verejtékszagú", hanem mindent részeire tagolva

megfontolt, mégpedig alaposan, zavartalanul, sorjában, rendíthetetlenül,

összehangoltan. Rá igazán illett volna, amit Sókratéstől szoktak idézgetni:

egyformán tudta mellőzni és élvezni azokat a dolgokat, melyeknek nélkülözésében

az emberek többsége gyengének, élvezésében mértéktelennek bizonyul. Mindkét

esetben csak olyan kiegyensúlyozott, hajlíthatatlan jellemű férfi tud erős,

rendíthetetlen, józan maradni, amilyennek bizonyult Maximus betegsége alatt.

17. Az isteneknek köszönöm, hogy jó nagyatyáim, jó szüleim, jó nőtestvérem,

jó tanítóim, jó háznépem, rokonaim s szinte kizárólag jó barátaim voltak. Övék

a hála, hogy közülük senki ellen nem vétkeztem, bár a hajlandóságom megvolt rá

hogy alkalomadtán ilyesfélét elkövessek.

Az istenek jóindulatából a körülmények sohasem alakultak úgy, hogy zavarba

hozzanak. Az isteneknek köszönöm, hogy nem nevelkedtem hosszabb ideig nagyatyám

ágyasának környezetében, hogy ifjúi ártatlanságom érintetlen maradt, hogy nem

lettem túl korán férfivá, sőt a szokásos időnél tovább kihúztam.

Ők rendeltek olyan fejedelmi atya irányítása alá, aki a gőg csíráját is ki

akarta belőlem irtani és rávezetett arra a meggyőződésre, hogy császári

udvarban is lehet lándzsás testőrök, ragyogó ruhák, fáklyák, szobrok és más

hiúság nélkül élnem, hogy lehetséges majdnem magánember életét élnem, anélkül,

hogy azért az államügyek legfőbb intézésében a kelleténél kevesebb méltóságot,

vagy tetterőt tanúsítanék.

Az istenek ajándéka volt fivérem, aki jellemével egyrészt képes volt belső

világom gondozására serkenteni, másrészt megörvendeztetett becsülésével és

szeretetével.

Hála az isteneknek, hogy gyermekeim nem tehetségtelenek és testileg sem

rendellenesek, hogy a szónoki, költői és más hasonló tanulmányokban nem vittem

az átlagnál többre, mert esetleg fogva tartottak volna, ha könnyű előmenetelt

tapasztalok bennük.

Az ő jóságuk műve, hogy nevelőimet, kívánságukat megelőzve, olyan megtisztelő

állásokba helyeztem, melyek után észrevehetően vágyakoztak, és nem halogattam a

reménységet, hogy ezt, mivel még fiatalok voltak, csak később fogom megtenni.

Nekik köszönöm, hogy megismertem Apollóniost, Rusticust és Maximust. Nekik azt

is, hogy világosan és gyakran gondoltam rá, milyen is az a természet szerint

való élet, úgy, hogy amennyiben az isteneken, az ő adományaikon, segítségükön,

sugalmazásukon múlt, mi sem akadályozott a természet szerint való életben, s

amennyiben mégsem értem el ezt a célt, annak én voltam az oka, mert nem

ügyeltem az istenek intésére, hogy úgy mondjam, ujjmutatásaira.

Övék a hála, hogy bírja még testem az én életmódommal járó sok fáradságot;

hogy egy ujjal sem nyúltam sem Benedictához, sem Theodotoshoz; hogy később

szerelmi fellángolásaimból is kigyógyultam; hogy Rusticusszal szemben, bár

gyakran összekoccantunk, nem léptem túl a határt, amit később megbántam volna;

hogy anyám, noha korai vég várta, élete utolsó éveit legalább velem tölthette.

Övék az érdem, hogy valahányszor szegényen vagy más tekintetben szűkölködőn

segíteni akartam, sohasem kellett hallanom: "Nincs rá pénz, nincs miből"; hogy

én magam sohasem jutottam hasonló szükségbe, s nem kellett más segítségét

elfogadnom.

Az istenek adománya feleségem, ez az annyira engedelmes, odaadó, egyszerű

asszony, az ő művük, hogy szinte válogathatok a gyermekeim számára alkalmas

nevelőkben.

Még álmomban is megajándékoztak orvosságokkal, különösen vérköpés és szédülés

ellen Caietában is, Chrésében is. Nekik köszönöm, hogy filozófiai hajlamom

miatt nem botlottam bele valami szofistába, hogy nem pazaroltam az időt írók

tanulmányozásával, szillogizmusok kibogozásával, és nem merültem el az ég

csodáiba. Mert mindehhez az istenek segítsége és szerencse szükséges.

Írtam a quádok földjén, a Garam mentén.

MÁSODIK KÖNYV

1. Reggel előre beszéld meg magaddal: ma izgága, hálátlan, dölyfös, ármányos,

ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a

hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Mivel azonban én tisztáztam,

hogy a jó természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy félrelépő

embertársam rokon velem, nem e megegyező vérség és származás alapján, hanem

mint az értelem és az istenségtől eredő rész osztályosa, ezért nekem senki sem

árthat, mert nem mocskolhat be; nem is neheztelhetek testvéremre, s gyűlölni

sem gyűlölhetem. Hiszen együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a

szempillák, vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni

természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy

elfordulunk egymástól.

2. Bármi legyek is, nem vagyok más, mint test, pára, és vezérlő értelem.

- Hagyd a könyveket! Szedd össze magad! Nincs tovább! Mintha már halálos

ágyadon feküdnél, vedd semmibe a testet, hisz az csak vér, csont, idegek,

visszerek, ütőerek esendő szövedéke. Vedd szemügyre az éltető leheletet! Ugyan

mi az! Pára! még csak nem is mindig állandó, hanem pillanatonként kilökött,

újra beszívott pára. Harmadik pedig a vezérlő értelem; gondolj arra, hogy öreg

vagy, s ne hagyd tovább szolgaságban, ne rángassa tovább dróton az önző ösztön,

ne zúgolódjék a sors, sem a jelen ellen, s ne rettentse a jövő.

3. Ami az istenek hatalmában van, azt a megfontolás hatja át, de még a

véletlen műve sincs a természet nélkül, az is a megfontolásból irányított

összehatás és láncolat eredője. Minden innen folyik. Ehhez járul a szükségszerű

és az, ami hasznos az egész mindenségnek, melynek te is része vagy. Ami az

össztermészet velejárója, ami annak fenntartására szolgál, az a természet

minden egyes részének javára van. A világrendet pedig egyrészt az ősanyag,

másrészt a belőle összeállt testek változásai tartják fenn.

Ezzel elégedj meg, ez legyen az alapelved. Távoztasd el a könyvek

szomjúságát, hogy ne zúgolódva nézz szembe a halállal, hanem inkább lelki

békességben, őszinte, szívbéli hálával az istenek iránt.

4. Gondold meg, mióta tétovázol már, hányszor kaptál az istenektől haladékot,

s nem használod ki! Egyszer már rá kell eszmélned, hogy milyen az a világrend,

amelynek része, vagy milyen az a világot kormányzó elv, amelynek kisugárzása

vagy, s hogy kimért az időd, és ha kedélyed derítésére nem használod fel,

elszalad, s nincs több lehetőség.

5. Minden órában szigorúan tedd fel, hogy mindenkori ügyeidben római és férfi

módjára pontosságra törekvő, mesterkéletlen méltósággal jársz el, s hogy minden

más elfogultságtól megszabadítod magad. Ezt eléred, ha minden tettedet úgy

intézed, mintha az volna az életben az utolsó: minden léhaság, józan

megfontolástól elvonatkozott szenvedélyesség, képmutatás, önzés, sors elleni

zúgolódás nélkül. Látod-e, milyen kevés kell ahhoz, hogy boldog, szinte az

istenekéhez méltó életet élhessünk! Mert aki ezt betartja, attól az istenek sem

kívánnak többet.

6. Csak piszkold magad, piszkold magad, lelkem! Nem sokáig lesz már módod

önmagad tiszteletére. Mindenkinek csak egy élete van. A tiéd már-már a végét

járja, s mégsem tiszteled magad, hanem a saját boldogságodat a mások lelkében

keresed.

7. Hánynak-vetnek a külső események? Találj már rá időt, hogy valami jót

tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más

tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az

életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész

eszmevilágukat irányítanák.

8. Még aligha láttál valakit azért boldogtalannak, mert nem törődött vele, mi

megy végbe mások lelkében. Akik viszont a saját lelkük rezdüléseit nem kísérik

figyelemmel, azok szükségképpen szerencsétlenek.

9. Mindig szemed előtt lebegjen: mi a mindenség természete és mi az enyém,

milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen

egésznek milyen része? Továbbá: senki meg nem akadályozhatja, hogy tetted és

szavad mindig összhangban legyen a természettel, amelynek része vagy.

10. Filozófushoz méltó módon állapítja meg Theophrastos az emberi gyarlóságok

összehasonlítása kapcsán - ahogyan az ilyeneket köznapi észjárással is össze

szokták hasonlítani -, hogy súlyosabban nyomnak a mérlegen a vágy miatt

elkövetett botlások a haragból fakadóknál. Mert a haragos ember láthatólag

bizonyos kedvetlenséggel, titkolt szorongással fordít hátat a józan észnek, míg

a vágy miatt vétkező a gyönyör rabjának, valahogyan zabolátlannak, bűneiben

nőiesebbnek tűnik szemünkben. Helyesen és filozófushoz illő szellemben

állította tehát, hogy a gyönyörrel járó vétek súlyosabban esik a latba, mint

az, aminek bosszúság a kísérője. Egészben véve az egyik inkább olyan embernek

látszik, akivel előbb sérelem történt, és a keserűség hatására valósággal

belekényszerült az indulatba, a másik viszont csak úgy magától hajlik az

igazságtalanságra, szinte ragadja a tettre a vágyakozás.

11. Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki akár

rögtön távozhatnék az életből. Csak nem rettenetes távozni az emberek közül, ha

vannak istenek? Tőlük semmi rossz nem érhet! Ha pedig nincsenek, vagy nem

törődnek az emberi dolgokkal, mit ér az élet egy istenektől vagy megfontolástól

üres világban? De vannak, törődnek az emberi dolgokkal, s teljesen magának az

embernek a hatalmába adták, hogy semmi valódi baj ne érje. Ha a többi dologban

valami rossz volna, előre gondoltak rá, hogy csak rajta múljék az elhárítása.

Ami pedig az embert nem teheti szerencsétlenebbé, hogyan tehetné

szerencsétlenebbé az emberi életet? A mindenség természete sem tudatlanságból,

sem tudva, de elővigyázatosságra vagy kiigazításra képtelenül, el nem véthette

- hiszen annyira sem erőtlenségből, sem ügyetlenségből nem is hibázhatott volna

-, hogy a jó és rossz egyformán, válogatás nélkül érje a jó és rossz embereket.

Csakhogy élet és halál, hírnév és névtelen szürkeség, fájdalom és gyönyör,

gazdagság és szegénység egyformán éri a jó és rossz embert, mert ezek a dolgok

nem szépek és nem rútak, tehát nem jók, és nem is rosszak.

12. Milyen gyorsan eltűnik minden! A testeket elnyeli a világűr, emléküket az

idők méhe, és ilyenek mind az érzékelhető jelenségek, főleg az élvezettel

kecsegtető, fájdalommal rettentő, hiúságtól felfújt dolgok. A gondolkodó elme

ítélőszéke előtt, micsoda ócska, megvetendő, mocskos, esendő, holt dolgok ezek!

Kik azok, akiknek véleménye és szava a hírnevet osztogatja? Mi a halál? Ha

önmagában véve nézzük s a fogalom elemzésével lerántjuk róla mindazt, amit a

képzelődés rákent, végül is kiderül, hogy semmi más, mint a természet műve. Aki

pedig a természet művétől fél, olyan, mint a gyermek. A halál azonban nemcsak,

hogy műve a természetnek, hanem hasznos is számára. Gondolj végül arra, hogy

lényének melyik része útján, milyen kapcsolatban van az ember az istennel, s

milyen állapotban van az embernek éppen ez a része.

13. Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki mindent sorban körülvizsgál, a

"föld gyomrának" - mint mondják - titkait akarja feltárni, embertársa

lelkivilágába próbál találgatással behatolni, s nem veszi észre, hogy elég, ha

a benne lakó géniuszt figyeli, s azt tiszteli őszintén. Azt tisztelni pedig

annyit jelent, mint tisztán megőrizni a szenvedélytől, léhaságtól, a

zúgolódástól amiatt, amit az istenek és emberek velünk tehetnek. Mert ami az

istenektől jön, az tiszteletre méltó az ő erényben való felsőbbrendűségük

miatt, s kedves a rokoni kapcsolat miatt, ami az emberektől; persze előfordul,

hogy ez néha valamiképpen részvétet ébreszt bennünk, mert az emberek nem

tudják, mi a jó, mi a rossz. Pedig ez nem kisebb gyarlóság, mint ha valaki nem

tudná megkülönböztetni a fehéret a feketétől.

14. Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy

senki nem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit

elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet. Mert a jelen

mindenki számára egyre megy, tehát az is egyre megy, amit elveszíthetünk; így

az elmúlt élet csak röpke pillanatnak bizonyul. Hiszen sem a múltat, sem a

jövőt el nem veszíthetjük. Hogyan is vehetné el valaki tőlünk azt, ami nem is a

mienk? Tehát két körülményt vegyünk mindig figyelembe: először. hogy minden

öröktől fogva azonos formában ismétlődik, s nem számít, hogy valaki száz,

kétszáz évig, vagy beláthatatlan ideig szemléli ugyanazokat a jelenségeket;

másodszor, hogy a leghosszabb és legrövidebb életre rendelt is ugyanannyit

veszít. Mert csak a jelen pillanattól fosztható meg, csak ez az övé, s amije az

embernek nincs, azt el nem veszítheti.

15. "Minden csak vélemény": a Monimos kynikos bölcshöz intézett szavak

értelme világos. Nyilvánvalóan hasznos is a kijelentés, ha valaki a benne

figyelemre méltót az igazság határain belül magáévá teszi.

16. Különösen bemocskolja magát az emberi lélek, ha saját hibájából

valósággal kelevénye vagy fekélye mindenségnek. Mert zúgolódni - bármi miatt

is, ami velünk történik - elrugaszkodás a természettől, amelynek csak egy

parányi része is magában foglalja valamennyi más lény természetét. Ugyanez az

eset, ha valaki elfordul embertársától, vagy ártó szándékkal ellene tör, mint

ahogyan a haragvók szokták. Harmadszor úgy mocskolja be magát a lélek, ha az

élvezet vagy a fájdalom legyűri. Negyedszer, ha alakoskodik, ha tetteiben és

szavaiban mesterkélt és őszinteség nélkül való. Ötödször, ha tette és

vágyakozása elé nem tűz határozott célt, hanem mindent ötletszerűen,

következetlenül csinál, holott még a legcsekélyebb tevékenységnek is valami

célra kell törnie. Az értelmes lények célja pedig az, hogy a legősibb közösség

alkotmánya elvének és törvényének engedelmeskedjenek.

17. Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés

homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás;

a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi

dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és

számkivetés, az utókor dicsérete feledés. Mi hát a biztos vezető?

Egy, csak egyetlenegy: a filozófia. Ez pedig annyit jelent, hogy figyeljünk

belső géniuszunkra, és ne botránkoztassuk meg, ne sértsük meg, segítsük

győzelemre az élvezet és a fájdalom fölött, ne hagyjuk ötletszerűen, csalárdul,

álnok módra cselekedni, ne függjön attól, megtesz-e más valamit, vagy sem.

Továbbá ami a sorstól jött, azt fogadja úgy, mint honnan valahonnan eredőt,

ahonnan ő maga is jött. Főleg pedig várja lelki békességgel a halált, hiszen az

nem egyéb, mint az őselemek bomlása, melyekből minden élőlény összeállt. Ha

pedig az őselemeknek éppen nem rettenetes, hogy mindegyikük folyton mássá és

mássá változik, miért néznénk mi szorongó szívvel mindenek változását és

bomlását? Hiszen ez a természet szerint van. Márpedig semmi sem rossz, ami a

természet szerint való.

Írtam Carnuntumban.

HARMADIK KÖNYV

1. Nemcsak arra kell gondolnunk, hogy minden nappal fogy az élet, s

mindinkább összezsugorodik a hátralévő rész, hanem azt is meg kell fontolnunk,

hogy, ha valaki magas kort ér el, akkor is bizonytalan, vajon csorbítatlanul

elegendő lesz-e elmeereje a körülmények mérlegelésére, az isteni és emberi

dolgok megértését célzó szemlélődésre. Mert, ha valaki másodszor kezd gyermekké

lenni, azt a lélegzés, táplálkozás, képzelődés, ösztönélet, s más ilyesmik

elkísérik ugyan, de idő előtt elhagyja mindaz, amihez föltétlenül gyakorlott

belátás szükséges: az önrendelkezés, a kötelességgel való pontos számot vetés,

a jelenségek elemzése, az a képessége, hogy meg tudja állapítani az élettől

való távozás kellő pillanatát. Sietnünk kell hát nemcsak azért, mert mindinkább

közelebb jutunk a halálhoz, hanem azért is, mert a dolgok megértése és helyes

megfigyelése már előbb elmarad tőlünk.

2. Az olyan dolgokat sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a természet

alkotásainak még a ráadásaiban is van valami vonzó báj. Így a kenyér egyes

részei sütés közben megrepedeznek, s az ilyen repedések, bár bizonyos módon a

pékmester szándéka nélkül valók, valahogyan jól festenek ott, sőt az étvágyat

is ingerlik. Így a füge is meghasad, ha érett. A fán rajta hagyott érett

olajbogyónak valami különös szépséget ad, hogy közel van az erjedéshez. A

fejjel földre húzó kalász, az oroszlán haragos pillantása, a vadkan szájából

ömlő hab, s más effélék, ha önmagukban nézzük, messze vannak a széptől, de mint

a természet alkotásainak járulékai, vonzóak, szépek.

Ha valakinek van érzéke, mélyebb fogékonysága a mindenség eseményei iránt, az

még a járulékos jelenségekben is alig-alig talál olyant, ami így vagy úgy,

kedvesen ne kelletné magát. Az ilyen ember a vadállatok tátongó torkát a

valóságban nem kisebb élvezettel szemléli, mint a festők és szobrászok

ábrázolásában, és tisztult tekintetével éppúgy meg tudja látni az öreg nő és

férfi tökéletességét, korához illő szépségét, mint a fiatalság ingerlő báját.

Van még sok olyan dolog, ami nem mindenki ízléséhez vág, csak azéhoz, aki a

természettel és a természet műveivel őszintén összebarátkozott.

3. Hippokratés, miután sok betegséget meggyógyított, végül maga is betegségbe

esett, és meghalt. A khaldeusok sok ember halálát megjósolták, aztán őket is

elérte végzetük. Nagy Sándor, Pompeius, Caesar, akik gyakran egész városokat

elsöpörtek a föld színéről, és csatáikon sok-sok ezer lovast és gyalogost

elpusztítottak, egyszer csak maguk is távoztak az életből. Hérakleitos, a ki a

végső világégésről annyi tudományos tételt állított fel, marhatrágyába burkolt

testtel vízibetegségben halt meg. Démokritost elpusztították a férgek.

Sókratést másfajta férgek ölték meg.

Mit akarok mindezzel? Beszálltál, áthajóztál, megérkeztél: szállj ki! Ha

másik életre kötsz ki, ott is bizonyosan vannak istenek, ha pedig teljes

érzéketlenségre, legalábbis nem lesz sem fájdalmad, sem élvezeted, s nem

szolgálsz egy olyan edénynek, amely annál hitványabb, minél magasabb rendű a

szolgálója. Mert ez az értelem és a te géniuszod, az pedig csak föld és

rothadás.

4. Ne fecséreld el élted hátralévő részét másokról való képzelgésekben,

hacsak valami közhasznú célra nem vonatkoztatod gondolataidat. Bizony mondom,

más kötelességed látja kárát. Mert, ha azon töröd a fejed, mit is csinál a

másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik - minden

ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától.

Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot,

még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.

Szoktasd magad hozzá, hogy csak olyant forgass eszedben, amire, ha valaki

hirtelen kérdezne: "Mire gondolsz most?", tüstént, kertelés nélkül rávághatnád:

erre és erre. Ebből a vak is azonnal látná, hogy benned minden egyszerű, jó

szándékú, közösségi életre született lényhez méltó, aki nem legelteti

képzeletét érzéki, vagy általában élvezetes gondolatokon, akiben nincs

versengés, irigység, gyanakvás, vagy más olyasmi, amiről csak pirulva vallanád

be, hogy eszedben forgattad. Az ilyen ember, aki nem halogatja tovább, hogy a

legjobbak sorába tartozzék, valóban mintegy papja és segédje az isteneknek, és

követi géniusza szavát, aki benne templomot emelt magának, és aki megóvja ezt

az embert minden élvezet mocskától, minden fájdalom sebétől, biztosítja minden

túlkapás ellen, érzéketlenné teszi minden gazsággal szemben, őt, a legnagyobb,

a minden szenvedéllyel szembeni sebezhetetlenségért vívott küzdelem bajvívóját,

őt, aki átitatódott az igazságosság szellemével, aki lelkének lelkéből örül

mindannak, ami csak éri, ami az ő osztályrésze. Az ilyen ember csak ritkán

gondol - s akkor sem nagy és közérdekű kényszerítő körülmény nélkül - arra,

hogy mit mond, mit csinál, mit forgat a fejében más. Tevékenységének egyetlen

célja a maga dolga, gondolatának szüntelen tárgya a mindenség rokkáján számára

font sors: amazt becsülettel végzi, emezt meggyőződése szerint jónak tartja.

Mert a kinek-kinek osztályrészül jutott sors kényszerű, és kényszerít. Nem

felejti el, hogy minden értelmes lény rokona; rajta van, hogy az emberi

természet törvénye szerint minden embertársa ügyét szívén viselje, hogy ne arra

a hírnévre törekedjék, amit akárkitől megkaphat, hanem csak arra, amit a

természettel összhangban élők osztogatnak. Azokról pedig, akik nem így élnek,

mindig számon tartja, milyenek otthon, házon kívül, éjjel, nappal, s milyen

emberek között forgolódnak. Az ilyenek helyeslése, akik önmagukkal sincsenek

kibékülve, semmit nem nyom előtte a latban.

5. Cselekedeteidben ne légy kedvetlen, önző, elfogult vagy szórakozott, ne

öltöztesd gondolatodat megtévesztő ékes szavakba, ne beszélj sokat, ne fogj

bele száz dologba. A benned lakozó istenség igazi, érett, közügyek iránt

fogékony férfit irányítson, aki római, aki császár, aki mindent elrendezett

magában, s így nyugodt lélekkel, minden megkötöttségtől szabadon várja az

életből visszahívó kürt szavát, nincs szüksége sem esküre, sem más ember

bizonykodására. Ezenfelül derült lelkű, nem szorul külső segítségre, a mások

kénye-kedvétől függő lelki békességre. Egyenesnek kell lenni, nem pedig

kiegyengetettnek!

6. Ha az emberi életben találsz valami nagyszerűbbet, mint az igazságosság,

igazság, mérséklet, férfiasság, egyszóval mint értelmed elégséges voltának

tudata ott, ahol módodban áll józan belátásod szerint cselekedned, és a sorssal

való elégedettség ott, ahol nélküled-rólad döntöttek, ha, mondom, ennél valami

jobbat lelsz, egész emberként erre vesd magad, és aknázd ki ezt a megtalált

legjobbat. Ha azonban semmit sem látsz jobbnak a benned uralkodó szellemnél,

amely az ösztönöket féken tartja, a képzeteket szorgosan megvizsgálja, az

érzéki szenvedélyek hatalmából - Sókratés szavával szólva - magát kiragadta, az

isteneknek magát alávetette, és embertársa javát gondozza - ha ezzel szemben

minden mást kisebbnek, silányabbnak találsz, akkor semmi más javára ne tágíts

ettől!

Mert, ha egyszer elhatározásod mérlegének nyelve oda billent, nem leszel

képes a te sajátos, külön javadat súlyos erőfeszítés nélkül mindenek fölé

helyezni. Nem méltányos, hogy az elméleti és közösségi jóval bármit

szembeszegezz, ami idegen tőle, mint a tömeg dicséretét, magas állást,

gazdagságot, érzéki élvezeteket. Mindezek a dolgok, ha rövid időre, látszólag,

összhangban állnak is természetünkkel, hamarosan fölénk kerekednek, és

elsodornak. Válaszd tehát, azt mondom, egyszerűen, szabad emberhez méltón, a

jobbat, és tarts ki mellette.

Ami hasznos, az a jobb!

Ha mint eszes lénynek az, ám őrizd meg, ha azonban állati mivoltodnak az,

mondj le róla, s tartsd meg tisztán, de dölyf nélkül ítélőképességedet. Csak

azután alapos legyen a vizsgálódásod!

7. Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra

késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit

gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyat kívánj,

amihez fal és takaró kell. Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó

géniuszt és az ebből fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből

tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersűrűt. Élni

fog - s ez a legfontosabb! - anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy

eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke

hosszabb vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most

mennie kell, olyan könnyű lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna,

amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytől óvakodik

egész életen át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan

volna egy eszes, közösségi életre született lényhez.

8. A fegyelmezett, tiszta lelkű ember gondolatában nem találhatsz semmi

rothadást, semmi mocskot, semmi kétszínűséget. A színészről még el lehet

mondani, hogy előbb távozik, mintsem befejezné és végigjátszaná szerepét, az

ilyen ember életét azonban a végzet nem vághatja félbe befejezetlenül. Nincs

benne semmi szolgai, semmi hívságos, semmi önállótlan, semmi különcködő, semmi

megrovásra méltó, semmi titkolni való.

9. Tiszteld véleményalkotó képességedet! Teljesen ettől függ, hogy vezérlő

értelmed ment maradjon minden olyan ítélettől, amely nincs összhangban a

természettel és az eszes lény alkatával. Ez biztosítja, hogy mások felfogásának

ne hódoljunk be egykönnyen, hogy az embertársainkkal szemben jóindulatot, az

istenekkel szemben pedig engedelmességet tanúsítsunk.

10. Tehát mindent félretéve, ehhez a néhány szabályhoz tartsd magad! Ezen

felül el ne felejtsd, hogy mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke

pillanat: a többi idő vagy már elmúlt, vagy bizonytalan. Arasznyi az ember

élete, arasznyi az a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fennmaradó

hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást felváltó

nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról

tudnának, aki már régen meghalt.

11. A már kifejtett életszabályokhoz még egyet csatol: minden dolgot, ami

eszedbe jut, határozz meg, és írd le pontosan, hogy világosan lásd, milyen az

lényegében, a maga mezítelen valóságában, egészében, minden szempontból, hogy

beszámolj magadnak róla, mi a neve, hogy hívják alkatrészeit, melyekből

összeállt, melyekre majdan széthullik. Mert semmi nem teszi nemesebbé a lelket,

mint ha valaki az élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan tudja

vizsgálni, és mindig úgy tudja szemügyre venni őket, hogy világosan látja: a

dolgok melyik rendjéhez tartoznak, mire használhatók, mi az értékük az

összesség, mi az egyes ember szempontjából, ki a polgára annak a

legmagasabbrendű államnak, amelynek a többi államok mintegy csak házai.

Továbbá: micsoda, miből áll, mennyi ideig marad meg természete szerint az,

ami most bennem ezt a képzetet kelti?

Továbbá: milyen erényre van vele kapcsolatban szükségem, szelídségre,

függetlenségre? Éppen ezért, minden egyes jelenséggel kapcsolatban mondd el: ez

az istenségtől jön; ez a dolgok összességének, a végzet szövedékének, az

események sajátos találkozásának, sajátos véletlennek a következménye; ez

viszont velem egy törzsből sarjadt, rokon társam cselekedete, aki, sajnos, nem

tudja, hogy a természet szerint mi való számára. Én azonban tudom: éppen ezért

a közösség természettől szentesített törvénye szerint jóindulattal, igazságosan

járok el vele szemben. Az úgynevezett közömbös dolgokat mégis sajátos értékük

szerint igyekszem számba venni.

12. Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés

lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel,

hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene

adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy

tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden

szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal,

akkor boldogan élsz. Már pedig ebben senki meg nem akadályozhat.

13. Mint ahogyan az orvosok eszközeiket, késeiket hirtelen műtétre

felkészülve mindig kezük ügyében tartják, úgy tartsd mindig készen alapelveidet

az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb

dolgodban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettő kapcsolatban van

egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el az isteni való

vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is.

14. Hagyd abba az ide-oda csapongást, hiszen már arra sem lesz időd, hogy

újra elolvasd feljegyzéseidet, vagy a régi rómaiak és görögök tetteit, továbbá

azokat az olvasmányaidból csinált szemelvényeket, melyeket öregségedre

félretettél magadnak. Siess hát a cél felé, hagyd a hiú reményeket és addig

segíts magadon, míg lehet, ha érdekeidet valóban szíveden viseled.

15. Az emberek nem is tudják, milyen sokfélét jelentenek e szavak: lopni,

vetni, vásárolni, nyugton lenni, látni a tennivalókat, nem is testi szemekkel,

hanem valami más látószervvel.

16. Test, lélek, értelem: a testnek vannak érzetei, a léleknek ösztönei, az

értelemnek alapelvei. Érzéki benyomásokat felfogni az állatok is tudnak; a

vágyaknak ösztönösen engedni a vadállatok is képesek, a hermafroditák is, egy

Phalaris is, Nero is. Az értelmet a külső illendőség dolgaiban az is elfogadják

vezérül, akik az istenekben nem hisznek, akik hazájukat elárulták, és akik zárt

ajtók mögött bármire képesek.

Az eddig mondottak, s még sok más is, mindenkire jellemzők, de a jó embernek

van még egy különös sajátossága: szíves örömmel fogadja, ami a sors

rendeltetéséből történik vele, a keblében levő géniuszt nem mocskolja be, a

képzetek zavaros tömegével sem nyugtalanítja, hanem derültnek őrzi meg, és az

istenségnek illendő módon alárendelve magát mindig igazmondó, cselekedetében

mindig igazságos. S még ha az egész világ kétségbe vonná is, hogy egyszerűen,

erényesen, derűsen él, akkor sem neheztel senkire, és nem tér le arról az

ösvényről, mely az élet céljához vezet, ahová kinek-kinek tisztán, nyugodtan,

minden földi béklyótól mentesen, sorsával kényszeredettség nélkül megbékélten

kell elérkeznie.

NEGYEDIK KÖNYV

1. Ha belső parancsolód a természetet követi, akkor úgy viselkedik az

eseményekkel szemben, hogy mindig könnyen igazodik ahhoz, ami lehetséges és

adott. Nem kedvel különösebben egyetlen meghatározott anyagot sem, hanem a

fontosabb dolgokhoz vonzódik, de azokhoz is csak bizonyos fenntartással, s ha

helyettük valami mással kerül szembe, azt is saját cselekvése anyagaként

tekinti, mint ahogyan a lobogó tűz is így csinálja, mikor megemészti a

belédobott anyagot, amely a kis mécset kioltaná. A lobogó láng viszont hamar

hatalmába keríti és felemészti a rádobott tárgyakat, sőt még magasabbra csap

tőlük.

2. Semmit se tégy találomra, semmit se tégy másként, mint az élet igaz

művészetét tökéletesen betöltő elv szerint.

3. Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken.

Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted,

amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová

nyugodtabban, zavartalanabbul, vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe,

különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség

tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg

önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben.

Életelveid legyenek alapvetők és a lényegre szorítkozók: puszta fölidézésük

is űzze el minden udvari gondodat, és biztosítson róla, hogy ha visszatérsz, ne

bosszankodj azon, amire visszakerülsz.

Mert min is bosszankodnál? Az emberi gonoszságon? Vedd fontolóra a tételt,

hogy az eszes lények egymásért vannak, hogy türelem az igazságosság egy része,

hogy az emberek akaratuk ellenére hibáznak, hogy hányan már, kik féktelenül

gyűlölködtek, gyanakodtak, egymásnak estek, ím, kiteríttettek és elhamvadtak -

s akkor hagyj fel a bosszúsággal.

Vagy talán a mindenség végzése ellen zúgolódol? Idézd csak emlékezetedbe ezt

a két lehetőséget: vagy van gondviselés, vagy csak atomok vannak; továbbá

mindazt, amiből bebizonyosodik, hogy a világ olyan, mint egy állam.

Vagy talán testi dolgok bántanak? Gondolj arra, hogy az értelem, ha egyszer

önmagára eszmélt, és megismerte saját erejét, függetleníti magát az állati

lélek kellemes vagy kellemetlen izgalmaitól; továbbá gondolj mindarra, amit a

fájdalomról és az élvezetről hallottál, s magadévá tettél.

Vagy talán a hiú hírvágy játékszere vagy? Nézd csak, minden milyen gyorsan

feledésbe megy, tekintsd a mindkét irányban végtelen idő feneketlen mélységét,

a hír visszhangjának hiábavalóságát, a téged látszólag magasztalók

állhatatlanságát, kritikátlanságát, s végül, hogy milyen szűk a tér, melyre

hírneved korlátozódik. Mert az egész föld csak egy pontja a mindenségnek, s

annak is micsoda kis zuga a te lakhelyed. S itt is hányan, micsoda emberek

dicsőítenek téged? Szánd hát végre rá magad, hogy visszavonulj a saját kis

területedre. Mindenekelőtt: ne kapkodj ide-oda, ne erőlködj, hanem szabad

lélekkel, mint férfi, mint ember, mint polgár, mint halandó lény tekintsd a

világ dolgait.

S az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig

kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül

vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból

fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt

megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a

tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.

4. Ha gondolkodási képességünk közös, akkor az az értelem is közös, mely

eszes lényekké avat. Ha ez így van, akkor általános érvényű az a meggondolás,

mely megszabja, hogy mit tegyünk. Ha ez így van, akkor közös törvény alatt

állunk, és ekként valamennyien polgárok vagyunk. Ha ez igaz, akkor valami

kormányzatnak vagyunk alattvalói. Ha ez is áll, akkor a világ olyan, mint egy

állam. Mert milyen más közös kormányzat részesének mondhatnád az egész emberi

nemet? Innen, ebből a közös államból ered számunkra a gondolkodási képesség, az

értelem, a törvényalkotás képessége. Vagy honnan máshonnan? Mint ahogyan azt,

ami bennem földszerű, valami földből kaptam, ami nedves, azt más ősanyagból,

ami pára, azt ismét más forrásból, ami meleg és tűzszerű, annak is megvan a

maga eredete - mert semmi nem lesz semmiből, mint ahogyan semmi sem tér a

semmibe vissza -, így a gondolkodási képesség is belénk szállt valahonnan.

5. A halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. Ugyanazoknak

az ősanyagoknak az egyesülése ugyanazokká. Egyáltalán nem olyasmi, ami miatt

valakinek szégyenkeznie kellene. Nincs ellentétben az értelmes lény mivoltával,

sem alkatának tervszerűségével.

6. Ez a végzet rendelése: ilyen emberek ilyen dolgokat cselekszenek. Aki ezt

nem akarja, mintha azt kívánná, hogy a fügefának ne legyen nedve. Általában

gondold meg, hogy rövid időn belül te is, embertársad is meghaltok, és

nemsokára még a neveteket is elfelejtik.

7. Ha nem gondolod azt, hogy bántalom ért, akkor nem is ért bántalom, s ha

nem ért bántalom, akkor kárt sem szenvedtél.

8. Ami az embert nem teszi rosszabbá, mint amilyen, az életét sem teszi

rosszabbá, és sem kívülről, sem belülről nem árt neki.

9. A hasznos természete kénytelen ezt tenni: hasznot hajtani.

10. Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled,

rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy

igazságosan, sőt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Továbbra is erre

figyelj tehát, s bármit csinálsz, azzal a szándékkal csináld: légy jó; jó a szó

valódi értelmében. Erre vigyázz minden cselekedetedben.

11. Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja őket, se úgy,

ahogyan ő szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább őket úgy, ahogy a valóságban

vannak.

12. Két alapelvet tarts mindig készenlétben: először, csak azt tedd, amit a

királyi és törvényalkotó értelem az emberek javára tenned sugalmaz; másodszor,

változtasd meg véleményedet, ha olyan valakire akadsz, aki a helyes útra terel

és eltántorít balhiedelmedtől. Ennek a nézetváltozásnak az oka azonban mindig

az igazságosnak, a közhasznúnak bizonyos valószínűsége legyen, s egyedül ez

vezessen, nem pedig az, hogy valami kellemesnek vagy dicsőségszerzőnek

látszott.

13. Van-e világos értelmed? - Igen! - Miért nem élsz vele? Mert, ha ez

betölti feladatát, mi másra van még szükséged?

14. Részévé lettél az egésznek. Egyszer majd visszaenyészel alkotódba; jobban

mondva: valami változás következtében felszívódol annak teremtő erejébe.

15. Ugyanarra az oltárra sok tömjénszem hull: egyik előbb, másik később! Nem

számít!

16. Tíz napon belül istennek látnak azok, kiknek szemében most vadállat és

majom vagy, ha visszatérsz az értelem alapelveihez és szolgálatához.

17. Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál lenni. A kikerülhetetlen ott

lebeg fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré.

18. Mekkora zavartalanságot biztosít magának, aki nem nézi, mit mondott,

tett, vagy gondolt embertársa, hanem csak arra ügyel, hogy saját cselekedete

igazságos és feddhetetlen legyen! "Ne nézd - mondja Agathón - a mások rossz

erkölcsét, hanem tétovázás nélkül, egyenes úton törj a cél felé."

19. Akit az utókor adta hírnév elkábít, nem veszi észre, hogy a róla

megemlékezők mindegyike hamarosan meghal; ugyanoda jut a következő nemzedék is,

mígnem minden emlékezet megszűnik, melyet alig kigyúlt, máris elhamvadt emberek

hordoztak.

De tegyük fel, hogy a rád emlékezők halhatatlanok és emlékezeted is örök.

Van-e ennek a te szempontodból értéke? Számít-e valamit a dicséret? Nem mondom,

hogy haló porodban nem számít. De számít-e még életedben? Csak akkor, ha valami

közcélú célt szolgál! Helytelenül hanyagolod el a természet ajándékát, ha másba

veted horgonyodat, mint az értelembe.

20. Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a

dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem

jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is:

anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire?

Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon

melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják?

Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany,

az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?

21. Ha a lelkek tovább élnek, hogyan képes befogadni őket a levegőég

időtlen-időtől fogva? - Hát a föld hogyan tudja befogadni ugyanannyi időtől

fogva az eltemetettek porhüvelyeit? Amint itt az egy ideig még ellenálló

porhüvelyek változása és felbomlása helyet ad más holttesteknek, úgy a

levegőégbe átszellemült lelkek is egy ideig még együtt maradnak, azután szintén

változnak, szétszóródnak, ellobognak, felszívódnak a mindenség alkotó

szellemébe, így engedve helyet az utánuk következőknek.

Íme, ez a megoldás, ha felteszed, hogy a lelkek fennmaradnak. De nemcsak azt

a tömérdek eltemetett testet kell figyelembe venni, hanem az általunk és más

élők által napról napra elfogyasztott lényekét is. Hány meg hány emésztődik

fel, s hogy úgy mondjam, temetődik el a táplálkozók testében? S mégis befogadja

őket a tér, mert vérré válnak, mert párává, életadó meleggé változnak.

Hogyan lehet ebben a kérdésben felderíteni az igazságot? Ha az ember

elkülöníti az anyagot a formáló erőtől.

22. Ne kalandozz ide-oda! Bármibe kezdesz, ne térj el az igazságtól, és

bárhová visz képzeleted, őrizd meg tisztánlátásodat.

23. Világrend! Minden, ami neked megfelel, nekem is megfelel. Semmi nincs

nekem korán vagy későn, ami neked idejében van. Természet! Mindaz kedves termés

számomra, amit évszakaid hoznak: minden tőled ered, benned él, hozzád tér

vissza. Van, aki azt mondja: "Kekrops kedves városa", és te ne mondanád, "Zeus

kedves városa"?

24. "Ne fogj sokfélébe, ha lelki nyugalmat akarsz!" Vajon nem jobb-e csak azt

cselekedni, ami szükséges, mégpedig annyit, amennyit a természettől közösségi

életre rendelt lény belátása kíván, és úgy, ahogy kívánja? Mert ez nemcsak a

jól, hanem a mértékkel kiválasztott munka lelki elégtételével is jár. Hiszen

legtöbb beszédünk és tettünk nem szükségszerű, tehát aki elvesz belőlük, több

nyugalomra, kevesebb izgalomra számíthat. Éppen ezért minden dolgodban

emlékeztesd magad, hogy nem a feleslegesek közül való-e. De nemcsak a

felesleges tetteket kell kiküszöbölnöd, hanem az ilyen gondolatokat is, mert

így a belőlük fakadó cselekedetek sem következnek be.

25. Próbáld meg, sikerül-e talpig derék ember módjára élned, aki nem

zúgolódik a mindenségtől neki osztott sors ellen, s beéri azzal, hogy ő maga

igazságosan cselekszik, és lelke mindig jóra kész.

26. Megvizsgáltad-e ezeket? Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerű!

Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden,

ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett,

elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent

okosan, igazsággal. Szórakozásodban is maradj józan.

27. A világrend vagy tervszerű, vagy pedig keverék összevisszaság, amit mégis

világrendnek hívnak. Hogyan? Benned lehet rend, és a mindenségben csupa

tervszerűtlenség volna? Különösen akkor, mikor minden, bár elválasztva és

szétszórva, mégis egybevág?

28. Van sötét jellem, asszonyos jellem, makacs jellem, vad, bestiális,

gyerekes, lágy, csalfa, alantas, hamis, zsarnoki jellem.

29. Ha idegen a világban az, aki nem tudja, mi van benne, nem kevésbé idegen

az is, aki nem tudja, mi történik benne. Szökevény az, aki a közösségi élet

rendje elől megfutamodik; vak, aki látó szemmel szemet huny; koldus, aki másra

szorul, és nem tud megteremteni a maga erejéből mindent, ami az élethez

szükséges. Kelevény a világ testén az, aki a közös természet szellemétől

eltávolodik, szakít vele, ha az élet esetlegességei miatt kedvét veszti. Hiszen

e bajok onnan valók, ahonnan te is jöttél! Pártot üt a világ alkotmánya ellen

az, aki saját lelkét az eszes lények egy és oszthatatlan közösségéből

kiszakítja.

30. Az egyik köpeny nélkül bölcselkedik, a másik könyv nélkül, a harmadik

szinte félmeztelenül. "Kenyerem ugyan nincs - mondja -, de azért kitartok az

értelem mellett." Nekem nem a tudomány adja a kenyeret, mégis hű maradok hozzá.

31. Szeresd a magad kis mesterségét, amibe beletanultál, és találd benne

kedvedet. Ami még hátra van életedből, úgy éld le, hogy minden dolgodat teljes

lelkedből az istenekre bízod, és az emberek közül egynek sem vagy sem zsarnoka,

sem szolgája.

32. Képzeld magad elé például Vespasianus korát, s mindenben a mai

állapotokat látod: az emberek házasodnak, gyermekeket nevelnek, betegeskednek,

meghalnak, harcolnak, ünnepelnek, kereskednek, gazdálkodnak, hízelegnek,

gőgösködnek, gyanakszanak, acsarkodnak, mások halálát kívánják, zúgolódnak a

jelen miatt, szeretkeznek, takarékoskodnak, consulság, uralkodás után

sóvárognak. S egész világuk - csak volt.

Azután térj át Traianus korára: mindenben ugyanazt találod. S ez a nemzedék

is - csak volt. Hasonló módon elmélkedj az elmúlt idők korszakairól, egész

népeknek sorsáról, s figyeld meg, hogy rövid küszködés után mind elestek, és

feloldódtak az őselemekbe. Főleg azokat vonultasd el lelki szemeid előtt,

akikről magad is tudtad, hogy hiú dolgokért tülekedtek, és elhanyagolták a

saját alkatuknak megfelelő cselekvést, ahelyett, hogy görcsösen ragaszkodtak

volna hozzá, és kedvüket lelték volna benne. Feltétlenül arra is gondolj, hogy

az egyes cselekedetekre fordított figyelemnek megvan a maga értéke és mértéke.

Mert, ha silány dolgokra nem pazarolsz több figyelmet, mint amennyi illeti

őket, nem lesz okod bátorságod elvesztésére.

33. Régebben közhasználatú szavak ma már szógyűjteményekbe szorultak. Éppígy

régen sokat emlegetett emberek neve - mint pl. Camillusé, Caesóé, Volesusé,

Leonnatusé - ma már magyarázatot igényel. Nemsokára erre a sorsra jut Spicio,

Cato, azután Augustus, majd Hadrianus és Antoninus. Mert minden az enyészet

zsákmánya, és hamarosan mesévé lesz; majd a teljes feledésbe merül. Pedig ezt

csak a csodálatosan ragyogó embersorsokról mondom. A többi? Amint kilehelte

lelkét: "eltűnt nyomtalanul, hírevesztve." Elvégre, mi az örök hír? Kongó

üresség! Mi legyen tehát erőfeszítésünk tárgya? Íme csak ez: igazságos

gondolkozásmód, közhasznú tevékenység, állandó igazmondás és olyan lelki alkat,

mely derűsen fogad mindent, ami éri, hiszen szükségszerű, természetes, és

velünk egyazon kútfőből és forrásból fakad.

34. Bízd rá magad saját elhatározásodból Klóthóra, hadd szője éltedet

tetszése szerinte eseményekből.

35. Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás

tárgya.

36. Szüntelenül elmélkedj azon, hogy minden változás folytán jött létre.

Szoktasd magad ahhoz a gondolathoz, hogy a mindenség természete semmit nem

szeret annyira, mint változtatni azon, ami van, és hasonló új dolgokat alkotni.

Mert minden, ami van, valahogyan csírája annak, ami belőle lesz. Te pedig úgy

képzeled, hogy csak az a mag, amit a földbe vagy az anyaméhbe vetnek? Micsoda

fonák felfogás!

37. Már-már a sír szélén állsz, s még mindig nem vagy sem keresetlen, sem

nyugodt, s abban sem vagy bizonyos, hogy külső erő nem árthat neked. Még mindig

nem vagy szelíd mindenkihez, még mindig nem szolgálja összes gondolatod

kizárólag az igazságos cselekvést!

38. Kutatva vizsgáld az emberek vezérlő értelmét és azt, hogy mit kerülnek,

mit keresnek az okosak.

39. A te bajod kútfeje nem másnak a vezérlő értelmében van, sem a téged

környező világ valami módosulásában vagy változásában. Hát hol? Abban, hogy a

rosszról gondolkodol. Ne gondolkodj így, és minden rendbe jön. Az értelem, ha a

vele annyira összeforrt hitvány testet akár darabokra vágják vagy égetik, ha

rothadásra vagy senyvedésre kárhoztatják, akkor is maradjon nyugodt a

véleményalkotásban. Más szóval: ítéljen úgy, hogy ami rossz és jó emberrel

egyformán megeshetik, az sem nem rossz, sem nem jó. Mert ami a természet ellen

és a természet szerint élő embert egyaránt éri, az nincs a természet szerint,

de a természet ellenére sincs.

40. Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag,

egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzéklésével; hogy ez

mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy mindennek, ami csak történik,

együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden!

41. Nyomorult pára vagy - hullát hurcoló -, mint Epiktétos mondta.

42. Nem jelent semmi rosszat a lényeknek, ha éppen elváltoznak, mint ahogyan

az sem jelent jót, ha valami változás következményeként éppen formálódnak.

43. Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már

el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.

44. Ami csak történik, annyira megszokott és magától értetődő, mint tavasszal

a rózsa és nyáron a gyümölcs. Ilyen a betegség, a halál, a rágalom, a

cselvetés: mindaz, ami az ostobákat gyönyörködteti vagy búsítja.

45. Ami bizonyos rend szerint történik, az mindig szervesen összefügg az

előzményekkel. Nem olyasmi ez, mint mikor külön-külön számok puszta

kényszerűségből egymás után vetődnek, hanem inkább ésszerű összekapcsoltság. S

miként mindaz, ami van, összhangzó rendben csoportosul, úgy abban is, ami

történik, nemcsak a puszta egymásután, hanem szembeötlő módon valami csodálatos

összefüggés is észlelhető.

46. Mindig tartsd emlékezetedben Hérakleitos mondását: a föld halála, ha

vízzé lesz, a víz halála, ha levegővé lesz, a levegő halála a tűz és viszont.

Gondolj arra az emberre is, aki elfelejtette, hová visz az útja! Gondolj

azokra, akik a mindenséget átfogó szellemmel - pedig a lehető legállandóbban

érintkeznek vele - ellenkezésbe jutottak, és napról napra előforduló dolgokon

megütköznek. Gondolj továbbá arra is, hogy nem szabad úgy cselekednünk és

beszélnünk, mintha álomban volnánk - mert úgy tetszik, mintha akkor is

cselekednénk és beszélnénk -, sem úgy, ahogyan a gyermekek engedelmeskednek

szüleiknek, tisztán csak azzal a megokolással: így kaptuk a parancsot.

47. Ha valamelyik isten azt mondaná neked, hogy holnap vagy legfeljebb

holnapután meghalsz, ugye, nem csinálsz belőle nagy esetet - hacsak nem vagy

egészen hitvány -, hogy holnapután-e inkább, vagy holnap. Mert ez csak nem

különbség? Éppen így azt se vedd valami nagy dolognak: hosszú évek múlva-e,

vagy holnap.

48. Állandóan gondolj arra, hány orvos halt már meg, akik betegek felett

annyiszor ráncolták szemöldöküket, hány asztrológus, akik mások halálát - mint

valami nagy dolgot! - megjósolták, hány filozófus, akik a halálról és

halhatatlanságról vég nélkül tusakodtak, hány hős, akik annyi embert

leterítettek, hány zsarnok, akik, mintha halhatatlanok lettek volna, életről,

halálról valami szörnyű gőggel rendelkeztek! Hány egész város volt, amely -

hogy úgy mondjam - meghalt, mint Heliké, Pompeii, Herculanum, és más számtalan?

Vedd sorba, akiket ismertél, egyiket a másik után: az egyik ennek, a másik

annak a végtisztességéről gondoskodott, azután őt is kiterítették - s mindez

rövid idő alatt. Általában az emberi életet mindig egy napig tartó, esendő

dolognak tekintsd: tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy

hamu. Az időnek ezt a kis részét éld le tehát a természet szava szerint és

távozz békében, mint ahogyan az érett olajbogyó leesik, áldva életre

fakasztóját, hálatelten termőfája iránt.

49. Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok folyton csapkodnak; az pedig

rendületlenül áll, s körülötte elcsöndesül a habzó forgatag.

"Milyen szerencsétlen vagyok, hogy ez történt velem!" Ne így! Hanem így:

Boldog vagyok, mert bár ez történt velem, továbbra is derűs az életem: a jelen

nem tört meg, a jövőtől nem félek. Ilyesmi bárkivel megeshetik, de nem mindenki

őrizte volna meg közben lelki békéjét. Miért inkább szerencsétlenség az, mint

amennyire szerencse ez? Egyáltalán szerencsétlenné teheti-e az embert az, ami

nem kudarca az emberi természetnek? Vagy talán az emberi természet kudarcának

tartod-e azt, ami nincs természetének szándéka ellenére? Hát akkor? Ezt a

szándékot jól ismered. Vajon, ami veled történt, meggátol-e téged abban, hogy

igazságos, nagylelkű, józan, belátó, megfontolt, igazmondó, szemérmes, szabad

légy és más olyan tulajdonságokkal ékes, melyeknek birtokában az emberi

természet teljesnek mondható? Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe

a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem

olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.

50. Közismert, mégis célravezető segítség a halál megvetésére, ha

emlékezetünkbe idézzük azokat, akik görcsösen ragaszkodtak az élethez. Mert

többet nyertek-e ezek, mint az idő előtt elköltözöttek? Végre mégiscsak

elpihentek: Cadicianus, Fabius, Julianus, Lepidus, és a hozzájuk hasonlók, kik

sok embert kikísértek, azután őket is kikísérték, általában nem sok idő múlva,

és azt is mennyi baj, milyen emberek között, milyen testben küszködték át! Ne

tartsd hát olyan fontosnak! Tekints vissza az idő feneketlen szakadékába a

múltban, és másfelől a jövő végtelenségébe! Ha ezt nézed, különbség-e a három

nap, vagy a három hosszú emberöltő?

51. Járj mindig a legrövidebb úton. A legrövidebb út pedig a természet útja.

Minden szavunk és tettünk legyen ezért teljesen romlatlan. Az ilyen elhatározás

eltávoztatja tőlünk a kellemetlenséget, küszködést, alakoskodást és

hányavetiséget.

ÖTÖDIK KÖNYV

1. Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: "Arra ébredek,

hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom,

amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e,

hogy párnámon heverészve melengessem magam? - Mindenesetre ez élvezetesebb! -

De hát élvezetre születtél-e? Általában tétlenségre-e, vagy tevékenységre? Nem

látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a

magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem

akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől

kijelölt cél felé?

- De hát pihenni csak kell! - Kell!, én is azt mondom. De a természet

megszabta az evését és az ivásét is. Mégis túllépsz a mértéken, az elegendőn.

Bezzeg a munkában már nem, hanem megmaradsz a lehetőségen belül Mert nem

szereted önmagad! Különben szeretnéd természetedet és szándékát! Mások, akik

szeretik mesterségüket, mosakodás nélkül, étlenül senyvednek munkájuk mellett,

te pedig kevesebbre becsülöd természetedet, mint a szobrász a képfaragást, a

táncos a táncot, a kapzsi a kincset, a hiú a hírt. Ezek, ha elfogja őket a

szenvedély, inkább sem enni, sem aludni nem kívánnak, csak hogy előbbre

vihessék, amire lelküket feltették. S a te szemedben a közhasznú tevékenység

silányabb, kisebb erőfeszítésre méltó?

2. Milyen könnyű dolog elkergetni, elnyomni minden bántó vagy kényelmetlen

képzetet és tüstént teljes lelki nyugalomban lenni!

3. Tekintsd magad méltónak minden olyan beszédre és tettre, ami a természet

szerint van. Ne hasson rád, ha mások korholnak vagy megszólnak emiatt, hanem,

ha valami szépet tehetsz vagy mondhatsz, ne tartsd magad méltatlannak hozzá. Az

embereknek ugyanis megvan a saját irányító felfogásuk, és saját hajlamukat

követik. Mindezt azonban te ne vedd figyelembe: menj egyenesen előre, kövesd a

magad és a mindenség természetét. Mindkettőnek útja egyébként egy és ugyanaz.

4. Járom a természettől kiszabott utat, míg összeroskadva nyugalomra nem

térek, és vissza nem lehelem a lelkem oda, honnan naponként lélegzem, és vissza

nem esem oda, ahonnan atyám éltem csíráját, anyám a vért, dajkám a tejet vette;

ahonnan annyi év óta napról napra ételemet és italomat kapom: arra, ami engem

járás közben hordoz, és amit annyiféleképpen felhasználok.

5. Az eszeden nincs mit csodálniuk az embereknek - lehet, de van ám sok más

dolog, amire nem mondhatod: "Erre nem születtem." Szerezd hát meg magadnak azt,

ami teljesen tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd

az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú,

szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg

tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a

rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon

a rátermettség hiánya kényszerít rá, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen

ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy

komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz? Nem!, az istenekre

nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak

azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is

segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a

mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.

6. Van olyan ember, aki, ha embertársával jót tett, azonnal kész a hálát

számlázni. Van olyan, aki ezt ugyan nem teszi meg, de azért befelé mégiscsak

adósának tekinti a másikat, s nagyon is tudatában van jótéteményének. Más

viszont egyáltalában nem tartja számon, amit tett, hanem hasonlatos a fürtöt

termő szőlőtőhöz, mely ha egyszer meghozta gyümölcsét, semmi mást nem kíván

többé. A jótékony ember, akárcsak a ló, ha futott, a kutya, ha vadra bukkant, a

méh, ha mézet gyűjtött, nem veri dobra tettét, hanem tovább folytatja áldásos

munkáját, mint ahogyan a szőlőtő, ha eljön az ideje, ismét meghozza a maga

fürtjét.

- Azokhoz kell-e tehát csatlakozni, akik szinte öntudatlanul teszik, amit

tesznek? - Igen! - De mégiscsak tudatosan kell eljárni! Társas életre született

lénynek - mint mondani szokták - megkülönböztető vonása, hogy tudja: közhasznú

tevékenységet fejt ki, sőt - Zeusra! - azt is akarnia kell, hogy embertársai is

tudomást szerezzenek erről.

- Igaz, amit mondasz, mégsem fogod fel helyesen az előbbi szavaim értelmét.

Éppen ezért azokhoz kell számítsalak, akikről fentebb megemlékeztem. Azokat is

az igazság valami látszata vezeti félre. Ha igazán be akarsz hatolni szavaim

értelmébe, ne félj, emiatt sohasem mulasztasz el egyetlen közhasznú

cselekedetet sem.

7. Az athéniek így imádkoznak: "Adj esőt, adj esőt, kedves Zeus, az athéniek

földjére és mezejére." Vagy így kell imádkozni, egyszerűen, szabad emberhez

méltó módon, vagy sehogy.

8. Gyakran mondják: "Asklépios ennek a lovaglást, hideg fürdőt, mezítlábas

kúrát 'rendelt.'" Éppígy mondhatjuk: "A közös természet ennek betegséget,

rokkantságot, csonkaságot, vagy más ilyesmit 'rendelt'." A '"rendelt"' szó az

előbbi esetben azt jelenti, hogy az istenség ezeket a dolgokat az egészség

érdekében rendelte el, az utóbbiban pedig azt, hogy, ami az embert éri, az

végzetének megfelelően rendeltetett el számára.

Hasonló módon mondjuk, hogy 'illik' valami hozzánk, mint ahogyan a falakat és

piramisokat építő kőmívesek mondják a bizonyos együttesbe harmonikusan

beilleszkedő kőkockákról: "Ez ide 'illik.'". Általában csak egy harmónia van.

Amint a világrend, ez a nagy test, minden test összességének eredményéről, úgy

a végzet, mint a végső ok, az összes ható okból szövődik össze.

Azt, amit mondok, a legtudatlanabb emberek is megértik. Mert azt mondják:

"Sorsa így hozta magával." Vagyis ez lett az osztályrésze, ez rendeltetett

számára. Vegyük tehát a sors rendeléseit úgy, mint Asklépiosét: bizonyára ebben

is van sok kellemetlen, mégis jó szívvel vesszük az egészség reményében.

Tekintsd úgy, hogy a közös természet rendelésének megvalósítása és teljesülése

a te egészséged. mindent, ami történik, még ha irgalmatlannak tetszik is,

fogadj szívesen, mert hiszen célja a világrend egészsége, Zeus boldogulása és

sikere. Mert akármi történik az emberrel, az mind egyetemes érdekből történik.

Hiszen nincs természet, mely a törvénye alatt élő lénynek olyasmit rendelne,

ami nem felel meg neki.

Íme a két érv, melyek alapján szívesen kell fogadnod, ami téged ér! Először:

veled történt, neked rendeltetett, valami módon veled volt vonatkozásban, mert

sorsoddal felülről a legősibb okokig visszamenőleg összekapcsolódott.

Másodszor: mindaz, ami az egyes emberrel történik, a mindenséget átfogó erő

számára föltétele a sikernek, a beteljesülésnek, sőt - Zeusra mondom - a

fennmaradásnak. Mert megcsonkul az egész, ha valamit akár a részek, akár az

okok összekötöttségéből és összetartozásából elveszel. Márpedig

elégedetlenkedéseddel elveszel, és bizonyos módon csorbítod, ha rajtad múlik.

9. Ne utálkozz, ne veszítsd el bátorságodat és buzgalmadat, ha nem sikerül

mindig mindent helyes alapelvek szerint elintézned. Ha valami nem ment rendjén,

fogj hozzá még egyszer, és örülj, ha cselekedeteid nagyobb része emberhez

méltó. S szeresd azt, amihez visszatérsz. A filozófiához ne úgy térj vissza,

mint a gyermek az iskolamesterhez, hanem mint a szemfájós a szivacshoz és

tojáshoz, a másik beteg a tapaszhoz, vagy a vízkúrához. Mert így nem hivalkodsz

azzal, hogy engedelmeskedsz az értelemnek, hanem inkább megnyugvást találsz

benne.

Ne felejtsd el, hogy a filozófia és a természet egyet akar, te azonban mást,

nem a természet szerint valót óhajtasz. Melyikük kívánatosabb? Nemde az élvezet

is a természetesség köntösében vezet minket félre? Vizsgáld csak meg, nem

kívánatosabb-e a nagylelkűség, a szabadság, az egyszerűség, a lelki nyugalom,

és a gáncstalan élet! S van-e valami kívánatosabb az értelemnél, ha arra

gondolsz, hogy a megfigyelés és a tudás képessége minden körülmények között

sértetlenül és sikert biztosítóan érvényesül?

10. A világ dolgai valamiképpen olyan homályba burkoltak, hogy nem kevés

filozófus - mégpedig nem is a hétköznapiak - szemében teljességgel

érthetetlennek tűntek. Még a sztoikusok véleménye is az, hogy legalábbis

nehezen felfoghatók. S minden velük kapcsolatos fogalmunk változó. Mert hol az

az ember, aki véleményét soha nem változtatta?

Vedd most sorjába a megismerés tárgyait! Milyen esendő, hiábavaló dolgok, és

ráadásul bárki hatalmába kerítheti őket: akár egy erkölcstelen férfi vagy

nőszemély, akár egy rabló!

Vess azután egy pillantást kortársaid erkölcsére! Közülük még a

legelfogadhatóbbat is alig állja ki az ember, nem is szólva róla, hogy van, aki

önmagát is nehezen tudja elviselni. Hogy az anyagnak, időnek, mozgásnak, mozgó

tárgyaknak ilyen homályában, piszkában és áradatában mi az, amit becsülni

lehet, vagy ami után egyáltalán törekedni lehetséges, nem értem. Mindezzel

szemben az a kötelességed, hogy magadat lélekben megerősítve várd be a

természetes felbomlást. De nem türelmetlenül, ha késik, hanem e gondolatokban

megnyugodva: először, semmi sem érhet, ami nincs a közös természet rendje

szerint; másodszor, csak tőlem függ, hogy istenem és szellemem ellenére semmit

se kövessek el. Mert nincs ember, aki az ő akaratuk áthágására kényszeríthetne.

11. "Vajon mire használom most lelkemet?" - Ezt a kérdést kell feltennem

minden alkalommal, és meg kell vizsgálnom, mi megy most végbe abban a

részemben, amit vezérlő értelemnek neveznek. S kinek a lelke az én lelkem? Csak

nem gyermeké vagy sihederé, vagy asszonyé, vagy zsarnoké, vagy vadállaté?

12. Hogy milyenek azok a dolgok, amiket a tömeg jónak ítél, azt a

következőkből is láthatod: Ha valaki meggondolja, mi az, amit valóban jónak

tarthat - a belátás, a mértékletesség, az igazságosság, a bátorság -, ha

mondom, ezt előre megfontolta, hallani sem bírja a szólásmondást: "a nagy

bőségtől" - mert ez valahogy nem vág ide. Aki azonban a tömeg szerinti javakra

gondol, az bizony végighallgatja és ellentmondás nélkül elfogadja a komikus

költő mondását mint találó megjegyzést. Lám, a tömeg is így fogja fel a

különbséget, másként az első esetben nem ütköznék meg a mondáson, s nem találná

helytelennek; ezzel szemben a gazdagságról és a szerencsének fényűzésre és hiú

dicsőségre szolgáló ajándékairól találó és szellemes megjegyzésként elfogadjuk.

Menj csak tovább, tedd fel a kérdést: vajon lehet-e becsülni, a javak közé

számítani az olyan dolgokat, melyeket ez a mondás jellemez találóan: "gazdájuk

a nagy bőségtől azt sem tudja, hol végezze el szükségét."

13. Formáló erőből és anyagból állok; egyik sem pusztul el a semmibe, mint

ahogyan egyik sem lett semmiből. Tehát lényem minden része elváltozik, és

ezáltal a világ valamilyen részévé átformálódik, ez ismét a világ egy másik

részévé változik, s így tovább a végtelenségig. Magam is ilyen változás

eredménye vagyok, nemzőim is, s így vissza, egészen a végtelenségig. Mert nincs

semmi akadálya, hogy így beszéljünk, még ha a világ folyása megszabott

időszakokra tagolódik is.

14. Az ész és a gondolkodás olyan képességek, amelyek elegendők önmagunknak

és a tőlünk függő cselekedeteknek: kiindulnak saját alapelvükből, s egyenest a

kitűzött cél felé törnek. Az ilyen cselekedeteket egyenes cselekedeteknek

szoktuk mondani - ezzel is jelezve, hogy az út egyenes.

15. Nem mondhatjuk emberinek azokat a dolgokat, amelyek az embert mint embert

nem érintik. Nem kívánjuk őket az embertől, az emberi természet sem kecsegtet

velük, és nem is tökéletesedik általuk, tehát sem az ember elé kitűzött célt

nem foglalják magukba, sem a cél elérésének eszközét, a jót. Hiszen ha közülük

csak egy is az emberre vonatkoznék, már nem lehetne megvetni őket, vagy

szembehelyezkedni velük, s az sem lenne dicséretre méltó, aki nem szorul rájuk.

Ha igazi javak volnának, nem akadna derék ember, aki valamelyikükből kevesebbel

is beéri. Márpedig annál derekabb az ember, minél több efféle vagy hasonló

dologról mond le, vagy minél nyugodtabban tűri a hiányukat.

16. Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert

a képzetek mintegy átitatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelen ilyen

gondolatokkal: Ahol élni lehet, ott jól is lehet élni. Az udvari környezetben

pedig lehet élni, tehát az udvarban is lehet jól élni. - Továbbá: Minden egyes

élőlény arra tör, aminek a kedvéért megalkották. Amire pedig tör, abban a

célja. Ahol a célja, ott a haszna és a java. Az értelmes lény java a közösség.

Mert hogy mi közösségre születtünk, az régen bizonyított tétel. Vagy nem

szembeszökő-e, hogy az alacsonyabb rendű lények a magasabb rendűekért vannak, a

magasabb rendűek meg egymásért? Márpedig a léleknélkülieknél magasabb rendűek a

lelkesek, a lelkesek közül pedig az értelmesek.

17. Őrültség lehetetlenséget hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány

emberek másképp cselekedjenek.

18. Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett. Mással

is megesik ugyanez, s vagy tudatára sem ébred, hogy mi történt vele, vagy lelki

nagyságával kérkedve megőrzi nyugalmát rendületlenül. Márpedig mégiscsak

rettenetes volna, ha a tudatlanság és a tetszelgés többre menne, mint a

belátás.

19. A külső dolgok a lelket a legkevésbé sem érintik: nem férkőzhetnek hozzá,

tehát át sem hangolhatják, izgalomba sem hozhatják. Áthangolni, izgalomba hozni

csak a lélek tudja önmagát. A külső dolgokat pedig olyanokká formálja a maga

számára, amilyen ítéletek alkotására méltatja önmagát.

20. Bizonyos tekintetben az ember áll hozzánk a legközelebb, mert ő az,

akivel jót kell tennünk, és akit el kell tűrnünk. Ha azonban embertársam

akadályozná az én sajátos feladatomat, az ember is csak egy lesz szememben a

közömbös jelenségek közül, akár a nap, a szél, vagy az erdők vadja. Igaz, hogy

csak bizonyos cselekvést akadályozhat meg, mert a törekvésnek és a hajlamnak

nincs akadálya, hiszen eleve számoltam a feltételekkel, és cselekvésemnek más

irányt adhatok. Mert az értelem minden akadályát átformálja, átváltoztatja

közvetlen céllá. Így lesz a cselekvést gátló akadályból cselekvés, az út

torlaszából út.

21. Tiszteld a világ jelenségei közül a legfőbbet: azt, ami mindent

felhasznál, és mindent irányít. Hasonlóképpen tiszteld lényed legfőbb részét:

azt, ami az előbbivel egy törzsből fakad. Mert benned is ez használja fel a

többi részt, és ez igazgatja éltedet.

22. Ami a közösségnek nem árt, az a közösség tagjának sem árt. Valahányszor

azt képzeled, hogy bántalom ért, ez legyen a mércéd: Ha a közösség ezáltal nem

szenved kárt, akkor nekem sincs károm, ha pedig a közösséget kár éri, nem

szabad haragudni a kártevőre, hanem inkább rá kell mutatni, miben vétett.

23. Gyakran elmélkedj róla, hogy a meglevő és keletkező dolgok milyen gyorsan

sodródnak és tűnnek el. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet

tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer

fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a

múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen,

aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong, vagy jajgat, mintha

valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.

24. Gondolj az egész mindenség anyagára, melyből egy csepp a tiéd, az

örökkévaló időre, melyből a számodra kiszabott rész rövid pillanat. Hát a

mindenség sorsa? Hányadik hányada ennek a tiéd?

25. Hibát követ el valaki ellenem? Az ő dolga! Mindenkinek megvan a maga

lelki adottsága és cselekvési módja. Az enyém most az, amit a közös természet

éppen nekem szánt, és azt cselekszem, amit természetem szerint éppen

cselekednem kell.

26. Lelked vezérlő és parancsoló része maradjon távol a test izgalmaitól,

akár kellemesek, akár kellemetlenek, ne vegyüljön össze velük, hanem sáncolja

körül magát, az érzéshullámok korlátozódjanak a test tagjaira. Ha azonban

valami együttérzés mégiscsak összekötné őket az értelemmel - hiszen az értelem

is a testhez tartozik -, akkor a természetes érzés ellen nem kell tusakodni, de

képzetet, mintha itt jóról vagy rosszról volna szó, a vezérlő elme önmagától ne

fűzzön hozzá.

27. Élj együtt az istenekkel. Az istenekkel pedig az él együtt, aki sorsával

megbékült, géniuszának akarata szerint cselekvő lelket tár eléjük. A géniuszt

Zeus adta az embernek irányítóul és vezérül, mint saját kiszakított részét. Ez

pedig az ember esze és értelme.

28. Csak nem haragszol a bakszagúra? Vagy a bűzös leheletűre? Mit akarsz

tőle? Olyan a szája, olyan a hónalja! Nem is lehet más szaga! - De hiszen (ez

az ellenvetés) az embernek van értelme, és ha egy kicsit figyel, rájön, miben

hibázik. - Helyes! Tehát neked is van értelmed. Értelmeddel hass az ő

értelmére. Mutass neki utat, figyelmeztesd. Ha rád hallgat, meggyógyítod, s

akkor fölösleges a harag.

Csak ne tragikus színész vagy utcalány módjára!

29. Már most is élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell.

Ha pedig a körülmények nem engedik ezt meg, akkor távozz az életből, de ne úgy,

mintha méltánytalanság ért volna. Itt füst van, távozom. Miért hiszed ezt olyan

nagy dolognak?

De amíg nem kényszerít ilyen ok, maradok szabadon, és senki meg nem gátolhat,

hogy azt tegyem, amit akarok. Akarni pedig azt akarom, ami az értelmes és

közösségi életre termett lény természetének megfelel.

30. A mindenség értelme együttműködésre törekszik, tehát az alacsonyabb rendű

teremtményeket a magasabb rendűek kedvéért alkotta, a magasabb rendűeket pedig

egymással összhangba hozta. Ugye, te is látod, hogyan rendelte egymás alá,

egymás mellé a dolgokat, hogyan osztotta ki az egyes dolgok osztályrészét

értékük szerint, hogyan hozta egymással egyetértésbe a magasabb rendű lényeket?

31. Hogyan viselkedtél mind a mai napig az istenekkel, szüleiddel,

testvéreiddel, feleségeddel, gyermekeiddel, tanítóiddal, nevelőiddel,

barátaiddal, háznépeddel szemben? Elmondhatod-e ma is mindnyájukkal

kapcsolatban: 'Szóval, tettel nem bántottam meg soha senkit?' Emlékezz vissza,

milyen helyzeteken vergődtél át, mennyi mindennel szembenéztél sikerrel. Vedd

számba, hogy életismereted immár teljes, hogy szolgálatodat leszolgáltad, hogy

mennyi szépet láttál, hogy mennyi élvezet és fájdalom fölött maradtál úr, hogy

hány hiú kitüntetés fölött néztél el, hány hálátlan emberrel szemben

tanúsítottál jóindulatot.

32. Hogyan lehetséges, hogy nyers, tanulatlan lelkek is megzavarhatnak finom,

kiművelt lelket? Milyen a finom, kiművelt lélek? Ismeri a kezdetet és a véget,

a mindenség anyagát átható értelmet, amely a világegyetemet az idők

végtelenségén át, de előre megszabott korszakok rendjében kormányozza.

33. Maholnap hamu és csontváz vagy, puszta név, vagy még név sem. S a név?

Hang és visszhang. S az életnek oly sokra becsült javai? Üresség, rothadás,

kicsinyesség, kutyák marakodása, majd kacagó, majd síró gyermekek perpatvara. A

hűség, a szemérem, az igazságosság, és igazság: 'Tágas földünkről elszálltak a

büszke Olympra.' S téged mi tart még itt vissza? Hiszen minden érzéki esendő és

éppen nem állandó; az érzékek vakok, könnyen csalódók; maga a pára-lélek csak

gőze a vérnek. Ilyen emberek között híresnek lenni - micsoda üres semmiség!

Mi legyen a teendő? Bevárod nyugodt lélekkel a véget, akár pusztulás lesz,

akár elváltozás. S míg ennek pillanata eljön, mit érdemes tenned? Mi mást, mint

tisztelni, áldani az isteneket, jót tenni az emberekkel, tűrni őket és kitérni

előlük. Gondold meg továbbá, hogy ami tested és páralelked határain belül esik,

az sem a tied, az sem tőled függ.

34. Életed folyása mindig egyenletes lehet, ha egyenes úton jársz, ha

elvszerűen gondolkodol és cselekszel. Íme két alapelv, mely egyformán érvényes

isten, ember, és általában minden értelmes lény lelkére: először, hogy külső

akadály nem létezik számára, másodszor, hogy igazi java az igazságos szándék és

tett, s vágya ki is merül ebben.

35. Ha valami nem az én hibám, és nem is következménye az én hibámnak, sem a

köznek nem árt, mit nyugtalankodom miatta? Hogyan árthatna akkor a

világrendnek?

36. Egyáltalán ne engedd, hogy képzeleted elragadjon.

Segíts másokon tehetséged és érdemük szerint, még akkor is, ha az, amit

elvesztettek, közömbös dolog volt. De ne képzeld az emberek rossz szokása

szerint, hogy ez igazi veszteség, hanem tégy te is úgy, mint az az öreg, aki

távoztában elkérte tanítványától a játékcsigáját, de nem felejtette el, hogy az

csak csiga.

No lám, most a tömeg tapsait hajszolod a szónoki emelvényen. Ember,

elfelejted-e, milyen dicsőség ez? - Hiszen az emberek annyi fáradozást

pazarolnak rá! - Hát azért neked is esztelennek kell lenned?

Én azelőtt, bármely pillanatban leptek volna is meg, boldog ember voltam. Az

a boldog, aki kedvező sorsot biztosít magának. S a kedvező sorsot a lélek jó

hajlamai, jó vágyai, jó cselekedetei jelentik.

HATODIK KÖNYV

1. A világanyag engedelmesen simulékony. Irányító értelmének semmi belső oka

nincs rá, hogy rosszat tegyen. Mivel nincs benne semmi ártó szándék, nem is

tesz semmi rosszat, nem is árt semminek. Minden az ő szándéka támad és

teljesül.

2. Ha kötelességteljesítésről van szó, ne törődj vele, fázol-e vagy izzadsz,

virrasztasz-e vagy eléggé kialudtad magad, gáncsolnak-e vagy dicsérnek,

halálveszedelemnek vagy valami másnak teszed-e ki magad. Mert maga a halál is

csak az élet feladatainak egyike. Elég tehát, ha vele kapcsolatban is derekasan

megteszed, amit a pillanat kíván.

3. Nézz a dolgok mélyére! Sajátos tulajdonságaik vagy értékük egyetlen

esetben se kerüljék el figyelmedet.

4. Az érzéki világ minden jelensége gyorsan változik, s vagy szétpárolog, ha

az anyagi világ egységes marad is, vagy szétszóródik.

5. A világot kormányzó értelem tudja, hogy mi a lényege, és hogy milyen

anyaggal mit csinál.

6. A legjobb módja a védekezésnek az, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók.

7. Abban az egyben találd örömöd és megnyugvásod, ha - az istenségre gondolva

- egyik közhasznú cselekedetről a másikra térsz át.

8. A vezérlő értelem önmagát ébreszti, módosítja, akarata szerint formálja, s

ami csak éri, olyan színben tűnik fel előtte, amilyenben jónak látja.

9. Minden az össztermészet végzése szerint történik, nem pedig valami más

természet parancsára, mely kívül övezné, belé volna zárva, vagy kívülről volna

hozzáfüggesztve.

10. A világ vagy zűrzavar, összevisszaság, szétszórtság, vagy egység, rend,

gondviselés. Ha az előbbi, akkor miért vágyódom ebben az önkényes

összevisszaságban, ebben a zűrzavarban tovább élni? Mi lehetne számomra

kívánatosabb, mint egyszer már '"elvegyüljek a föld porával?"' Miért

nyugtalankodom? Mert bármit teszek is, előbb-utóbb hozzám ér ez a szétbomlás.

Ha pedig a másik eset áll, akkor tisztelem, bizton tekintem a világ urát, és

rábízom magamat.

11. Ha a körülmények arra kényszerítenek, hogy lelked nyugalma felkavarodjék,

gyorsan húzódj vissza önmagadba, s a szükséges mértéken túl ne jöjj ki

sodrodból. Ha gyakran menekülsz a lelki harmóniához, előbb-utóbb teljesen

megszerzed magadnak.

12. Ha egyszerre mostohád és édesanyád volna, amazt ugyanúgy tisztelnéd, de

azért állandóan igazi anyádhoz térnél vissza. Ugyanígy vagy a császári udvarral

és a filozófiával. Minél gyakrabban térj be az utóbbihoz, és pihenj meg nála.

Mert által találod tűrhetőnek az előbbit, és ugyancsak általa leszel az udvari

nép számára te is tűrhető.

13. Ahogyan elképzeljük a sültekről és más ételekről, hogy ez halhulla, ez

madárhulla, ez disznótetem, továbbá, hogy a falernumi bor tulajdonképpen

kipréselt szőlőlé, a bíborszegély juhgyapjú csigavérbe áztatva, a szerelmi

élvezet belső dörzsölődés, bizonyos inger kíséretében fellépő nyálkakiválás

(mert az ilyen képzetek megközelítik a tárgyakat, valósággal átjárják őket,

úgy, hogy látjuk, tulajdonképpen micsodák): akként kell eljárnunk egész

életünkön át, s ha a dolgok kívánatos alakban tetszelegnek, le kell őket

mezítelenítenünk, szemünk elé kell állítanunk silányságukat, le kell róluk

hántanunk a ragyogó köntöst, melyben büszkélkednek. Mert a gőg félelmetes csaló

s legtöbbször éppen akkor csal lépre, mikor azt hiszed, hogy a

legfigyelemreméltóbb dolgokkal foglalkozol. Gondolj csak rá, mit mondott Kratés

magáról Xenokratésről.

14. A legtöbb dolog, amit a tömeg bámul, bizonyos átfogó csoportokba

sorolható. Először ott vannak a természet összetartó erejének alkotásai: kő,

fa, fügefa, szőlő, olajfa. Valamivel feljebb állnak az élőlények, a kisebb és

nagyobb állatok. A még finomabb érzékűek bámulatának tárgyai az értelmes lelkű

lények, ha nem is világpolgári értelemben, de legalább művészi szempontból,

vagy más ügyesség tekintetében. Ez a csoport esetleg egyszerűen arra törekszik,

hogy minél több rabszolgája legyen. Aki azonban az okos, világpolgárhoz és

állampolgárhoz méltó lelket értékelni tudja, azt semmi más nem érdekli. Az

ilyen ember mindenekelőtt a maga lelkét igyekszik értelmes, közérdeket szolgáló

állapotban és tevékenységben megtartani, s hasonló törekvésében embertársát is

támogatja.

15. Az egyik lény siet a létbe, a másik siet el a létből, a abból is, ami

most keletkezik, valami máris elmúlt. A világot szakadatlan áramlás, változás

újítja meg, mint ahogyan a végtelen örökkévalóságot az idő megállás nélküli

folyama frissíti fel. Ki az ebben a soha nem pihenő áradatban, aki az elrohanó

dolgok valamelyikéhez különösebben ragaszkodnék? Mintha valaki a röpködő

verebek közül akarná kiválasztani a szívének kedveset - de íme, már el is tűnt

szeme elől! Olyan az egyes ember élete, mint a vérpezsdülés, vagy a lélegzés.

Mert igazán mindegy: egyszer beszívni és kilehelni a levegőt - amit

pillanatonként megteszünk -, vagy az egész légzőképességünket, amit tegnap,

tegnapelőtt, születésedkor kaptál, oda visszatartani, ahonnan kezdetben vetted.

16. Nem az a becses, hogy kipárolgunk: megteszik ezt a növények is. De az

sem, hogy belehelünk, hiszen a háziállatok és a vadállatok is ugyanezt

cselekszik. Az sem, hogy a külvilág benyomásait felfogjuk, hogy vágyaktól

rángatott ösztöneink megmozdulnak, hogy nyájszerűen társulunk. Az sem, hogy

táplálkozunk, mert a táplálkozás sem különb annál a folyamatnál, amellyel a

táplálék fölöslegét kiválasztjuk.

Mi hát a becses? Tapsokat aratni? Nem! Az sem, ha a nyelvek tapsolnak. Mert a

tömeg tetszészúgása: nyelvek tapsa. Lemondtál tehát erről a kis dicsőségről is.

Mi marad hát, ami becses? Azt hiszem, ez: saját alkatodnak megfelelően

nekilendülni és pihenni. Erre ösztökélnek a tudományok és a mesterségek is.

Minden mesterség arra törekszik, hogy kidolgozott módszere pontosan megfeleljen

annak a célnak, amelynek érdekében készült. Ezt keresi a kertész, mikor a

szőlőt gondozza, ezt keresi a lóidomító, a kutyaidomító. Ugyanerre törekszik a

gyermeknevelés és az oktatás.

Ez a becses. Ha ezt megvalósítottad, nem töröd magad más dolgok után.

Abbahagyod-e már a sok egyéb dolog megbecsülését? Különben sohasem leszed

szabad, önálló, szenvedélytelen ember. Mert irigykedned, féltékenykedned,

gyanakodnod kell mindazokra, akik ezeket a javakat elvonhatják tőled,

fondorkodnod kell azok ellen, akik a szemedben becses dolgokat birtokolják.

Általában az, aki ilyesminek hiányát érzi, szükségszerűen zavaros életet él, s

ráadásul még az isteneket is ócsárolja. Ezzel szemben saját értelmed tisztelete

és megbecsülése kibékít önmagaddal, összhangba hoz embertársaiddal, békességre

hangol az istenekkel, más szóval, örömmel fogadsz mindent, amit ők osztanak és

rendelnek.

17. Fel, le, körben áramlik az ősanyag. Egyik sem az erény útja. Az valami

istenibb, és bár nehezen felfogható úton halad, mégis célhoz ér.

18. Milyen nevetséges az emberek magatartása! A velük egyidőben élő

kortársaktól sajnálják a dicséretet, de milyen nagyra tartják, ha az utódok

dicsérik őket: az utódok, akiket nem láttak, és soha nem látnak! Ez majdnem

olyan, mintha azon búsulnál, hogy az elődök nem zengtek rólad dicshimnuszt.

19. Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen.

Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is

eléred.

20. Testgyakorlás közben megesik, hogy valaki a körmével megkarmol, vagy

fejjel nekünk rohanva megüt bennünket. Ezt még csak rossz néven se vesszük, nem

is bosszankodunk, nem nézzük rossz szemmel, mintha valami ármánykodó volna, s

bár óvakodunk tőle, azért nem tartjuk ellenségnek, meg sem gyanúsítjuk, hanem

inkább jóindulattal kitérünk az útjából. Így járj el az élet egyéb dolgaiban:

nézzünk el sokat azoknak, akikkel mintegy együtt tornázunk. Mert módodban áll

az előbb mondottak szerint gyanakvás, gyűlölködés nélkül kitérned előlük.

21. Ha valaki meggyőző módon rám tudja bizonyítani, hogy ítéletem vagy

magatartásom helytelen, készséggel visszakozom, mert az igazságot keresem, az

igazság pedig még soha senkinek nem ártott. Önmagának árt viszont az, aki

megátalkodik a tévedésében és tudatlanságában.

22. Azt teszem, ami a kötelességem! A többi nem izgat, mert vagy élettelen,

vagy tévelygő, és még a maga útját sem ismeri.

23. Az esztelen teremtményeket, általában az érzéki világ értelmetlen

tárgyait kezeld eszes lény módjára, nagylelkűen, szabadon; embertársaidat

pedig, mint eszes lényeket, a közösségi élet szellemében. Minden alkalommal

folyamodj az istenek segítségéhez. Azt pedig, hogy az élet mennyi időt enged

erre a tevékenységre, ne számolgasd, mert elég, ha három ilyen órád van.

24. Világbíró Nagy Sándor és az öszvérhajcsára holtuk után egy sorsra

jutottak; mert vagy felszálltak a világ alkotó szellemébe, vagy mindketten

egyformán szétszóródtak az atomok között.

25. Gondold meg, hogy egyazon pillanatban mindegyikünkben mennyi testi és

lelki folyamat megy végbe, s akkor nem csodálkozol, hogy abban az egyetlen

mindenségben, amit világnak hívunk, még sokkal több - sőt minden, ami történik,

egyszerre történik.

26. Ha valaki feltenné neked a kérdést, hogyan írják Antoninus nevét, vajon

felemelt hangon kiabálnád el minden betűjét? S ha valaki bosszankodnék rajta,

csak nem haragudnál rá viszont te is? Nem számlálnád-e inkább tüstént

nyugodtan, sorjában a betűket?

Éppen így gondold meg azt is, hogy minden kötelesség meghatározott

teljesítmények összessége. Ezeket a részletteljesítményeket tartsd számon, és

zavartalanul, nem neheztelve a neheztelőkre, módszeresen végezd a magad dolgát.

27. Milyen kegyetlenség meg nem engedni az embereknek, hogy a - hitük szerint

- nekik megfelelő és hasznos után törekedjenek. Márpedig, akárhogyan vesszük

is, elütöd ettől őket, ha hibáikon bosszankodol. Mert mindig a nekik megfelelő

és a hasznos látszata csalogatja őket. - De ha nincs igazuk! - Tanítsd hát

őket, mutasd meg nekik hibájukat, de harag nélkül.

28. Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök

izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test

kiszolgálásának megszűnte.

29. Csúnya dolog, ha az élet lelkedet már megtörte, tested pedig még fürge.

30. Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat - mert ez könnyen

megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető,

istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó. Arra

törekedj, hogy az maradj, amivé a filozófia igyekezett tenni. Tiszteld az

isteneket, segítsd embertársaidat. Rövid az élet. A földi lét egyetlen

gyümölcse a tiszta érzésvilág és a közérdekű tevékenység.

Légy mindenben Antoninus méltó tanítványa: olyan állhatatos és az értelem

parancsainak teljesítésében, olyan egyenletes minden dologban, olyan kegyes,

olyan tiszta tekintetű, olyan nyájas, olyan hiúság nélkül való, olyan szorgos a

dolgok megismerésében, mint ő. A világért sem hagyott abba semmit, míg jól meg

nem vizsgálta és alaposan ki nem ismerte! Milyen békében tűrte, hogy

igazságtalanul ócsárolják, és soha nem viszonozta! Mennyire nem sietett el

semmit! Mennyire nem hajlott besúgásokra! Milyen alaposan ellenőrizte az

emberek erkölcseit és cselekedeteit! Nem gyalázkodott, nem aggodalmaskodott,

nem gyanakodott, nem volt tudálékos! Milyen kevéssel beérte: milyen lakással,

fekvőhellyel, ruhával, élelemmel, kiszolgálással! Mennyire szerette a munkát,

mennyire türelmes volt! Egyszerű életmódja lehetővé tette, hogy alkonyatig

kitartson ugyanabban a munkában: még testi szükség sem bántotta, csak a

megszokott órában. Baráti kapcsolataiban állhatatos, mindig egyforma volt. Ha

valaki szókimondóan szembeszállt nézetével, eltűrte, sőt örült, ha valami

jobbra figyelmeztette. Istenfélő volt, de nem babonás. Vajha olyan tiszta

lelkiismerettel nézhetnél szembe utolsó óráddal, mint ő!

31. Ébredj és térj magadhoz, s ha az álomból kizökkenve rájöttél, hogy csak

álomképek zavartak, tisztult fővel az élet dolgait is csak álomképeknek

tekintsd.

32. Test és lélek vagyok. A testnek minden közömbös; mert nem lehet

megzavarni. Értelmemnek viszont mindaz közömbös, ami nem az ő működésének a

következménye. Ami pedig az ő működésének a következménye, az tőle függ. S ez

is csak a jelen pillanatra vonatkozó dolgokról áll: mert jövendő vagy elmúlt

működésének következménye számára pillanatnyilag közömbös.

33. Semmi munka sem természetellenes a kéznek és a lábnak, míg a kéz a kéz, a

láb a láb dolgát végzi. Így az embernek mint embernek sem természetellenes a

munka, míg az ember feladatát végzi. Ha pedig nem természetellenes, akkor nem

is rossz számára.

34. Milyen élvezeteket habzsolnak a rablók, kicsapongók, apagyilkosok,

zsarnokok!

35. Nem látod-e, hogy a közönséges mesteremberek, ha bizonyos fokig

alkalmazkodnak is megrendelőik ízléséhez, azért nem kevésbé ragaszkodnak

mesterségük alapelvéhez, s nem engedik magukat eltéríteni tőle? Nem

szégyenletes-e, ha az építőmester és az orvos jobban tiszteli saját mestersége

törvényét, mint az ember a magáét, amely pedig közös az istenekével?

36. Ázsia, Európa - kicsi zuga a világnak; a világóceán - egy cseppje a

világnak; az Athos-hegy - földtúrás; az egész jelen - az örökkévalóság egy

pillanata. Minden kicsi, változó, esendő.

Minden onnan ered vagy közvetlenül, vagy közvetve, abból a közös vezérlő

értelemből. Így az oroszlán torka, a pusztító méreg, minden, ami kártékony,

mint a tövis, a mocsár, csak tartozéka a világ szép és jeles dolgainak. Ne

képzeld tehát, hogy ezek más lényegűek, mit akiket tisztelsz, hanem inkább

elmélkedj közös eredetükön.

37. Aki a jelent látja, az mindent látott, ami csak valaha volt, vagy valaha

volt, vagy valaha lesz, mert minden egy eredetű és egy formájú.

38. Elmélkedj gyakran az összes világjelenségek összefüggéséről és egymáshoz

való szoros viszonyáról. Mert valahogy minden egymásba fonódik, éppen ezért

minden rokon egymással, egyik dolog a másikból következik, mégpedig az állandó

mozgás, az együttérzés, továbbá az anyagi világ egysége alapján.

39. Alkalmazkodj a sorsod által osztályrészedül adott körülményekhez, és az

embereket, akiket társul kaptál, szeresd igazán őszinte szeretettel.

40. Minden gép, szerszám, edény, ha rendeltetésének eleget tesz, jó, még ha

készítője nincs is jelen. A természet átfogta alkotásokban azonban bennük is

marad az őket létrehozó erő. Tehát annál inkább tisztelned kell a természetet,

abban a meggyőződésben, hogy ha következetesen akarata szerint élsz, minden

szándékod szerint igazodik. Éppen így a mindenségben is minden a világértelem

szándéka szerint történik.

41. Ha a hatalmadban nem álló dolgok valamelyikéről is azt hiszed: számodra

jó vagy rossz, az ilyen rossz bekövetkezte vagy az ilyen jó elmaradása miatt

szükségszerűen zúgolódol az istenekre és gyűlölöd az embereket, akik okai, vagy

talán csak vélt okai az elmaradásnak vagy a bekövetkeztetésnek. Így

természetesen sok igazságtalanságot követünk el, mert érdekeltek vagyunk. Ha

azonban csak a tőlünk függő dolgokat ítéljünk jóknak vagy rosszaknak, nem marad

okunk sem arra, hogy az istenséget vádoljunk, sem arra, hogy embertársunkkal

hadilábon álljunk.

42. Mindnyájan egy célért dolgozunk közösen, egyikünk tudatosan belátással,

másikunk öntudatlanul, mint ahogyan - gondoltam - Hérakleitos az alvókat is

dolgozóknak mondta: a világban történő események közreműködőinek. De mindenki

más-más módon működik közre. Az összeműködés legragyogóbb példája a

gáncsoskodó, aki szembeszállni próbál és megállítani akarná a világ folyását:

mert a világnak ilyenre is szüksége van.

Végre is döntsd el, melyik csoporthoz csatlakozol. A mindenség ura téged

mindig megfelelő módon tud felhasználni és beilleszkedni a közreműködő erők és

személyek valamelyik csoportjába. Csak azután ne olyan rész légy, mint a

drámában az a haszontalan és nevetséges vers, amelyikről Khrysippos példálózik.

43. Vajon átvenné-e a nap az esőcsillag szerepét, vagy Asklépios a

Karpophososét? Mit mondjak az egyes csillagokról? Nemde, akármennyire elütnek

is egymástól, mégis egyazon közös cél munkásai?

44. Ha az istenek döntöttek rólam és sorsomról, bizonyára jól döntöttek, mert

tervszerűtlen istenséget még elgondolni sem könnyű. Arra pedig mi okuk volna,

hogy rosszat tegyenek ellenem? Mert mi hasznom származnék ebből rájuk vagy a

közre, amely legfontosabb tárgya a gondoskodásuknak? De ha külön rólam nem is,

a világrendről mindenesetre van döntésük; tehát azt, ami velem történik,

örömmel és szeretettel kell fogadnom. Ha azonban semmiről sincs határozatuk -

amit még feltenni is istentelenség, mert mire valók akkor az áldozat, az

imádság, az eskü és a többi szent cselekedet, melyek mindegyikét abban a hitben

végezzük, hogy az istenek jelen vannak és életünktől elválaszthatatlanok -, ha,

ismétlem, semmi minket illető dologról nem volna végzésük, akkor nekem

hatalmamban áll magamról határoznom. Ennek a mércéje, ami nekem hasznos.

Mindenkinek pedig az a hasznos, ami alkatának és természetének megfelel. Az én

természetem az értelmes és közösségi életre született lényé.

Városom és hazám, mint Antoninusnak: Róma, mint embernek: a világ. Tehát csak

az a jó nekem, ami ezeknek a közösségeknek is hasznos.

45. Ami az egyessel történik, az az egésznek hasznos. Ez már elég!

Figyelmesebb vizsgálatnál azt is észreveheted, hogy ami az egyes embernek

hasznos, az a többi embernek is az. Ebben az esetben a "hasznos" szót köznapi

értelemben értsd a közömbös dolgokra is.

46. Mint ahogy nyomaszt a mutatványok egyhangúsága az amphithreatrumban és

más hasonló helyeken, és szinte émelyít a mindig egyforma látvány: ugyanúgy

vagy az egész élettel is. Minden, fenn, lenn, egyforma, és egyazon okra megy

vissza. Meddig még?

47. Elmélkedj rajta állandóan: mennyi mindenféle különböző rendű és fajtájú

ember meghalt már! Szállj el gondolatban egészen Philistiónig, Phoibosig,

Origaniónig. Azután térj át más embercsoportokra is. Oda jutunk mi is, ahol

annyi a félelmetes szónok, annyi a híres-neves filozófus: egy Hérakleitos, egy

Pythagoras, egy Sókratés, ahol annyi a hős az ősidőkből, ahol annyi a hadvezér,

a zsarnok, a későbbi korból. Rajtuk kívül ott van Eudoxos, Hipparkhos,

Arkhimédés, és több más éles eszű, emelkedett gondolkodású, fáradhatatlan

ezermester, magabiztos szellem, az esendő, egy napig tartó emberi lét

kigúnyolói, mint Menippos és annyian mások. Gondold meg, hogy mindezek már

régen elpihentek. Mi rossz van ebben számukra? Hát azok számára, akiknek nevét

már egyáltalán nem emlegetik? Egy igaz érték van: úgy élni le életünket, hogy

még a hazugokkal és csalókkal szemben is jóindulatot tanúsítsunk, az igazságot

és az igazságosságot szolgáljuk.

48. Ha örömet akarsz szerezni magadnak, gondold meg kortársaid jeles

tulajdonságait, ennek tetterejét, annak szerénységét, emennek bőkezűségét,

amannak más valami jelességét. Mert semmi sem okoz tisztább örömöt, mint az

erény képe, amely a kortársak erkölcseiben gyakran és szembeötlően

megnyilvánul. Azért lebegtesd ezeket állandóan szemed előtt.

49. Azon, hogy ennyi és ennyi, nem pedig háromszáz fontot nyomsz, ugye nem

bosszankodol? Éppen így nem számít az sem, hogy ennyi meg ennyi, és nem több

évig kell élned. Mert amint a neked jutott anyaggal elégedett vagy, úgy a

kiszabott idővel is meg kell elégedned.

50. Próbáld meggyőzni embertársaidat, esetleg akaratuk ellenére is, ha az

igazságosság úgy kívánja. Ha pedig valaki erőszakosan ellenáll, a békés

szenvtelenség legyen fegyvered, s használd fel az ellenállás nyújtotta alkalmat

más erények gyakorlására. Ne felejtsd el, hogy csak feltételes célt tűzöl magad

elé, és hogy nem törekszel lehetetlenre. Hát mire? Éppen arra, hogy ezt akard.

A célt eléred: ha egyszer nekiindultál, ez már meg is valósult!

51. A becsvágyó abban találja meg a maga javát, ahogy más ember vele szemben

viselkedik, a kéjvágyó szenvedélyének kielégítésében, az értelmes ember a maga

tevékenységében.

52. Módodban áll, hogy egyes dolgokról egyáltalán ne alkoss ítéletet, és így

lelked nyugalmát megőrizheted. Mert a külső tárgyak önmagukban nem olyan

természetűek, hogy ítéletünket kikényszeríthetnék.

53. Szoktasd magad hozzá, hogy más beszédére a legpontosabban figyelj, szinte

helyezd át magad a beszélő lelkébe.

54. Ami a rajnak nem hasznos, az a méhnek sem hasznos.

55. Ha a hajósok a kormányost, a betegek az orvost ócsárolnák, vajon volna-e

valami más céljuk, mint hogy biztosítsák a hajózóknak a menekülést és az

ápoltaknak a gyógyulást?

56. Hányan eltávoztak már a világból, akikkel együtt érkeztem!

57. A sárgaságban szenvedőknek keserű ízű a méz. A veszett kutyától megmartak

iszonyodnak a víztől. A gyermekeknek szép a labda. Miért bosszankodom hát? Vagy

azt hiszed, hogy a csalódásnak kisebb az ereje, mint az epének a sárgaságban,

vagy a méregnek a veszettségben?

58. Abban senki nem akadályozhat meg, hogy természeted törvénye szerint élj,

s a közös természet törvénye ellenére semmi sem érhet.

59. Kik azok, akiknek az emberek tetszeni akarnak? Milyen előnyökért és

milyen eszközökkel? Milyen hamar eltemet az idő mindent, és már mennyit

eltemetett!

HETEDIK KÖNYV

1. Mi a rosszindulat? - Az, amit gyakran láttál. Ha valami történik veled,

gondolj rá tüstént: ez is olyasmi, amit már többször láttál. Általában fenn és

lenn ugyanazokat a dolgokat találod: tele van velük a régi idők, a közbeesők és

az új idők történelme, tele vannak a városok és a családi tűzhelyek. Újat

semmit sem találsz; minden megszokott és rövid ideig tartó.

2. Hogyan lehetne más módon kiirtani alapvető nézeteket, mint úgy, hogy a

nekik megfelelő képzeteket elnyomjuk? Márpedig a felkeltésük minden esetben

tőled függ. Tőlem függ, hogy úgy fogjak fel valamit, ahogyan kell. Ha ezt

megtehetem, miért nyugtalankodom? Ami gondolatvilágomon túl esik, az egyáltalán

nem tartozik gondolatvilágomra. Tanuld meg ezt, és semmi meg nem ingat.

Megteheted, hogy új életed. Csak nézd ismét azzal a szemmel a dolgokat,

amivel egyszer már helyesen megláttad őket: ebben áll az új élet.

3. A hiú pompázás, a színielőadások, a gulyák és a nyájak, a lándzsatörések -

kutyáknak vetett csont, halastóba dobott morzsa, hangyák tehercipelő

erőlködése, riadt egerek futkosása, dróton rángatott bábfigurák. Mindezek

közepette állj ott nyugodt lélekkel, dölyf nélkül és gondold meg, hogy mindenki

annyit ér, amennyit erőfeszítései tárgyai érnek.

4. Beszéd közben a kifejezésre kell ügyelned, tettre buzdulásnál viszont

mindig az eredményekre. Az utóbbi esetben arra vigyázz, milyencélt akarsz

elérni, az előbbiben pedig arra figyelj, mi a szavak jelentése.

5. Vajon elegendő-e az én tehetségem erre a dologra vagy nem? Ha elég, akkor

mint természet adta eszközt felhasználom rá. Ha nem elég, akkor, ha egyébként

sem az én kötelességemről van szó, vagy átengedem a munkát annak, aki jobban a

végére tud járni, vagy csinálom, ahogyan tudom, és olyan ember segítségére

támaszkodom, aki az én vezérlő értelmem felhasználásával képes megtenni, ami az

adott esetben a közösség javára és hasznára van. Mert tevékenységem, amit akár

más segítségével végzek, csak egy célra irányulhat: ami a közösségnek hasznos

és megfelel.

6. Hány meg hány, valamikor sokat magasztalt ember már a feledés zsákmánya! S

hányan régóta eltűntek már, akik őket magasztalták!

7. Ne szégyelld, ha segítségre szorulsz. A te dolgod - mint a katonáé ostrom

alkalmával - az, hogy kötelességedet teljesítsd. S vajon mit tennél, ha sérült

lábbal egymagadban nem tudsz feljutni a bástyára, más segítségével azonban

mégiscsak feljuthatsz?

8. Ne gyötörj magad a jövővel! Ha rákerül a sor, majd szemébe nézel

ugyanazzal az értelemmel felfegyverzetten, amivel most irányítod az ügyeidet.

9. Minden mintegy szent kötelékkel egymásba fonódik. Szinte semmi sincs

elszigetelten, hanem egymás mellé van rendelve és egyazon világrend

összhangjának részese. Csak egy világ van, mely mindent összefog, egy az isten,

aki mindent áthat, egy az anyag, egy a törvény, egy az értelem - közös értelme

minden eszes lénynek -, egy az igazság, amint egy az egy törzsből fakadó,

ugyanazon értelemben részes lényeknek a tökéletessége is.

10. Mindaz, ami anyagszerű, hamar felszívódik a mindenség anyagába. Mindaz,

ami ok, hamar feloldódik az egyetemes okban. Mindennek emlékezete hamar sírját

leli az örökkévaló időben.

11. Az értelmes lény számára a természetszerű és ésszerű cselekedet egy és

ugyanaz.

12. Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek.

13. Mint amilyen a viszony az egységes szervezetekben az egyes testrészek

között, ugyanolyan az egymástól térbelileg elválasztott, de bizonyos egységes

összeműködésre rendelt értelmes lények között is. Ez a gondolat azonban akkor

lesz mélyebb hatással lelkedre, ha minél gyakrabban elismétled magadnak: tagja

vagyok az értelmes lények alkotta közösségnek. Tagja, nemcsak részese, mert ha

azt állítod, hogy csak részese vagy, akkor még nem érzed a jótett tiszta

örömét; hiszen pusztán illendőségből teszel jót, nem pedig úgy, mintha magadnak

is tennéd.

14. Ám történjék külső esemény mindazzal, ami ki lehet téve az ilyen

történéseknek. Ám panaszolják fel mások, ha úgy tetszik, a velük esett

sérelmeket. Ami engem illet, ha én nem fogom fel rossznak, ami velem esett,

akkor semmi baj nem ért. Márpedig tőlem függ, hogy be fogjam fel annak.

15. Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem. Mint ahogyan

az arany, a smaragd, a bíbor is egyre azt hajtogatná: tegyen vagy mondjon bárki

bármit, nekem smaragdnak kell lennem, meg kell őriznem színeimet.

16. A vezérlő értelem önmagától soha nem zavarodik meg, azaz nem rémítgeti,

nem hajszolja magát kishitűségbe. Ha valaki más ijesztgetni, bántani tudja, ám

tegye, önmaga saját megfontolásából azonban nem kergeti magát ilyen

tévelygésekbe. A test, ha tud, maga gondoskodjék róla, hogy ne érje bántalom, s

ha mégis éri, hát csak panaszkodjék. Ami a lelket illeti - valójában ez van

kitéve félelemnek, szenvedésnek, a külső benyomások megítélésének -, nem

szenved, mert hiszen nem szorítod rá ilyen értékelésre. A vezérlő értelem,

hacsak ő maga nem támaszt igényeket önmagával szemben, önmagában véve

igénytelen; hacsak önmagát nem zavarja vagy nem akadályozza: zavarhatatlan és

akadályozhatatlan.

17. Mi a boldogság? Jó szellem vagy jó vezérlő értelem. Képzelet! Mik

akadékoskodol? Távozz, az istenekre, ahonnan jöttél. Nincs rád szükségem! Régi

szokásod szerint újra megjöttél. Nem haragszom rád: csak el tőlem!

18. Fél valaki a változástól? Pedig létrejöhet-e valami változás nélkül,

van-e a közös természet számára valami, ami kedvesebb és megszokottabb nála?

Tudsz-e fürdeni, ha a tüzelőfa el nem változik, tudsz-e táplálkozni, ha az

ételek el nem változnak, általában történhetik-e valami hasznos változás

nélkül? Nem látod-e, hogy a magad elváltozása hasonló dolog, és ugyancsak

szükségszerű velejárója a közös természet rendjének?

19. Minden test a világanyagon mint rohanó áradaton át száguld, és annyira

össze van nőve, annyira együttműködik az egésszel, mint a mi tagjaink

egymással. A végtelen idő már hány Khrysippost, hány Sókratést, hány Epiktétost

elnyelt: erre gondolj minden emberrel és minden dologgal kapcsolatban.

20. Egy dolog nyugtalanít: nehogy olyasmit tegyek, amit emberi alkatom nem

akar, vagy ahogyan nem akarja, vagy amit most nem akar.

21. Közel az idő, mikor mindent elfeledsz; közel az idő, mikor téged minden

elfeled.

22. Emberi tulajdonság azokat is szeretni, akik bántanak minket. Akkor leszel

képes erre a szeretetre, ha meggondolod, hogy embertársad tulajdonképpen

rokonod, hogy csak tudatlanságból és nem szántszándékkal vét ellened, hogy

nemsokára te is, ő is meghaltok, és mindenekelőtt, hogy alapjában véve nem is

bántott téged. Mert vezérlő értelmedet nem tette rosszabbá, mint azelőtt volt.

23. A mindenség természete a mindenség anyagából, akár viaszból, íme lovat

formált, ezt újra összevegyítette, és anyagát fához, emberhez, majd máshoz

használta. Ezek mindegyike rövid életű volt. A ládának éppen olyan közömbös, ha

szétszedik, mint ha szögezik.

24. A haragos arc nagyon természetellenes, s ha sokszor haragszunk, az

arcvonások szépsége belepusztul, és végül is visszahozhatatlanul elmúlik.

Próbáld ebből levonni a következtetést, hogy a harag észellenes. Mert ha a bűn

tudata is megszűnik, mi értelme van még az életnek?

25. Mindent, amit csak látsz, a mindenséget kormányzó természet hamarosan

megváltoztat, anyagukból mást alkot, ezek anyagából ismét mást, hogy a világ

mindig megifjodjék.

26. Ha valaki vét ellened, rögtön gondold meg, mi a felfogása a jóról és

rosszról annak, aki a hibát elkövette. Ha ugyanis sikerült az okot

megpillantanod, nem csodálkozol, nem haragszol, hanem inkább szánakozol rajta.

Mert vagy te magad is ugyanolyat vagy hasonlót vélsz jónak, mint ő, s akkor meg

kell bocsátanod, vagy pedig a jóról és rosszról más a felfogásod, s akkor

könnyebben vagy jóindulatú azzal szemben, aki hibásan lát.

27. Ami nem a tiéd, arra ne gondolj úgy, mintha már a tiéd volna, hanem

abból, amid most van, válaszd ki a legjavát, s egyúttal emlékezz meg róla,

mekkora fáradsággal járnál utána, ha ez sem volna. De vigyázz arra is, nehogy

annyira örömed leld a tulajdonodban, hogy rászokván a megbecsülésére,

megzavarodjék lelked egyensúlya, ha egyszer megfosztanak tőle.

28. Zárkózz önmagadba! A vezérlő értelemnek az a természete, hogy elegendő

önmagának, ha cselekedete igazságos, és ha ennek következtében nyugalmat élvez.

29. Vess véget a csalóka képzelődésnek! Állítsd meg a szenvedélyek rohamát!

Korlátozd tevékenységedet a jelenre! Ismerd meg, ami veled vagy mással

történhetik. Válassz szét és taglalj minden jelenséget formáló okra és anyagra!

Gondolj utolsó órádra! A hibát, amit embertársad elkövetett, hagyd úgy, ahogy

elkövették.

30. Vesd össze gondosan az eszmét a szavakkal. Mélyedj elméddel az

eseményekbe és okaikba.

31. Ékesítsd magad egyszerűséggel, szerénységgel és fölényes nyugalommal

mindazokkal a dolgokkal szemben, amelyek sem az erény, sem a bűn csoportjába

nem tartoznak. Szerezd az isten ujjmutatását. Van, aki azt állítja: "Minden

törvény szerint megy végbe, igazán csak atomok vannak." De elég arra gondolod,

hogy ez a "törvény szerint" nem mindenre, csak nagyon kevés dologra vonatkozik.

32. A halálról: Ha atomok vannak, akkor szétszóródás; ha pedig a világ

egységes egészet alkot, akkor pusztulás vagy változás.

33. A fájdalomról: Ha tűrhetetlen, az életnek is véget vet, ha tartós, akkor

tűrhető. Az ész, ha önmagába visszahúzódik, sértetlenül megőrzi a maga békéjét,

s a vezérlő értelem sem szenved kárt. Ami pedig a test fájdalomnak kitett

tagjait illeti, ám nyilatkozzanak róla, ha tudnak.

34. A dicsőségről: Nézd csak az emberférgek gondolkozásmódját, milyen,

milyeneket kerül, milyeneket hajszol. Gondold meg aztán: amint az egymásra

rétegeződő homokbuckák az alsókat elfedik, úgy az életben is a régibb dolgokat

a rájuk halmozódók egykettőre eltakarják.

35. Jegyzet Platónból: "El tudod-e hinni, hogy egy olyan értelem számára,

mely minden időknek, minden létnek nagyszerűségét és szemléletét magába szívta,

valami nagy dolog lenne az emberi élet? - Ezt lehetetlennek tartom.

- Következőleg az ilyen ember a halált sem tekinti valami rettenetesnek.

- Éppenséggel nem."

36. Jegyzet Antisthenésből: "Jól cselekedni és mégis gyalázkodást nyelni -

királyi dolog!"

37. Szégyenletes, hogy arcunk engedelmeskedik, alakul, formálódik, ahogyan az

ész parancsolja, az ész pedig nem tudja sem alakítani, sem formálni önmagát.

38. "Ne ingerülj, ha rosszul menne életed; Az ingerültség hasztalan..."

39. "Sok örömet készíts nékünk, meg az égi lakóknak."

40. "Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt, Ez még virít, az hervatag..."

41. "Elhagytak engem s magzataim az istenek: Ok nélkül ők ezt nem tevék..."

42. "Velem a közjó, s mellettem ví Az igazság is..."

43. "Ne könnyezz másokkal együtt, de ne is ujjongj."

44. Jegyzetek Platonból: "Én azonban erre nagy igazsággal így felelnék: Nem

jól beszélsz, barátom, ha azt hiszed, hogy az élet vagy halál esetlegességeit

kell mérlegelnie bárkinek is, akinek csak egy kis haszna van ezen a világon, s

nem csupáncsak arra kell figyelnie cselekvés közben, vajon igazságos vagy

igazságtalan, derék vagy gonosz emberhez illő dolgot cselekszik-e."

45. "S valósággal úgy áll a dolog, athéni polgárok. Ahol valaki egyszer

állást foglalt, akár mert azt a helyet találja legjobbnak, akár mert vezére

rendelte számára, helyt kell ott állnia - úgy vélem - minden veszéllyel

szemben, és sem a halállal, sem semmi egyébbel nem szabad jobban törődnie, mint

a gyalázattal.

46. "Arra nézz inkább, barátom, hátha mást jelent a jó és erényes, mint hogy

magunkat és mást a veszélytől megóvjuk. Mert az igazi férfiú nem arra fog

tekinteni, hogy minél tovább éljen; ezt a gondolatot nem dédelgeti, hanem az

istenekre bízza az asszonyokkal tartva: hogy végzete napját el nem kerülheti

senki. Ehelyett inkább azt kell vizsgálnia, hogyan éli le legjobban kiszabott

idejét."

47. Úgy tekintsd a csillagok járását, mintha velük együtt futnád be az égi

pályát. Állandóan gondolj az elemek egymásba való átváltozásaira is. Mert az

ilyen gondolatok megtisztítanak a földi élet szennyétől.

48. Szép gondolata Platónnak: "Aki az emberekről nyilatkozik, annak mintegy

felülről kell néznie a földi élet dolgait, a nászt, a válást, a születést, a

halált, a törvényszéki tolongást, az ember nem lakta pusztaságot, a tarkabarka

barbár népeket, az ünnepélyeket, a gyászolásokat, a piacokat - ezt a zagyva

életet, melynek összhangja az ellentétes jelenségek eredője.

49. Idézd fel lelkedben a múltat: a földi hatalmak oly gyakori

összeroppanását. Ebből kiszámíthatod a jövőt. Mert a jövőben is minden teljesen

ugyanígy történik, és lehetetlenség kikapcsolódni a mostani folyamatok

ritmusából. Ennélfogva egyre megy, negyven évig szemléled-e az emberi létet,

vagy tízezer évig. Mert láthatsz-e többet?

50. "Mi a földből lett, az a földbe visszatér,

S ami fentről jött, az az égi térbe jut."

Más szóval: ez a folyamat egymással összekapcsolt atomok szétbomlása, vagy

érzéketlen őselemek valami ilyesfajta szétszóródása.

51. "Étel- s itallal s más varázsszerekkel is

Kíséreljük meg elkerülni a halált...

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

... Annak, ki itt e földön él

Szenvedni kell sok bú-baj és könny-ár között."

52. Lehet valaki jártasabb a birkózásban, mint te, de ne legyen társaslétre

termettebb, szerényebb, az élet eseményeivel szemben felkészültebb,

embertársainak tévedéseivel szemben elnézőbb.

53. Ahol az istenek és az emberek számára közös értelem szerint végezheted

munkádat, ott nincs okod aggodalomra; mert ahol jól irányított és alkatodnak

megfelelő cselekedettel valami hasznot hajthatsz, ott semmi hátránytól nem kell

félned.

54. Mindenütt és mindig rajtad áll, hogy megnyugszol-e istenfélő lélekkel a

helyzetedben, igazságosan jársz-e el embertársaiddal szemben, alapos

vizsgálatnak veted-e alá felötlő képzeteidet, hogy be ne csússzék közéjük

valami, amit nem értettél meg.

55. Ne törődj a mások gondolatvilágával, hanem nézz egyenesen előre, oda,

ahová a természet vezet, egyrészt a közös természet, a téged érő eseményekkel,

másrészt saját természeted, kötelességeid által. Mindenkinek az a kötelessége,

ami alkatának megfelel. Az összes többi lény az értelmes lények kedvéért lett,

az alacsonyabbrendűek általában a magasabbrendűekért vannak, az értelmes lények

viszont egymás kedvéért.

Az ember alkatában első és leglényegesebb a közösségi szellem. Utána

következik, hogy a test csábításának ne engedjünk. Az észből és értelemből

kiinduló tevékenységet az jellemzi, hogy körülsáncolja magát, és sohasem

szolgál sem érzéki, sem ösztönös indítékokat - hiszen mindkettő állati dolog.

Az értelem úr akar maradni, és nem hagyja, hogy leigázzák. Így van ez rendjén,

mert az értelem azért van, hogy mindezeket a maga céljaira felhasználja.

Harmadik tulajdonsága az értelmes lénynek, hogy kerüli az elhamarkodott

ítéletet és tévedést. A vezető értelem ezeknek a kiváltságoknak birtokában

járjon egyenes úton, s akkor mindene megvan, ami megilleti.

56. Mintha már meghaltál volna, mintha csak eddig a pillanatig éltél volna,

életed hátralevő, ráadásszerű részét a természet ujjmutatása szerint éld le.

57. Csak azt szeresd, ami veled történik és számodra rendeltetett. Mert

tehetsz-e ennél okosabbat?

58. Minden alkalommal, ha valami ér, idézd szemed elé azokat, akikkel ugyanez

történt, s utána bosszankodtak, megdöbbentek, panaszkodtak. Most hol vannak?

Sehol. Miért akarsz te is hasonlóképpen cselekedni? Az ilyen izgalmak idegenek

természetünktől, gyötörjék hát azokat az embereket, akik okozzák őket -

maguknak is, másoknak is -, te pedig inkább arra összpontosítsd minden

erőfeszítésedet, hogy hasznot húzz belőlük. Mert nagyon hasznosíthatók: kitűnő

anyag számodra! Csak arra figyelj és arra irányítsd akaratodat, hogy minden

cselekedetedben a magad szemében is derekasan járj el. S gondolj e két

alapelvre: a cselekvés alkalma sem közömbös - az pedig, hogy miként csinálsz

valamit, éppenséggel nem mindegy.

59. Nézz a lelked mélyébe! Bensődben van a jó kútfeje, ha folyton mélyíted,

folyton buzoghat.

60. Testtartásod legyen szilárd, ne hagy el magad járás közben, sem akkor, ha

pihensz. Amint ugyanis gondolatvilágunk visszatükröződik az arcon és állandóan

kiegyensúlyozott, és nemes kifejezést ad neki, úgy kívánjuk ezt meg egész

testünktől. Minderre azonban bizonyos keresetlenséggel ügyeljünk.

61. Az élet inkább birkózáshoz, mint tánchoz hasonlít, mert felkészülten, sőt

rendíthetetlenül kell állnunk minden eshetőséggel, a váratlannal szemben is.

62. Mindig gondolj rá, kik azok, akiknek támogatására számítasz, s milyen a

vezető értelmük. Mert ha felfogásuk és vágyaik mélyére pillantasz, nem

panaszolod fel akaratlan hibáikat, de támogatásukra sem pályázol.

63. "Minden lélek - mondja valaki - csak akarata ellenére nélkülözi az

igazságot"; éppen így az igazságosságot, józanságot, jóakaratot, és minden más

hasonlót. Folytonosan eszedben kell ezt tartanod, mert így mindenkivel szemben

elnézőbb leszel.

64. Ha fájdalom ér, mindig tüstént gondolj rá: ez nem szégyen, hiszen vezérlő

elmémet nem csorbíthatja meg, nem választhatja el sem az eszmevilágtól, sem az

emberi közösségtől. A legkínosabb esetekben egyébként hívd segítségül Epikuros

mondását: hogy a fájdalom nem is tűrhetetlen, és nem is tart örökké, ha

megemlékezel határairól, és nem hizlalod fel képzelődéssel. Gondold meg azt is,

hogy sok, lényegében a fájdalommal azonos jelenség fel sem tűnik, noha elég

kellemetlen; ilyen az álmosság, a hőség, az étvágytalanság. Ha ilyen

kellemetlenség gyötör, mondd önmagadnak, hogy fájdalom ért.

65. Soha, még az embertelen emberekkel szemben se érezz úgy, mint ahogyan

ezek éreznek embertársaikkal szemben.

66. Honnan tudjuk, hogy Telaugés nem volt-e jellemesebb Sókratésnál? Mert az

nem elég, hogy Sókratés dicsőségesebben halt meg, hogy a szofistákkal

éleselméjűbben vitatkozott, hogy az éj hidegét kitartóbban tűrte, hogy a

salamisi ember elfogatására vonatkozó parancsnak nemes felháborodással ellene

szegült, hogy "az utcákon büszkélkedve járt-kelt" - ami mellett egyébként

érdemes volna megállni, ha igaz volna -, hanem inkább azt kell vizsgálni,

milyen lelkületű volt Sokratés, be tudta-e érni azzal, hogy igazságos az

emberekkel, jámbor az istenekkel szemben, nem bosszankodott-e oktalanul mások

gonoszságán, nem szolgálta-e más esztelenségét, nem fogadta-e a mindenségtől

rászabott sorsot idegenkedve, s ha alávetette is magát, nem tartotta-e ezt

elviselhetetlennek, nem szolgáltatta-e ki lelkét a nyomorult test indulatainak.

67. Nem vont be a természet olyan szorosan a téged is magában foglaló

világba, hogy körül ne bástyázhasd magad, és önállóan ne végezhesd a magad

dolgát. Mert lehetséges, nagyon is lehetséges isteni férfinak lenned, anélkül,

hogy bárki is elismerné rólad. Mindig gondolj erre, meg arra is, hogy az élet

boldogságát kevés eszközzel biztosíthatod. S ha nem reméled is, hogy jó

dialektikus vagy természetbúvár leszel, azért arról ne tégy le, hogy szabad,

szerény, közösségi életre alkalmas, az istenségnek engedelmeskedő légy.

68. Erőszak ellen fölvértezve, a legteljesebb lelki nyugalomban élheted le

életed, még ha mindenki szíve szerint ellened kiabál, még ha porhüvelyed

sebezhető tagjait vadállatok marcangolják is. Mert mi akadálya van, hogy

mindezek ellenére értelmed megőrizze háborítatlanságát egyrészt a környező

dolgokról alkotott helyes felfogással, másrészt a kínálkozó alkalmak készséges

felhasználásával? A felfogás azt mondja a szóbanforgó jelenségnek: "Lényeged

szerint ez és ez vagy, még ha a látszat másnak tüntet is fel!" A felhasználás

pedig azt mondja a váratlan alkalomnak: "Hiszen éppen téged kerestelek! Mert a

mindenkori helyzetem számomra csak anyag, hogy valami ésszerű és közhasznú

erényt, általában hogy valami emberhez és istenhez méltó tevékenységet

gyakoroljak rajta." Minden történés az istennel vagy emberrel benső viszonyban

van, tehát nem is új, nem is elintézhetetlen, hanem régi ismerős és könnyen

megoldható.

69. Az erkölcsi tökéletesség velejárója, hogy minden napot úgy élsz le -

izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül -, mintha az volna az utolsó.

70. Az istenek nem zúgolódnak, hogy halhatatlan létük következményeként a

végtelen időben folytonosan olyan és annyi hitvány embert kell eltűrniük,

ráadásul még mindenféleképpen gondoskodnak is róluk, te pedig, egyik lábaddal a

sírban - noha te is a hitványak közül való vagy -, te már belefáradtál?

71. Nevetséges dolog saját hibáinkat nem kerülni - ami lehetséges -, a

másokét meg kerülgetni - ami nem lehetséges.

72. Amit értelmi és állampolgári képességünk nem talál okosnak, sem

közhasznúnak, azt teljes joggal tartja méltóságán alulinak.

73. Ha jót tettél és embertársad ezt a jót élvezte, miért kívánsz melléje még

egy harmadik dolgot is, mint ahogyan az ostobák teszik: azt, hogy

jótéteményednek híre menjen, vagy hogy tetted viszonzásra találjon?

74. Senki sem fárad bele abba, hogy hasznot húzzon. A haszon pedig azonos a

természet szerint való cselekvéssel. Ne fáradj tehát bele, hogy hasznot hajts

magadnak azzal, amivel másnak hasznos vagy.

75. A mindenség természete önként buzdult fel a világ teremtésére. Tehát vagy

minden, ami csak történik, következetesen megy végbe, vagy pedig még a

legfontosabb dolgok is, melyekre a világot kormányzó értelem különös súlyt

helyez, nélkülözik a tervszerűséget. Ha ezt meggondolod, sok bajt nyugodtabban

viselsz majd el.

NYOLCADIK KÖNYV

1. Már az is szerénységre int, hogy életedet egészében vagy legalább

ifjúkorodtól számítva nem élhetted filozófushoz méltó módon, hanem mind a mások

szemében, mind magad előtt úgy tűnt, hogy távol állsz a filozófiától. Lám,

zavarban vagy, s így már nem könnyű filozófus hírnévre szert tenned. Különben

életberendezésed is ellene mondana ennek a törekvésnek. Ha igazában beláttad,

mi a fődolog, akkor ne törődj vele, mit gondolnak rólad, s érd be azzal, hogy

életed hátralévő részét, bármeddig tartson is, a saját természeted parancsának

megfelelően morzsold le. Gondold át, mit kíván a természet, s más ne izgasson.

Hiszen oly sok tévelygés után rájöttél, hogy a boldogságot sehol nem lelted:

sem a szillogizmusokban, sem a gazdagságban, sem a hírnévben, sem az élvezetben

- sehol! Hol van hát? Az emberi természet megkívánta tevékenységben. Mikor

cselekszel e szerint? Ha törekvéseidet és tetteidet bizonyos alapelvekből

vezeted le. Micsoda alapelvekből? A jóra és rosszra vonatkozó alapelvekből:

hogy az ember számára egyáltalán nem jó az, ami nem teszi igazságossá, józanná,

férfiassá, és egyáltalán nem rossz, ami nem teszi a felsoroltak ellenkezőjévé.

2. Bármit cselekszel is, tedd fel a kérdést: Hogyan is állok ezzel? Nem bánom

majd meg? Nemsokára halott vagyok, s mindennek vége! Kívánhatok-e többet,

hiszen az, amit teszek, illik egy értelmes, közösségi életre alkotott és az

istenekkel azonos törvények szerint élő lényhez?

3. Mit jelent Nagy Sándor, Caesar, Pompeius - Diogenéshez, Hérakleitoshoz,

Sókratéshez képest? Ezek meglátták a jelenségeket, valamint a jelenségek okait

és anyagát, s vezérlő elveiket nem cserélgették. Amazoknak mennyi volt a

gondjuk, és mennyi külső körülménytől függtek!

4. Ha megfeszülsz is, az emberek nem kevésbé csinálják azt, amit csinálnak.

5. Először is ne légy zavarodott, hiszen minden a közös természet törvénye

szerint igazodik. Még egy kis idő, s már nem létezel, nem vagy sehol, mint

ahogy nincs már Hadrianus sem, Augustus sem. Azután folyvást a magad

életfeladatára függesztve szemed gondolj rá, hogy jó ember légy, hogy, amit az

emberi természet tőled kíván, azt tétovázás nélkül tedd, hogy azt mondd, amit

színigazságosnak hiszel, csak mindig jóindulattal, szerényen, képmutatás

nélkül.

6. A mindenség természetének az a feladata, hogy ami itt van, azt oda tegye,

változtassa, innen eltakarítsa, ott elhelyezze. Minden csak változás: de ne

félj, nem lesz azért valami új belőle! Minden a régi, s az elosztódás

egyenletes.

7. Minden természet alkotta lény megelégedett, ha a maga útján halad. Az

értelmes lény akkor halad a maga útján, ha képzetei nem csalékonyak és

zavarosak, ha törekvéseit csak közhasznú cselekedetekre irányítja, ha olyasmire

vágyódik és olyasmit kerül, ami rajtunk áll, ha mindent, ami a közös természet

neki juttat, örömmel fogad. Hiszen az értelmes lény csak egy része a közös

természetnek, mint ahogyan a levél természete része a fa természetének.

Csakhogy a levél természete egy érzéketlen, értelmetlen, akadályozható

természetnek a része, az ember viszont részese a szabad röptű, értelmes,

igazságos természetnek, amely minden lénynek értéke szerint, arányosan osztja

el az időt, anyagot, okot, erőt, esetlegességet. Számolj azzal is, hogy ezt a

méltányosságot nem mindig akkor fedezed fel, ha az egyes dolgot az egyessel

veted össze, hanem akkor, ha összesítve az egyiknek minden dolgát a másikénak

teljességéhez hasonlítod.

8. Olvasnod nem lehet! De dölyfödet megfékezned lehet; az élvezetet és

fájdalmat megvetned lehet; a hírnév csábításával szemben fölényesen viselkedned

lehet; a faragatlan és hálátlan emberekre nem haragudnod, sőt még ráadásul

gondjukat viselned - mindezt lehet!

9. Soha senki egy zokszót se halljon tőled az udvari életről, s még magadnak

se panaszkodj a magad életéről.

10. A megbánás bizonyos fajtája az önkorholásnak, mert valami hasznos dolgot

elmulasztottunk. Az, ami jó, szükségképpen hasznos, és a minden tekintetben

kifogástalan férfi gondjának méltó tárgya. Márpedig még egyetlen ilyen

kifogástalan férfiú sem bánta meg, hogy valami élvezetet elszalasztott!

Következőleg: az élvezet nem is hasznos, nem is jó.

11. Mi ez, mi előttem van, önmagában véve, sajátos alkatát tekintve? Mi a

lényege, mi az anyaga? Mi a formáló oka? Mi a feladata a világrendben?

12. Ha nehezedre esik álmodból felébredned, gondold meg, hogy az alvás az

értelmetlen lényekkel közös dolog, te pedig alkatodnak és emberi természetednek

megfelelően közérdekű tevékenységre hivattál. Márpedig, ami az ember természete

szerint van, az egyúttal megfelelőbb, alkalmasabb, sőt még kellemesebb is

számára.

13. Állandóan és lehetőleg minden felmerülő képzetnél gondolj arra, amire a

természettudomány, a lélek szenvedélyeinek ismerete, és a dialektika tanít.

14. Ha sorsod valakivel összehoz, tedd fel magadnak előre a kérdést: milyen

alapelveket vall ez az ember a jóról és a rosszról? Mert ha az élvezetről és a

fájdalomról, mindkettő előidézőiről, a hírnévről és a névtelen szürkeségről

ilyen és ilyen alapelvei vannak, akkor nem is csodálatos, nem is meglepő, ha

adott helyzetben így és így cselekszik. Sőt azt sem felejtem el, hogy

szükségszerűen így cselekszik.

15. Gondold meg: amint nem veheted rossz néven, ha a fügefa fügét terem, úgy

azt sem, ha a világrend azt hozza létre, amitől terhes. Csúnya dolog volna, ha

az orvos vagy a kormányos rossz néven venné, hogy a beteg lázas, vagy hogy

ellenszél támadt.

16. Gondold meg, hogy a szabadsággal egyáltalán nem összeférhetetlen, ha

nézetedet megváltoztatod, és ha arra hallgatsz, aki jó tanácsot ad. Hiszen

tevékenységednek akkor is a te törekvésed, ítéleted, sőt a te értelmed az

irányítója mindvégig!

17. Ha tőled függ, miért teszed? Ha mástól, kit vádolsz? Az atomokat vagy az

isteneket? Egyformán oktalanság volna.

Ne vádolj senkit! Ha teheted, igazítsd helyre azt, aki hibázott, ha nem

teheted, hozd helyre legalább a hibát. Ha ezt sem lehet, mire jó még a

vádaskodás? Ne tégy semmit oktalanul.

18. Ha valami elhal, azért még a világban marad. Itt marad, itt megváltozik,

saját őselemeire bomlik, melyek egyúttal a világéi és a tieid is. Majd ezek is

megváltoznak, és nem zúgolódnak.

19. Minden lény valamire született: a ló is, a szőlő is. Mit csodálkozol?

Hélios is azt mondja: valamilyen munkára születtem, akárcsak a többi istenek.

Hát te mire születtél? Talán élvezetre? Vizsgáld csak meg, eltűr-e ilyen

állítást a józan ész!

20. A természet minden lényt számon tart: megszűnésüket éppúgy, mint

keletkezésüket vagy életük sorát - akárcsak a játékos a labdát. Jó-e a

labdának, ha felrepül, és rossz-e, ha leesik vagy földre hull? Jó-e a

vízbuboréknak, ha alakul, és rossz-e, ha szétpukkan? Vagy a mécsvilágnak?

21. Fordítsd ki egyszer gondolatban testedet s képzeld el, milyen, és

milyenné teszi majd az öregség, a betegség, a tobzódás.

Rövid az élt annak is, aki dicsér, annak is, akit dicsérnek, annak is, aki

mást emleget, annak is, akit emlegetnek. Ráadásul mindez csak ennek a kis

földsávnak egy zugában történik, s még itt sincs mindenki egy nézeten, sőt még

az egyes ember sem mindig következetes. S még az egész föld is csak kicsi

pont!...

22. Figyelj közvetlen feladatodra akár alapelvről, akár cselekvésről, akár

valaminek a jelentéséről van szó.

Ha baj ér, méltán ér: holnap akarsz jó lenni, nem ma.

23. Cselekszem valamit? Úgy cselekszem, hogy az emberek javára vonatkoztatom.

Valami baj ér? Úgy fogadom, hogy az istenekre vonatkoztatom és mindeneknek a

forrására, amelyből az összes történés folyik, egymással belső kapcsolatban.

24. Amilyennek a fürdést látod: olaj, izzadság, piszok, nyúlós víz,

csupa-csupa undor, olyan az élet minden része, olyan minden jelenség.

25. Lucilla látta meghalni Verust, azután meghalt Lucilla. Maximus előbb

meghalt, mint Secunda - de Secunda követte. Epitynkhanos túlélte Diotimost,

utána Epitynkhanos is eltávozott. Faustina Antoninus előtt sírba szállt, majd

Antoninus is megtért őseihez. És így tovább - kivétel nélkül! Hadrianust

eltemette Celer, utána kivitték Celert. Hol vannak mindezek az éleselméjű,

előrelátó, önérzetes emberek? Hol vannak az átható elméjű férfiak: Kharax, a

platonikus Démétrios, Eudaimón, és a hozzájuk hasonlók? Mindegyik csak egy

napig élt, s már régen meghalt. Néhány emberről még rövid ideig sem emlékeztek

meg; mások mesehősökké változtak; ismét mások már a meséből is kikoptak. Arra

is gondolj hát, hogy tested szövedéke innen-onnan szükségszerűen szétfoszlik,

gyenge párád elfúl vagy átvándorol, és máshová rendeltetik.

26. Ember öröme, ha emberi kötelességét teljesíti. Emberi kötelesség:

jóindulat az embertárssal szemben, az érzéki izgalmak megvetése, a megbízható

képzetek kiválasztása, a közös természetbe és a rendje szerint történő dolgokba

mélyedő elmélkedés.

27. Három viszony irányítja éltedet: az egyik a téged burkoló sáredényhez

fűz, a másik az isteni okhoz, amelyből mindenkire minden árad, a harmadik pedig

kortársaidhoz.

28. A fájdalom vagy a testet gyötri - ez az ő baja! -, vagy a lelket. Ennek

azonban módjában áll a maga derűjét és nyugalmát végig megőriznie, és

visszautasítania azt a képzetet, hogy ami éri, az rossz. Mert minden ítélet,

törekvés, vágy, visszautasítás legbensőbb bensőnk ügye, ide pedig semmi fel nem

hatol.

29. Szorítsd vissza felbukkanó képzeteidet, s szüntelenül így szólj magadhoz:

most csak tőlem függ, hogy lelkemben semmiféle hitványság, semmiféle vágy,

általában semmiféle zavar ne legyen, hanem mindent a maga igaz voltában

szemügyre véve, minden dologgal értéke szerint éljek. Ne feledkezz meg erről a

természetadta szabadságodról.

30. Akár a tanácshoz intézed szavadat, akár bárkihez, tedd méltósággal, ne

túl hangosan. Beszéded legyen józan.

31. Augustus környezete: felesége, leánya, utódai, ősei, nővére, Agrippa,

rokonai, háznépe, barátai, Areus, Maecenes, orvosai, áldozópapjai - egész

udvara meghalt. Azután térj át más esetekre, ne csak egyes emberek halálára,

hanem egész nemzetségekére, például a Pompeiusokéra. Ott a felirat a

síremlékeken: nemzetségének utolsó sarja. Gondold meg, mennyire szívükön feküdt

az ősöknek, hogy utódot hagyjanak. Azután valakinek mégis utolsónak kell

lennie; s ez ismét csak egy egész nemzetség kihalását jelenti.

32. Az életet egyes cselekedetekre kell felépíteni, s érd be vele, ha minden

egyes cselekedet a lehetőség szerint eléri a maga célját. Márpedig semmi meg nem

akadályozhat téged abban, hogy ezt elérje.

- Hát a külső akadály? - Azt, hogy igazságos, józan, megfontolt légy, semmi

sem akadályozhatja meg. Előfordulhat, hogy valami más cselekedeted akadályba

ütközik, de ha az akadályt egykedvűen fogadod, ha nyugodt lélekkel áttérsz

arra, ami lehetséges, azonnal alkalmad nyílik más olyan tevékenységre, amely

megfelel az előbb említett életépítésnek.

33. Fogadd a dolgokat gőg nélkül, válj meg tőlük könnyű szívvel.

34. Láttál-e már levágott kezet, lábat vagy fejet a törzstől elválasztva

valahol heverni? Nos hát, szántszándékkal ilyenné lesz - már ha rajta áll -,

aki harcol az őt érő események ellen, és a világ egységéből valósággal

kiközösíti magát, vagy arra vetemedik, hogy a közösség érdeke ellen

cselekedjék. Ezzel kiszakadtál a természeted szerint való egységből, mert

hiszen résznek születtél, te pedig levágtad magad. De micsoda nagyszerű dolog,

hogy módodban áll az egységgel ismét összeforrnod! Ezt az újra

összeilleszkedést az istenség egyetlen más, már egyszer levált vagy levágott

résznek sem adatott meg. Méltányold a jóságot, mellyel az embert megbecsülte,

hiszen tőle tette függővé, hogy az egésztől soha el ne szakadjon, vagy ha mégis

elszakadt, lehetővé tette számára, hogy visszatérjen hozzá, összenőjön vele, és

mint rész, kiszabott helyét újra elfoglalja.

35. Minden értelmes lény a világértelemtől kapta csaknem az összes egyéb

képességét, a következőt is: ahogyan a világértelem minden útjában álló vagy

ellene szegülő erőnek más irányt ad, beleilleszti a sorsösszességbe, és mintegy

kiegészíti önmagát vele, éppen úgy az értelmes lény minden akadályt

tevékenysége anyagává avathat, és felhasználhat bármilyen törekvésének

megvalósítása érdekében.

36. Ne ijeszd magad azzal, hogy képzeletben az élet egészét átfogod! Ne

sűrítsd egy gondolatba, hogy előreláthatólag milyen és mennyi baj vár rád,

hanem minden egyes fölmerülő esetben tedd föl magadnak a kérdést: mi ebben a

dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen? Bizony szégyellnéd bevallani! Azután

idézd emlékezetedbe, hogy sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem

mindig csak a jelen. Ennek a súlya pedig kisebbedik, ha egymagában

körülhatárolod, és ha értelmednek szemrehányást teszel, hogy még arra sem

képes, hogy a jelent önmagában elviselje.

37. Panthea vagy Pergamos talán csak nem ül még mindig Verus sírján? Hát

Hadrianusén Khabrias vagy Diotimos? Nevetséges kérdés! Nos, ha ott ülnének,

éreznék-e a holtak? S ha éreznék, örülnének-e neki? S ha örülnének, talán a

gyászolók örökké élnének? Nem az-e az ő sorsuk is, hogy először öregasszonyok

és öregemberek legyenek, azután pedig meghaljanak? S azok mit csinálnak később,

ha ezek már meghaltak? Minden rothadás és tele zsákra való bűzhödés!

38. Ha éles szemed van, láss vele, és hozd a legbölcsebb ítéleteket!

39. Az eszes lény alkatában az igazságossággal ellentétes erényt nem látok; az

élvezettel ellentétest viszont látok - a mértékletességet.

40. Tedd félre egyéni véleményedet arról, ami nézeted szerint bánt, máris a

legnagyobb biztonságban érezheted magad. - Mit jelent az, hogy magam?

- Értelmedet! - De én nemcsak értelem vagyok! - Jó, jó, ezt megengedem! A

fődolog azonban, hogy az értelem ne okozzon önmagának bánatot. Ha pedig más

részed rosszul érzi magát, arról ítéljen ő maga.

41. Az érzékelés korlátozása kellemetlen az állati természetnek. Az ösztön

megfékezése is rossz az állati természetnek. Hasonlóképpen előfordul, hogy a

növényi lényt valami más korlátozza, s ezzel bajt okoz neki. Ennek megfelelően

az értelem bilincsbe verése bajt jelent az értelmes természetnek. Mindezt

alkalmazd most önmagadra. Fájdalom vagy élvezet támad rád? Ám lássa az

érzéklés, mire megy velük! Valamelyik ösztönöd akadályba ütközött? Ha

ösztönödet feltétlenül érvényre kívánnád juttatni, ezzel értelmes lény voltodat

sértenéd meg. Ha azonban az egyetemesség szempontját érvényesíted, kár sem

érhet, akadály nem gátolhat. Hiszen az értelem birodalmába semmi más nem

hatolhat be, hogy akadékoskodjék: sem a tűz, sem a vas, sem a zsarnok, sem a

rágalom, sem más egyéb nem ér el odáig. "Ami egyszer tökéletes gömbbé

formálódott, meg is marad annak."

42. Nem érdemlem meg, hogy önmagamat bántsam, én aki szántszándékkal soha

senkit nem bántottam.

43. Az egyik ennek, a másik annak örül. Én annak, ha vezető értelmem

egészséges, ha nem fordul el sem az egyes emberektől, sem az olyan

eseményektől, amilyenek az embereket érni szokták, hanem mindent jóindulatú

szemmel néz, fogad, és mindennel értéke szerint él.

44. Ügyelj rá, hogy a jelent kellemessé tedd a magad számára. Akik inkább az

utókor dicséretét hajszolják, nem veszik észre, hogy ez a minket felváltó

nemzedék is csak olyan lesz, mint a mostani nehezen tűrt embergomolyag, és az

is csak halandó lesz. Általában, mit fő attól a fejed, hogy az utókor ilyen

híredet visszhangozza-e, vagy olyan véleményt formál-e rólad?

45. Ragadj fel és vess oda, ahová akarsz; szellemem ott is derűs lesz, mert

beéri azzal, ha saját alkatának megfelelő módon él és cselekszik.

Vajon ér-e annyit az a dolog, hogy rosszul érezze magát a lelkem miatta, hogy

lealacsonyodjék, hogy megalázott, sóvárgó, magába süppedt, megzavarodott

legyen? Találsz-e valamit, ami ezt megéri?

46. Emberrel semmi nem eshetik meg, ami nem emberi dolog, ökörrel, ami

ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz, kővel, ami kőhöz nem illenék. Ha tehát mindent

csak olyasmi ér, ami megszokott és természetes, mit zúgolódol? Hiszen a közös

természet nem hozott rád semmi elviselhetetlent!

47. Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség

nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt

megszüntesd. Ha viszont a rossz érzés oka a lelkedben rejlik, ki akadályozhatná

meg, hogy felfogásodat helyesbítsd? Ugyanígy, ha az bánt, hogy nem teheted azt,

amit helyesnek ítélsz, nem okosabb-e fokozott erővel tevékenykedni, mint

bánkódni? - De valami nagyobb hatalom utamban áll! - Hát akkor se bánkódj,

hiszen az eredménytelenség oka nem benned van! - De élnem sem érdemes, ha ennek

végére nem járok! - Akkor hát távozz az életből nyugodtan, az utadba került

akadályokkal szemben megbékélten, mint ahogyan távozik az is, aki dolgának

végére járt.

48. Gondold meg, hogy vezető értelmed, ha önmagába zárkózva beéri azzal, hogy

semmit ne tegyen, amit nem akar, még akkor is bevehetetlen erősség, ha nincs

oka rá, hogy ellenséges legyen. Hát még ha megfontolt körültekintéssel

ítélkezik valamiről! Ezért a szenvedélytől megtisztult értelem valóságos

fellegvár. Az embernek nincs ennél biztosabb menedéke, hiszen, ha ide húzódik,

továbbra is megközelíthetetlen. Aki ezt nem látja be, az tudatlan, aki pedig

belátja, de nem húzódik oda vissza, az szerencsétlen.

49. Ne beszélj be magadnak többet, mint amennyit közvetlen érzéki benyomásaid

tudtodra adnak. Meghallod, hogy valaki rosszat mond rólad. Nos, ezt ugyan

hallod, de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna. Látom, hogy gyermekem

beteg. Ezt látom, de azt, hogy veszélyben forog, már nem látom. Állj meg tehát

mindig az első benyomásoknál, ne tégy hozzájuk magadból semmit, s akkor semmi

baj nem ér. Vagy nem bánom, tégy hozzájuk! De olyan emberhez méltó módon, aki

fölkészült a világ összes esélyére.

50. Keserű az uborka? El vele! Tüskebozót állja utadat? Kerüld ki! Elég! Ne

kérdezd: miért vannak ezek a világon? - mert a természet titkait értő ember

csak kinevet, mint ahogyan az ács és a varga is kinevetne, ha kifogásolnád,

hogy műhelyükben ott találod a feldolgozott anyagok forgácsát és hulladékát.

Pedig nekik még van hová dobniuk az ilyesmit. A közös természetnek azonban

nincs önmagán kívül eső helye! S éppen ez a csodálatos a művészetében, hogy

önmagába zárva mindent, amit csak felölel - még ha az látszólag romlik,

öregszik, feleslegessé válik is -, önmagává alakít át, s ismét más, új dolgokat

formál belőle. Művéhez éppoly kevéssé van szüksége külső anyagra, mint olyan

helyre, ahová a romlottabb részeket kivetheti. Neki elég a maga tere, a maga

anyaga, a maga sajátos művészete.

51. Ne légy hanyag tetteidben; ne légy kapkodó beszédedben; ne légy csapongó

képzeletedben; általában, lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló; ne

zsúfold túl az életedet tennivalóval.

Ám öljenek, szabdaljanak, átkozzanak téged! Befolyásolhatja-e ez azt, hogy

értelmed tiszta, átható, józan és igazságos maradjon? Olyan ez, mint ha valaki

tiszta, édes vizű forrás mellett áll, és ócsárolja: az pedig továbbra is ontja

üdítő italát, s ha sarat vagy szemetet szórsz belé, hamar szétszórja, kimossa

magából, és teljesen mocsoktalan marad. Hogyan szerezhetsz ilyen soha ki nem

apadó forrást, poshadt vizű kút helyett? Ha minden órában megőrzöd lelki

szabadságodat, jóindulattal, egyszerűséggel, szeméremmel.

52. Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,

mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi

a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja

megmondani. S most milyen színben tűnik fel előtted az az ember, aki olyanok

tapsai elől menekül, vagy töri magát utánuk, akik azt sem tudják, hol vannak és

kicsodák?

53. Annak az embernek dicséretére sóvárogsz, aki óránként háromszor elátkozza

önmagát? Annak az embernek akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy

talán tetszik önmagának az, aki szinte minden cselekedetét megbánja?

54. Ne érd be azzal, hogy másokkal együtt belélegzed a körülöttünk szétáradó

levegőt, hanem gondolkodásod is legyen összhangban a mindent átfogó értelemmel.

Hiszen az értelem hatalma nem kevésbé árad szét mindenüvé, s nem kevésbé járja

át azt, aki képes a befogadására, mint a levegő a lélegezni tudót.

55. Általánosságban véve a gonoszság nem árt a világrendnek, esetenként véve

nem árt embertársamnak; egyedül csak annak ártalmas, akinek viszont, mihelyt

úgy akarja, módjában áll megszabadulni tőle.

56. Az én szabad elhatározásomnak embertársam szabad elhatározása éppolyan

közömbös, mint a párája vagy a teste. Mert ha a legteljesebb mértékben

egymásért születtünk is, azért mindegyikünk vezérlő értelmének megvan a maga

külön hatalmi köre. Ha nem így volna, akkor embertársam gonoszsága nekem is

kárt okozna. Márpedig az istenség nem akarhatta, hogy másnak módjában álljon

engem szerencsétlenné tenni.

57. A nap mintha szétömlene, s bár mindenüvé jut belőle, mégsem apad ki. Ez

onnan van, hogy szétömlése tulajdonképpen kisugárzás. Ettől a kisugárzástól

kapta a "napsugár" is a nevét. Hogy milyen a napsugár, azt megláthatod, ha

megfigyeled a sötét helyiségbe valami résen át behatoló napfényt: egyenes

sugárban terjed, mintegy nekifeszül az útjában álló szilárd tárgynak, amely

elzárja előle a mögötte levő űrt. - Ott megáll, el sem csúszik, le sem esik.

Ugyanígy kell értelmednek áradni és szétömleni: de nem kiapadni, hanem folyton

sugárzani - a szembenálló akadályokra nem erőszakosan vagy szenvedélyesen

ráfeszülni, nem esni le, hanem ott maradni és azt, ami a fénye számára

hozzáférhető, megvilágítani. Ami pedig visszautasítja, az maga magát fosztja

meg a fénytől.

58. Aki a haláltól fél, az vagy az érzékelés megszűnésétől, vagy az érzéki

benyomások változásától fél. De ha az érzékelés megszűnik, akkor rosszat sem

érzel; ha pedig érzéki benyomásaid változnak, akkor más lény leszel ugyan, élni

azonban tovább élsz.

59. Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.

60. Más a nyíl röpte és más az értelemé. Az értelem, még akkor is, ha óvatos

és körültekintő, nem kevésbé halad egyenes irányban, és nem kevésbé tör előre,

mégpedig célja felé.

61. Hatolj be mások vezető értelmébe, és viszont is tedd mindenki számára

lehetővé, hogy a te vezető értelmedbe behatoljon.

KILENCEDIK KÖNYV

1. Aki igazságtalan, az bűnt követ el. Mivel a mindenség természetének

rendelése szerint az értelmes lények egymásért vannak, hogy egymást értékük

szerint segítsék, bántani azonban semmiképpen ne bántsák, világos, hogy aki nem

engedelmeskedik az ő akaratának, az vétkezik a legfőbb istenség ellen.

Aki hazudik, az ugyanazt az istenséget bántja meg. A közös természet ugyanis

mindennek a természete, ami csak van. Ami pedig van, azt minden létezővel

rokoni kapcsolja össze. A közös természetet még igazságnak is nevezzük: minden

igazság legősibb kútfejének. Aki tehát tudatosan hazudik, az vétkezik, ha

félrevezető szándékkal letér az útról. De az is vétkezik, aki akaratlanul

hazudik, ha a közös természettel nincs összhangban, és a világ természetével

nincs összhangban, és a világ természetével harcba keveredve megzavarja a

világrendet. De harcba keveredik vele az is, aki - bár szándékán kívül - az

igazsággal ellentétes álláspontra sodródik. Mert a természet beoltotta az

emberbe az igazság ösztönét, és csak az nem tudja megkülönböztetni a hamisat az

igaztól, aki hanyag és figyelmetlen.

Az is vétkezik, aki hajszolja a gyönyört, mint valami jót, és kerüli a

fájdalmat, mint valami rosszat. Mivel a hitványak gyakran tobzódnak

élvezetekben, és a feltételeik is megvannak hozzá, a derekak pedig ki vannak

szolgáltatva a fájdalomnak és a fájdalom okozóinak, az ember sokszor kénytelen

vádolni a közös természetet, mintha úgy osztaná ki a sorsot a gonoszoknak és a

derekaknak, hogy nincs tekintettel az érdemre. Azonkívül az, aki a fájdalomtól

fél, egyszer majd félni fog valami szükségszerűen bekövetkező eseménytől is -

ami már vétekszámba megy. Aki a gyönyörre vadászik, az nem fog tartózkodni az

igazságtalanságtól - ami nyilvánvaló vétek.

Ami pedig a közös természet szempontjából közömbös (mert ha nem volna előtte

közömbös akár az egyik, akár a másik, akkor nem alkotott volna kétfélét), azt

közömbösnek kell venniük mindazoknak, akik a természet szerint gondolkodnak és

a természetet vezérükként akarják követni. Tehát akinek szemében a közös

természet számára közömbös dolgok - mint amilyen a fájdalom és az élvezet, a

halál és az élet, a hírnév és a névtelenség - nem közömbösek, az nyilvánvalóan

bűnbe esik. Állítom, hogy a közös természet ezeket közömbösnek veszi, ami

annyit jelent, hogy válogatás nélkül megesnek mindazokkal a lényekkel, melyek

sorjában keletkeznek és keletkeznek a világot irányító értelem ősi terve

szerint; ez az a terv, amely szerint hozzáfogott egyszer a világot irányító

értelem ennek a világnak a megalkotásához, de előbb megállapította a teremtésre

váró lények bizonyos törvényeit és elkülönítette a jelenlegi lét, változás és

követés nemző erőit.

2. Az volna méltó az igazi férfiúhoz, ha úgy távoznék az emberi közösségből,

hogy sem a hazugságot, sem az alakoskodást, sem az elpuhultságot, sem a gőgöt

nem ízlelné meg. A második legjobb módja az élettől való elhajózásnak, ha

valaki úgy leheli ki lelkét, hogy e vétkeket megutálta. Azt választod-e, hogy

megátalkodj a gonoszságban? Nem arra int-e a tapasztalat, hogy kimenekülj ebből

a dögvészből? Az értelem romlása ugyanis nagyobb dögvész, mint a körülöttünk

szétáradó levegő fertőzöttsége és elváltozása. Mert ez csak az állatok

dögvésze, és az életüket támadja meg, az pedig az embereké, és az emberségüket

támadja meg.

3. Ne kicsinyeld le a halált, inkább fogadd derűs lélekkel, hiszen a

természet akarata szerint való, mint sok más. Amilyen az ifjúság, az öregség, a

serdülés, a virágkor, a fogzás, a legénytollpelyhedzés, az őszbe csavarodás, a

nemzés, a terhesség, a szülés és a többi, életed korszakaival együtt járó

természetes tevékenység, ugyanolyan a felbomlás. Az értelmes ember tehát

ügyeljen rá, hogy a halállal szemben se fölényesnek, se elutasítónak, se

gőgösnek ne mutatkozzék, hanem úgy várja, mint valami természetes jelenséget.

Ahogyan most azt várod, mikor jön világra feleséged méhe magzatja, ugyanúgy

fogadd az órát, amikor lelked ebből a porhüvelyből kiszabadul.

Ha pedig valami szíverősítő szabályt kívánsz: különösen könnyűvé teszi

számodra a halált, ha elgondolod, mik azok a tárgyak melyektől megválsz,

micsoda erkölcsök azok, melyek nem fertőzik meg többé lelkedet. Ezeken az

erkölcsökön legkevésbé sem szabad megbotránkoznod, inkább jóságosan és szelíd

lélekkel tűrd őket. Ne feledd azt sem, hogy az emberek, akiktől megválsz, nem

azonos felfogásúak veled. Mert ha valami, ez az egy - az egyazon felfogású

emberekkel való együttélés lehetősége - visszahúzna az életbe és itt tartana.

De most, hogy látod, micsoda kellemetlenséget okoz a veled együtt élők

viszálykodása, igazán elmondhatod: Jöjj, halál, de minél hamarabb, hogy

valamiképpen megfeledkezhessem önmagamról!

4. Aki vétkezik, maga ellen vétkezik, aki igazságtalan, magával szemben

igazságtalan, hiszen önmagát teszi gonosszá.

5. Sokszor az jár el igazságtalanul, aki valamit nem csinál, nemcsak az, aki

valamit csinál.

6. Elegendő, ha jelen fogalmad világos, ha jelen cselekedeted közérdekű, ha

jelen lelki adottságod szívesen fogad mindent, ami a külső ok következményeként

éri.

7. Szorítsd vissza a puszta képzelgést, fékezd le az ösztönt, irtsd ki a

vágyat, légy ura vezérlő értelmednek.

8. Az esztelen lények egyazon pára osztályosai, az értelmes lények egyazon

gondolkodó lélek részesei, aminthogy minden földszerűben ugyanaz a föld van,

egy fénynél látunk és egy levegőt szívunk mindnyájan, akik csak látó és lelkes

lények vagyunk.

9. Amik valami közösben részesek, a saját fajtájukhoz húznak. Minden

földszerű a föld felé húz, minden cseppfolyós arra törekszik, hogy

egybefolyjék, éppígy a légszerű is, úgyhogy rekeszekre és szétkülönítő erőre

van szükség ezzel a vonzalommal szemben. A tűz felfelé tör, az őstűz felé,

mindazonáltal annyira kész bármilyen földi tűzzel is összelobogni, hogy minden,

csak egy kicsit is száraz anyag is nagyon könnyen tüzet fog, ha megfogyatkozott

benne a lángra kapást akadályozó rész.

Éppen így, vagy talán még inkább siet mindaz, ami a közös értelmes természet

osztályosa, a vele egynemű felé. Mert minél magasabbrendű a többihez képest,

annál készségesebben összevegyül és összekeveredik azzal, amivel rokon. Már az

értelmetlen lényeknél megfigyelhetünk rajzást, nyájba csoportosulást,

magzatápolást - szóval valami vonzalomfélét, mert ezeknek már párájuk van, és

sokkal erősebben található bennük a társulás ösztöne, mint a növényekben,

kövekben vagy fákban. Az értelmes lényeknél ott az államalkotás, a barátság, a

család, a társulás, a háborúban a szövetségkötés és a fegyverszünet. A még

magasabb rendűeknél, például a csillagoknál, még akkor is van valami egység, ha

egymástól messze vannak. Így a felsőbbrendűségre irányuló törekvés még az

egymástól távol állókban is létrehozhatja az összetartozás érzését.

Nézd, mi történik most. Csak az értelmes lények feledkeztek meg erről a

kölcsönös egymáshoz törekvésről és összetartozásról, csak náluk nem észlelhető

ez az egymásbaolvadás. Pedig hiába futnak előle az emberek, útjuk körös-körül

el van zárva, a természet mégis erősebb. Ha megfigyeled, magad is rájössz arra,

amit mondok. Mert előbb találhatsz valami földszerűt, aminek nincs kapcsolata

semmi földszerűvel, mint embert, aki ne tartoznék az emberekhez.

10. Minden meghozza a maga gyümölcsét: ember, istenség, világ, mégpedig

mindegyik a maga idejében. Mert az nem számít, hogy a nyelvszokás főleg a

szőlőtőre és más hasonlókra használja ezt a szót. Hiszen az értelemnek is

megvan az egyetemes és a saját gyümölcse. S mindaz, ami belőle fakad,

olyasvalami, mint maga az értelem.

11. Ha teheted, tanítsd jobbra az embereket, ha ez nem sikerül, gondold meg,

hogy éppen az ilyen esetekre kaptad az elnézést. Lám, az istenek is elnézők az

ilyen emberekkel szemben, sőt egyben-másban - mint az egészség, gazdagság,

közmegbecsülés - segítségükre vannak. Ennyire jóságosak! Ez neked is módodban

áll. Vagy mondd meg, ki gátol benne?

12. Tűrd a bajt, de ne add a szerencsétlent, és ne akarj se szánalmat, se

bámulatot kelteni. Csak egyet akarj, munkádat és pihenésedet a közérdek

követelménye szerint szabályozni.

13. Ma minden zűrzavarból kiszabadultam, jobban mondva minden zűrzavart

kidobtam magamból; mert nem kívül volt, hanem belül, az én nézeteimben.

14. Mindez használatát illetőleg megszokott, idejét tekintve pillanat,

anyagára nézve korhadás. Minden ma is olyan, mint azoknak az életében volt,

akiket már eltemettünk.

15. A dolgok rajtunk kívül, mintegy lelkivilágunk küszöbe előtt vannak,

elszigeteltek, nem tudnak önmagukról, nem is nyilatkoztak meg. Mi nyilatkozik

hát róluk? A vezérlő értelem.

16. Az értelmes és társas életre született lény kára vagy java nem attól

függ, ami éri, hanem attól, amit tesz. Éppen így erényességét vagy

bűnösségét sem az dönti el, ami éri, hanem az, amit cselekszik.

17. A felhajított kőnek nem rossz, ha leesik, mint ahogy nem volt jó, mikor

felszállt.

18. Hatolj be embertársaid vezérlő értelmébe s látni fogod, milyen bíráktól

félsz, és milyen bírák ők saját magukkal szemben.

19. Minden változásban van. Te magad is folytonosan változol, sőt bizonyos

értelemben felmorzsolódol. Ugyanígy az egész világ.

20. Ne törődj a más hibájával!

21. A tevékenység félbeszakítása, a vágy és a vélemény szünetelése, vagy ha

úgy tetszik, halála, egyáltalán nem valami rossz. Vedd most a különböző

életkorokat, a gyerekkort, a serdülést, a fiatalságot, az öregséget: ezeknek is

minden változása alapjában véve halál. S vajon félelmetes-e ez? Tekintsd át

most a magad életét, amit előbb nagyatyád, majd anyád, végül örökbe fogadó

atyád irányítása alatt éltél, s annyi sok romlással, változással, elmúlással

szemben tedd fel a kérdést: vajon rettenetes-e ez? Nos hát, éppen ennyire nem

rettenetes az egész életed megszűnése, elpihenése, elváltozása.

22. Kutasd figyelő gonddal a magad, a világ és embertársad vezérlő értelmét.

A magadét: hogy igazságos értelemmé formáld, a világét: hogy el ne felejtsd,

minek a része vagy, és embertársadét, hogy átlásd, vajon esztelen-e vagy

belátó, s hogy egyúttal számba vedd a rokoni kapcsolatot is, amely összefűz vele.

23. Amint te magad egy közösségi rendszer kiegészítő része vagy, úgy minden

tetted is járuljon hozzá a közösségi élet teljességéhez. Amelyik tetted tehát

sem közvetlenül, sem közvetve nem segíti a közös célt, az szétaprózza életedet,

megbontja annak egységét, pártot üt, akárcsak az az ember, aki a politikai

életben a maga állásfoglalásával távol tartja magát az összhangtól.

24. Gyerekcivakodás, gyerekjáték, "hullát hurcoló pára" - világosabban

felfoghatjuk a Nekyiát.

25. Hatolj el a végső ok mindenségéig és az anyagtól elkülönülve vedd

vizsgálat alá. Azután határozd meg azt a leghosszabb időt, ameddig ez a

milyenség a maga sajátos alkata szerint fennmaradhat.

26. Végtelenül sokat szenvedtél, mert nem érted be a rendeltetése szerint

cselekvő vezérlő értelemmel. De most már elég legyen!

27. Ha mások korholnak, gyűlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz,

nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad

alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod. De azért légy jóindulatú

velük szemben, hiszen a természet törvénye szerint ők is barátaid. Lám, az

istenek is mindenféleképpen, álmokkal, jóslatokkal, hozzásegítik őket a

tárgyakhoz, amelyek a szívükhöz nőttek.

28. A világ körforgása fel, le, századról századra ugyanaz. S a mindenség

értelme vagy külön határozza meg minden mozdulatát - ha így van, fogadd el, ami

kezdeményezése szerint történik -, vagy csak egyszer avatkozott be

iránymutatóan, s minden további mozzanat ebből következményszerűen folyik, mert

valami módon csak atomok vannak. Összefoglalva: ha van istenség, minden

rendben van; ha a véletlen uralkodik, legalább te ne szolgáltasd ki magad a

véletlennek.

Nemsokára mindnyájan a föld alá kerülünk, azután maga a föld is elváltozik.

Majd e változás eredménye is elváltozik a végtelenségig, és e változások

eredményei ismét a végtelenségig. S aki elgondolja e fordulatok és változások

egymásra toluló hullámzását, gyorsaságát, az megvet minden halandó dolgot.

29. A mindenség anyaga mindent elragadó sodró áradat. Milyen silányság minden

politikai elmélet, amely azt képzeli, hogy a bölcselet megállapításait át lehet

vinni az emberi élet gyakorlatába. Éretlen gyerekség. Embervakarcs, mit akarsz

még? Tedd, amit a természet kíván. Fogj munkához, ha teheted, de ne tekingess

körül, hogy tudomást vesz-e valaki róla. Ne reméld e földön Platón államát! Érd

be azzal, ha a legcsekélyebb haladást észleled, s ne gondold, hogy ez az

eredmény valami kis dolog. Mert ki tudná megváltoztatni az emberek alapelvét?

Az alapelvek megváltoztatása nélkül pedig mi más lehet az eredmény, mint a

sóhajtozó és meggyőződést színlelő tömegek szolgasága? Rajta, idézd a fejemre

Nagy Sándort, Fülöpöt és Phaléroni Démétriost! Nem az én dolgom elbírálni, hogy

mennyiben vetettek ezek számot a közös természet akaratával és mennyiben

fegyelmezték magukat. Ha pedig csak színész-szerepet játszottak, senki sem

ítélt engem arra, hogy utánozzam őket. Egyszerű és szerény a bölcselet előírta

feladat: ne csábíts engem nagyképűsködésre!

30. Szemléld mintegy a magasból a sokezer embercsoportot, a sokezer vallási

szertartást, a mindenféle viharban, szélcsendben szétrajzó hajókat, a születő,

együttélő, elmúló lények tarkaságát. Gondolj a mások már régen leélt életére, s

arra, amit utánad fognak élni, meg arra, amit most barbár népeknél élnek:

hányan nem ismerik még a nevedet sem, hányan felejtik el mihamar, hányan

vannak, akik ma talán dicsérnek, holnap már gyaláznak... Bizony mondom, sem az

emlékezet, sem a hírnév, se semmi egyéb szót sem érdemel!

31. Őrizd meg lelked rendíthetetlenségét a külső okból fakadó

esetlegességekkel szemben. Légy igazságos azokban a cselekedeteidben, melyeknek

oka belőled való. Ez annyit jelent, hogy minden vágyad és tetted, amint

természetednek is megfelel, közérdekű cselekvésben találja meg a célját.

32. Lehetőséged van rá, hogy megszabadulj sok nyomasztó gondodtól, amelyek

csak a te képzeletedben élnek. Micsoda nagy, szabad mozgási teret biztosítasz

magadnak azzal, hogy elméddel átfogod az egész világot, hogy a mérhetetlen időt

szemügyre veszed, hogy részről-részre minden egyes dolog gyors változásán

elmélkedel: milyen rövid az idő a keletkezéstől a felbomlásig, micsoda

mérhetetlen űr előzte meg a születést, és milyen végtelenség van még a

feloszlás után!

33. Minden, amit látsz, mihamar elpusztul, és a pusztulást szemlélők maguk is

egykettőre elpusztulnak. Aki késő öregségben hal meg, ugyanarra jut, amire az

idő előtt elhunyt.

34. Íme, ilyen az emberek vezérlő értelme, ilyen dolgok után törik magukat,

ilyen okokból szeretnek és tisztelnek! Tedd szabályoddá, hogy a kendőzetlen

lelküket vizsgálod. Mekkora dőreség, hogy azt képzelik, ócsárlásukkal ártanak,

vagy dicséretükkel használnak!

35. A pusztulás semmi más, mint változás. Ebben a változásban kedvét leli a

mindenség természete, amely szerint minden megfelelő rendben történik, öröktől

fogva egyazon elv szerint történt, és időtlen időkig ugyanúgy fog történni.

Hogyan mondhatod, hogy minden rosszul volt és mindig rosszul lesz, hogy annyi

isten közül soha egy sem rendelkezett azzal a hatalommal, amivel mindezt

helyreigazította volna, hanem a világ arra van kárhoztatva, hogy szüntelen

bajok sújtsák?

36. Az egyes tárgyak anyagának rothadása: víz, por, csont, genny. Azután a

márvány alapjában véve földkeményedés; az arany, az ezüst: üledék; a ruha:

állatszőr, a bíbor: csiga vére és így tovább a többi. Maga az életadó pára is

ebbe a csoportba tartozik, mert ugyancsak alá van vetve a változásnak.

37. Legyen már elég a nyomorúságos életből, zsörtölődésből,

komolytalanságból. Mi bánt? Mi ér meglepetésként? Mi hoz ki a sodrodból? Talán

az ok? Nézz csak a szemembe! Vagy talán az anyag? Vizsgáld meg azt is! Ezeken

kívül már nincs semmi. Légy már végre egyszer az istenekkel szemben egyszerűbb

és derekabb.

Igazán egyre megy, hogy a világ dolgait száz évig vagy három évig

szemléled-e.

38. Ha valaki vétkezett, benne van a baj. De talán nem is vétkezett.

39. Vagy egy értelmi forrásból árad minden a világra, mint egyetlen testre:

ez esetben a rész nem panaszolhatja fel azt, ami az egésszel történik - vagy

csak atomok vannak: csupa zűrzavar, szétszórtság. Mire való a nyugtalankodás?

Mondd vezérlő értelmednek: meghaltál, megromlottál, állattá süllyedtél,

pózolsz, nyájszerűen élsz, legelsz.

40. Vagy nincs hatalmuk az isteneknek, vagy van. Ha nincs, miért imádkozol?

Ha van, miért nem inkább azt kéred tőlük, "engedjétek meg, hogy ettől vagy

attól ne féljek, ne vágyódjam rá, ne búsuljak érte", mint azt, hogy "ezt

ajándékozzák nekem, azt meg távoztassák el tőlem"? Mert, elvégre, ha az

embereken segíteni tudnak, akkor ebben is segítségükre lehetnek.

De talán azt fogod mondani, hogy ebben a tekintetben a rendelkezést az

istenek rád bízták! Nos, ha így van, hát nem jobb-e a tőled függő dolgokat

teljes szabadságban élvezned, mint a hatáskörödön kívül esőkkel szolgaságban és

megalázottságban törődnöd? És ki mondta neked, hogy az istenek nincsenek

segítségünkre a tőlünk függő ügyekben is? Próbáld csak meg, fordulj hozzájuk

imáddal ilyen ügyeidben is, s az eredményt majd meglátod. Az egyik ember így

imádkozik: "Bárcsak az enyém lehetne ez az asszony." Te így imádkozz: "Vajha ne

is vágyakozzam erre az asszonyra." Az: "Csak megszabadulnék ettől!" Te: "Ne is

kívánjak megszabadulni ettől!" Az: "Csak el ne veszítsem gyermekemet!" Te: "Ne

féljek attól, hogy elveszítem őt." Általában így imádkozz, és majd meglátod, mi

történik.

41. Epikuros mondja: "Mikor beteg voltam, szóba sem hoztam testi

fájdalmaimat, látogatóimmal sem fecsegtem ilyesmiről, hanem tovább folytattam

megkezdett természettudományi kutatásaimat, és főleg azzal a kérdéssel

foglalkoztam, hogy az értelem - bár részes a test érzéseiben - hogyan őrizheti

megrázkódtatás nélkül a maga sajátos javát. Az orvosoknak sem adtam rá

alkalmat, hogy tudományukkal mint valami nagy dologgal felvághassanak.

Általában életem boldogan, derülten folyt tovább." - Ugyanazt tedd, amit

Epikuros, ha ágyba dönt a betegség, és az élet minden válságában. Mert minden

bölcseleti iskola közös tétele a következő: bármi érjen, a bölcselet nem hagy

cserben, ne fecsegj úgy, mint a tudatlan, a természet törvényeiben járatlan

ember; szemedet csak a jelen feladatára függeszd és arra az eszközre, amivel a

végére járhatsz.

42. Ha megütközöl valakinek az arcátlanságán, tüstént tedd fel magadnak a

kérdést: "Lehetséges-e, hogy ne legyenek arcátlanok a világon?" Nem lehetséges.

Ne kívánj tehát lehetetlent. Mert ez az ember is azok közé az arcátlanok közé

tartozik, akik szükségképpen vannak a világon. Ugyanígy bánj a furfangos, a

hűtlen és általában bármi más szempontból kifogás alá eső embertársaddal.

Mihelyt arra gondolsz, hogy az ilyen emberfajta hiánya nem lehetséges, mindjárt

elnézőbb leszel az effajtával szemben. Azt sem árt azonban meggondolnod, milyen

erényt adott a természet az embernek a szóbanforgó vétek kiegyenlítésére. Mert

adott, mintegy ellenméregként, a hálátlansággal szemben szelídséget, más ellen

ismét más képességet.

Általában módodban áll a tévelygőt helyes útra terelned. Mert minden bűnös

tulajdonképpen eltéveszti a kitűzött célt és tévelyeg. Azután nézzük csak,

micsoda kárt szenvedtél? Alapjában véve azok közül, akik ellen tüzelsz, senkire

nem bizonyítod rá, hogy valami olyat tett, amitől értelmed megromlott volna.

Márpedig a rossz és kár fogalma ebben merül ki számodra.

Mi új, mi meglepő van abban, ha a neveletlen ember neveletlenül viselkedik?

Vigyázz, nehogy inkább magad ellen kelljen azt a vádat emelned, hogy

készületlenül ért téged ennek az embernek ez a hibája. Az értelem lehetővé

tette számodra, hogy megfontold: ez az ember valószínűleg elköveti ezt a hibát

- mégis megfeleldkezel róla, s aztán bámulsz, hogy elkövette.

Különösen akkor fordulj inkább magad ellen, ha hűtlen vagy hálátlan emberre

szórod a vádat. Mert nyilvánvalóan a te számládat terheli, akár ha egy ilyen

hajlamú emberről föltételezted, hogy megőrzi a hűséget, akár ha nem minden

mellékcél nélkül tettél vele jót, úgy, hogy magában a tettben leszakasztottad

annak gyümölcsét.

Mert, ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy

természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte?

Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert

amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő működésükkel

betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért

születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett

ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga

jutalmát.

TIZEDIK KÖNYV

1. Lelkem, mikor leszel végre jó, egyszerű, egységes, kendőzetlen s

átlátszóbb, mint a test, amely körülburkol téged? Rájössz-e valaha a szeretet

és a gyöngédség ízére? Betelsz-e már egyszer, legyőzöd-e szükségleteidet, hogy

az élet örömeinek élvezéséhez semmit ne kívánj, semmit ne óhajts, sem élő, sem

élettelen dolgot, sem azt, hogy még több időt fordíthass rájuk, sem más helyet

vagy vidéket, sem tisztább levegőt, sem barátságosabb emberekből álló

környezetet? Megelégszel-e már azzal, amit a jelen kínál, örülsz-e mindannak,

ami van, meggyőzöd-e végre magad, hogy az istenektől minden rendelkezésedre

áll, minden hasznodra van, és a jövőben is hasznodra lesz, amit csak jónak

látnak, és amit a legtökéletesebb lény - az élő természet - épsége érdekében

juttatnak néked? Ez az élő természet jó, igazságos, szép, mindent létrehoz,

tartalmaz; magába foglalja, felöleli azt is, ami feloszlik, hogy belőle más,

hasonló dolgok származzanak. Mikor jutsz el végre az istenekkel és az emberekkel

való közös együttélésben a tökéletességnek arra a fokára, hogy te sem teszel

nekik szemrehányást, viszont arra sem adsz okot, hogy ők korholjanak téged?

2. Vizsgáld meg, mit kíván természeted, már ha tényleg a természet irányít.

Azután teljesítsd azt, ne emelj ellene kifogást, föltéve, hogy állati

természeted kárát nem vallja. De továbbmenve azt is kutasd ki, mit kíván állati

természeted. S ennek is adj meg mindent, föltéve, hogy értelmes természetedre

nem hárul belőle semmi kár. Ami pedig az értelemnek megfelel, az egyúttal a

társas közösség érdekeihez is vág. Tartsd magad ezekhez a szabályokhoz, és ne

foglalkozz fölösleges dolgokkal.

3. Ami ér, az vagy úgy ér, hogy elviselésére elegendő az erőd, vagy úgy, hogy

képtelen vagy elviselni. Ha olyasmi ér, hogy elviselheted, akkor ne zúgolódj,

hanem erődhöz képest tűrj! Ha elviselhetetlen, akkor se zúgolódj, mert, ha

veled végzett a baj, maga is felőrlődik. De ne felejtsd el, hogy a természet

megadta az erőt mindannak elviselésére, aminek elviselhetővé, tűrhetővé tétele

csak a te ítéletedtől függ, hiszen fölfoghatod úgy is, hogy teljesítése

hasznodra van, sőt kötelességed.

4. Ha valaki téved, türelemmel oktasd és mutass rá, miben tévedett. Ha ezt

nem tudod megtenni, inkább magadat vádold - vagy még magadat sem.

5. Bármi ér is, az az örökkévalóságtól fogva el volt rendelve számodra, s az

okok szövedéke beláthatatlan időtől fogva összefonta a te létezésedet és azt,

ami ért.

6. Akár csak atomok zűrzavara van, akár van természeti rend, első vezérelvem:

"Része vagyok a természettől kormányzott egésznek" - második vezérelvem: "A

velem egyfajtájú részekkel valamiféle rokonsági kötelék fűz össze." Annak

tudatában, hogy rész vagyok, semmin nem ütközöm meg, ami az egészből nekem jut,

mert semmi sem káros a résznek, ami hasznos az egésznek. Az egész viszont nem

tartalmaz semmit amiből ne volna magának haszna. Minden természetnek közös

törvénye ez, a világ természetének pedig ezenfelül még további kiváltsága az

is, hogy semmi külső ok nem kényszerítheti olyasminek a létrehozására, amiből

kára lehetne. Tehát, ha ráeszmélek, hogy ilyen egésznek vagyok a része,

mindent, ami csak ér, nyugodt szívvel fogadok. Mivel pedig rokonsági kötelék

fűz az azonos fajtájú részekhez: természetesen semmit sem cselekszem a köz

kárára, inkább - osztályos társaimra való tekintettel - minden törekvésemet a

közjóra irányítom, az ellenkezőjéről pedig visszaterelem. Ha ezek mellett az

alapelvek mellett következetesen kitartok, életem mindenesetre boldog lesz,

aminthogy elképzelheted azt is, milyen kellemes annak a polgárnak az élete, aki

polgártársai hasznát szolgáló cselekvésekkel halad élete útján, és örömmel

vállalja, amit csak kijelöl neki föladatul a közösség.

7. A mindenség részének, a világtermészettől befogott összes dolognak

szükségszerűen el kell pusztulniuk, vagy - kifejezőbb szóval - el kell

változniuk. Ha ez a változás természettől fogva rossz - mégpedig szükségszerűen

rossz - volna számukra, akkor az egész - tekintve, hogy részei mindig mássá és

mássá változnak, és így vagy úgy pusztulásra hajlamosak - nem volna jó vezetés

alatt. Vajon maga a természet arra vállalkozott-e, hogy önmaga károsítsa saját

részeit, hogy bajnak tegye ki, sőt szükségszerűen bele is döntse őket a bajba?

Vagy talán tudatában sincs annak, hogy ilyesmi megesik? Mindkét föltevés

elfogadhatatlan. Ha pedig valaki - számításon kívül hagyva az össztermészetet -

ezeket a változásokat pusztán a dolgok alkatából vezetné le, milyen nevetséges

volna, ha egyrészt megállapítaná, hogy az egész részei alkatuknál fogva

változásra kényszerülnek, másrészt mindjárt csodálkoznék vagy bosszankodnék

rajta, hogy ez bekövetkezik, mintha valami természetellenes történt volna!

Különösen akkor, mikor minden felbomlás tulajdonképpen visszatérés azokhoz az

elemekhez, melyekből minden összeállt: akár szétporlott ősanyag az, amiből az

adott jelenség összeverődött, akár valami változás hozta létre, mondjuk, hogy

valami szilárd dologból földszerű, valami légiesből légszerű lett. A

felbomlással mindezek újra felszívódnak a világmindenségbe, és vagy

időszakonként lángokban pusztul el a világ, vagy szüntelen változások során

újhodik meg.

De nehogy valamiképpen azt képzeld, hogy tested szilárd és légszerű részei

már a születéstől fogva megvannak: tegnap vagy tegnapelőtt, táplálékokból és

beszívott levegőből sűrűsödtek össze. És csak az változik, amit valaki ilyen

módon magára szedett; amit az anya szült, az változatlan. S ha azt hoznád fel,

hogy a gyarapodás a te sajátos milyenségeddel már a legszorosabban

összekapcsolódott, állításom érvényét, hitem szerint, az sem gyengítené.

8. Ha elérted, hogy jónak, szerénynek, igaznak, értelmesnek, békésnek,

nagylelkűnek nevezzenek - vigyázz, hogy soha más jelzővel ne illethessenek; ha

pedig e neveket elvesztetted, igyekezz haladéktalanul visszaszerezni őket.

Gondold meg, hogy az "értelmes" annyit jelent, mint mindent gondosan

megvizsgálni és alaposan megfontolni; "békés" annyit, mint a közös természettől

rád mért sorsot készséggel fogadni; "nagylelkű" annyit, mind gondolkodó részed

fölényét biztosítani a testnek enyhe és heves izgalmai, a hiú hírnév, a halál

és más ilyesmi fölött. Ha érdemes tudsz maradni ezekre a nevekre, és nem

pályázol rá, hogy mások illessenek velük: más ember leszel, új életet kezdesz.

Hiszen, ha továbbra is olyan maradsz, amilyen eddig voltál, ha az élet így

ráncigál ide-oda és szennyez be, nem leszel jobb az érzéktelen és az élethez

görcsösen ragaszkodó embereknél, a vadállatokkal vívó, félig már szétmarcangolt

gladiátoroknál, akik sebbel, sárral borítva csak azért könyörögnek, hogy

megmaradhassanak holnapra, bár másnap ugyanolyan állapotban, ugyanazoknak a

karmoknak és torkoknak biztos zsákmányai.

Vedd be tehát magadat e néhány jelző sáncába, s ha ott tartani tudod magad,

tarts ki, mintha a boldogok szigetére költöztél volna át; ha pedig érzed, hogy

kívülre kerülsz, és nem tudsz a helyzet ura maradni, rettenthetetlenül vonulj

vissza valamelyik zugba, ahol még állod a harcot, vagy teljesen távozz az

életből - de nem haragosan, hanem egyszerűen, szabadon, szerényen: az életnek

legalább ezt az egy feladatát - a távozást - szépen teljesítve. Hatalmas

segítség ezekre a jelzőkre emlékezetedben az is, ha az istenekre gondolsz, és

arra, hogy ők nem hízelgésre számítanak, hanem, hogy minden értelmes lény

hozzájuk hasonlítson. Továbbá: hogy a fügefa rendeltetését a fügefa, a kutyáét

a kutya, a méhét a méh, az emberét az ember teljesíti.

9. Mimus-játék, háború, félelem, ernyedtség, szolgalelkűség naponta kitörlik

lelkedből mind a szent alapelveket, ahányat csak a természet törvényeinek

megfelelő ismerete nélkül elgondoltál, majd elejtettél. Mindent úgy kell

megfigyelned és mindig úgy kell cselekedned, hogy a jelen szükségletének is

eleget tégy, és elméletben is megértsd a dolgokat.

Ezenkívül belső, de nem rejtegetett önbizalmat kell merítened a mindenség

ismeretéből. Mikor érzed végre az egyszerűség örömét? Mikor a méltóságteljes

magatartásét? Mikor azt, ami az egyes jelenségek ismeretéből fakad, annak

ismeretéből: mi az anyaguk, mi a helyük a világrendszerben, mennyi ideig

tarthatnak, miből álltak össze, kiknek a birtokába juthatnak, kik adhatják,

vagy vehetik el őket?

10. A pók nagy dolognak tartja, ha legyet fogott, az emberek közül az egyik,

ha nyulat, a másik, ha hálóval szardellát, ismét másik, ha vadkant, más, ha

medvét, más, ha szarmatát. Ha irányító alapelveiket vizsgálat alá veszed, nem

rablók-e egytől egyig?

11. Alakíts ki magadnak tudományos módszert annak vizsgálatára, hogyan

változik át minden valami mássá. Erre figyelj folyton, s ebben gyakorold magad

szüntelenül, mert semmi mással nem teheted annyira emelkedetté lelkedet. Aki

ide eljutott, az szinte kivetkőzött már testéből, s ha meggondolja, hogy az

emberek köréből innen-onnan távozva, mindent itt kell hagynia, akkor a tőle

függő cselekedetekben teljesen rábízza magát az igazságosságra, egyéb adott

ügyeiben pedig a mindenség természetére. Hogy más mit mond, mit gondol róla,

mit tesz ellene, azt a következő két alapelv birtokában számba sem veszi:

először neki magának igazságosan kell eljárnia a jelen követelte

cselekedetekben, másodszor mindazt örömmel kell fogadni, amit a sors éppen neki

oszt. Az ilyen ember minden ügyes-bajos dolgot félretéve nem akar mást, mint

egyenes úton a törvénynek megfelelően haladni és az istenséget követni, aki

szintén egyenes úton tör célja felé.

12. Mi szükség van sejtésekre, amikor módodban van látva látnod, mit kell

tenned! S ha már látod, járj utadon békében, állhatatosan. Ha még nem látod,

állj meg, és kérj tanácsot az okosabbaktól. Ha pedig egyéb akadályok

merülnének föl, az adott lehetőségeket okosan mérlegelve és attól, ami

igazságosnak látszik, tapodtat sem tágítva, csak előre! Ezt a célt biztosítani

a legjobb, tőle eltávolodni viszont rút dolog volna. Aki mindenben az értelmet

követi, az nyugodt, mégis tevékeny, derült, mégis komoly.

13. Mihelyt felserkensz álmodból, kérdezd meg magadtól, fontos-e számodra,

hogy más embert ócsárolj, ha igazságos és szép tetteket vittél végbe. Nem

fontos. Megfeledkezel-e róla, hogy azok, akik kidüllesztett mellel másokat

dicsérnek vagy korholnak, milyenek ágyasházukban, hogyan viselkednek

asztaluknál? Elfelejted-e, mit csinálnak, mi után futnak, mit lopnak és

rabolnak - nem kezükkel, nem is lábukkal, hanem lényük legértékesebb részével,

mely pedig kiapadhatatlan forrása lehetne, ha akarná, a hűségnek, a

szerénységnek, az igazságnak, a törvénynek, a jó szellemnek?

14. A fegyelmezett és szerény ember így szól a mindent adó és mindent elvevő

természethez: "Adj, amit akarsz, vedd el, amit akarsz." Ezt azonban nem

felfuvalkodottan mondja, hanem jóindulatúan engedelmeskedve a természetnek.

15. Rövid idő az, ami még hátra van. Élj úgy, mintha hegy fokán élnél. Aki

mindenütt úgy él a világban, mint egyetlen hazában, annak igazán mindegy, ott-e

vagy itt. Embertársaid lássák, ismerjék meg benned az igaz, természet szerint

élő ember példáját. ha pedig nem tudnák ezt elviselni, inkább öljenek meg. Ez

is jobb, mint az ő módjukon élni.

16. Egyáltalán, ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó

embernek, hanem légy olyan.

17. Képzeld magad elé állandóan az idő végtelenségét, az anyag

határtalanságát: az anyaghoz képest minden egyes jelenség fügemag, az időhöz

képest fúrófordulat.

18. Képzeld magad elé az egyes érzéki tárgyakat, amint feloldódnak,

változnak, korhadnak, porladnak. Gondold meg, hogy minden szinte csak azért

lett, hogy ismét elpusztuljon.

19. Milyenek az emberek, ha esznek, alusznak, szerelmeskednek, szükségüket

végzik? Azután milyenek, ha adják a hatalmasat, ha büszkélkednek, haragusznak,

felülről lefelé rendreutasítanak? Nemrégiben még hány embernek szolgáltak és

milyen okokból? S nemsokára milyen állapotban lesznek!

20. Mindenkinek hasznára van, amit a közös természet hoz neki, és akkor van

hasznára, amikor hozza.

21. "Szereti a föld az esőt, szereti a szent levegőég is." Szereti a

világrend azt tenni, aminek éppen történnie kell. Azért hát azt mondom a

világrendnek: "Szeretem, amit te szeretsz." Nem úgy mondják-e a köznapi

nyelvben is: "Ez a világ sorja."

22. Vagy itt élsz tovább, ezt már megszoktad; vagy máshová mész innen, ezt te

akartad, vagy meghalsz, akkor pedig elvégezted feladatodat. Nincs tovább! Csak

bátran hát!

23. Mindig légy tudatában annak, hogy ez a darab föld is csak olyan, mint a

másik, és hogy itt ugyanazt találod meg, amit azok, akik hegy ormán, tenger

partján, vagy bárhol másutt laknak. Kétségtelenül igazat fogsz adni Platónnak,

aki azt állítja, hogy városfalak közé zárva is élhet az ember úgy, mintha

hegyen, karámban élne és juhokat fejne.

24. Mi az én vezérlő értelmem? Mit csinálok most belőle? Mire használom most?

Csak nem értelmetlen? Csak nem vált el, nem szakadt el a közösségtől? Csak

nincs annyira összeforrva, összeelegyedve a testtel, hogy minden rezdülését

megossza vele?

25. Aki megszökik urától, az szökevény. Urunk a törvény. Aki tehát a törvény

ellen vét, az szökevény. Aki bánkódik, haragszik vagy fél, az ellene szegül

annak, ami a mindenség kormányzójának végzése szerint történt, történik, vagy

történni fog. Pedig aki a megfelelő részt kinek-kinek odaítéli: maga a törvény.

Tehát szökevény az is, aki bánkódik, haragszik, vagy fél.

26. A férfi, miután termékenyítő magvát az anyaméhbe bocsátotta, továbbáll, a

többit pedig valami más hatóerő vállalja át, amely addig működik, amíg ki nem

fejlesztette a magzatot. Milyen kis okból milyen következmény! A csecsemő

azután torkán át táplálékot vesz fel: a többit átvállalja valami más hatóerő,

mely kialakítja az érzéklést, az ösztönt és általában az életet, erőt. Milyen

sok és milyen csodálatos jelenség! Vizsgáld meg ezeket az annyira titokzatos

folyamatokat, és vedd szemügyre ezt a hatóerőt úgy, mint ahogyan szemügyre

vesszük a lefelé húzó és felfelé vonzó erőt: nem testi szemünkkel, de azért nem

kevésbé áthatóan.

27. Állandóan gondolj rá, hogy ami most van, olyasmi azelőtt is volt. Gondolj

arra is, hogy ezután éppen így lesz. Saját élményeid és a régebbi történelem

tanulmányozása alapján idézz szemed elé egész színjátékokat, a maiakkal azonos

jeleneteket: Hadrianus, Antoninus vagy Fülöp, Nagy Sándor, Kroisos egész

udvarát. A színjáték ugyanaz, csak a szereplők mások!

28. Gondolj arra, hogy minden ember, aki az élet valami jelensége miatt

búslakodik vagy méltatlankodik, hasonlít az áldozatra szánt, rugdalódzó és

sivító malachoz. Éppen ilyen az is, aki magányos fekhelyén csendben sóhajtozik.

Arra is gondolj, hogy életünk kötött, s hogy csak az értelmes lénynek adatott

meg, hogy az eseményeknek önként alárendelje magát, mert mindenki számára

kényszerűség minden további nélkül beletörődni a sorsba.

29. Minden cselekedetednél esetről-esetre vizsgálódva tedd föl magadnak a

kérdést: azért rettenetes-e a halál, mert ettől elüt téged?

30. Ha más botlásán megütközöl, tüstént változtass irányt és gondold meg,

milyen hasonló hibát követsz el. Nem tartod-e jónak te is a pénzt vagy az

élvezetet, vagy a hiú hírnevet és más effélét? Mihelyt erre figyelsz, haragod

gyorsan elpárolog, különösen, ha az is eszedbe jut, hogy embertársad kényszer

alatt cselekszik. Mert mit csináljon? Vagy, ha teheted, szabadítsd fel őt e

kényszer alól.

31. Ha Satyront látod, képzeld magad elé valamelyik sókratikust, Eutykhést

vagy Hyment. Ha Euphratést látod, képzeld magad elé Eutykhiónt vagy Silvanust.

Ha Alkiphront, akkor Tropaiphorost - ha Severust, akkor Kritónt, vagy

Xenophónt. Ha magadra irányítod tekinteted, akkor gondolj valamelyik császárra

- általában mindenkinél valami neki megfelelő párra. Azután jusson eszedbe a

kérdés: hol vannak mindezek? Sehol, vagy ki tudja, hol. Ezzel a módszerrel az

emberi életet mindig füstnek, semmiségnek fogod tekinteni, különösen, ha arra

is gondolsz, hogy ami egyszer elváltozott, az a végtelen időben soha többé

vissza nem jön. Miért tusakodol hát? Miért nem éred be azzal, hogy ezt a rövid

időt szépen lemorzsold?

A cselekvés micsoda területeit és alkalmait szalasztod el! Mert mi más a

világ minden ügye-baja az élet dolgait pontosan és természettudományi alapon

megfigyelő értelem számára, mint gyakorlási alkalom? Tarts ki tehát, míg ezeket

a gondolatokat teljesen meg nem hódítod a magad számára - mint ahogyan az erős

gyomor mindent megemészt, vagy ahogyan a ragyogó tűz mindenből, amit belé

vetsz, lobogást és fényt csinál.

32. Ne mondhassa rólad igazában senki, hogy nem vagy egyszerű vagy jó. Aki

mégis így ítélne rólad valamiben, azt hazudtold meg. Mindez csak tőled függ.

Mert ki akadályozhat meg abban, hogy jó és egyszerű légy? Határozd csak el,

hogy ha nem leszel ilyen, nem is élsz tovább. Az értelem sem kívánja, hogy

tovább élj, ha nem vagy ilyen.

33. Mit lehet az adott anyaggal kapcsolatban a legcélravezetőbben tenni vagy

mondani? Akármi legyen is az, módodban áll megtenni, vagy mondani. S ne hozd

fel ürügyül, hogy akadályoznak.

Mindaddig nem hagyod abba a sóhajtozást, amíg beléd nem idegződik, hogy

ugyanaz legyen számodra az emberi alkatnak megfelelő cselekvés bármely téged

illető és érő alkalommal, ami az élvezetek hajszolója számára a tobzódás. Mert

élvezetnek kell tartanod, ha alkatodnak megfelelő tevékenységet fejthetsz ki.

Erre pedig mindenütt módod van.

A hengernek nem adatott meg, hogy saját erejéből minden irányban mozogjon. De

nem adatott meg a víznek, tűznek és más egyébnek sem, amit a természeti erő és

a puszta ösztönös élet irányít. Mert sok akadályozó gát állja útjukat. A

belátás és értelem viszont természete és akarata szerint minden akadályon

áthaladhat. Ha azt a könnyedséget, mellyel az értelem mindenen áthatol - mint

ahogyan a tűz felfelé, a kő lefelé tör, a henger a lejtőn gurul - tartod szem

előtt, többet ne is kívánj! Mert a többi akadály vagy csak a testet illeti, ezt

a tehetetlen hullát, vagy nem sebezhet, egyáltalán nem árthat, hacsak helytelen

felfogásod vagy az értelem lankadtsága nem teszi számodra lehetővé. Máskülönben

annak, aki valamit elszenved, rögtön rossznak kellene lennie - mint ahogyan

minden más teremtmények, amit valami ilyen baj ér, a szenvedő része csakugyan

silányabbá lesz. Az ember azonban, aki az őt érő bajokkal szemben megállja a

helyét, ezzel, hogy úgy mondjam, derekabb, dicséretre méltóbb lesz. Általában

gondolj arra, hogy ami az államnak nem árt, nem árthat annak sem, aki az állam

polgárának született, az államnak pedig nem árt, ami a törvényt nem sérti. Az

úgynevezett csapások közül azonban a törvényt egyik sem sérti. Ami pedig a

törvényt nem sérti, az nem sérti az államot és az állampolgárt sem.

34. Aki a lelkét az igazság alapelveivel átitatta, annak elég a legrövidebb

és legismertebb mondás is, hogy derült, bizakodó hangulatba kerüljön. Mint ez:

'Mint levelek születése, olyan csak az embereké is. Földre sodorja a lombot a

szél, de helyébe az erdő mást sarjaszt újból.'

Gyermekeid is falevelek. Falevelek azok is, akik meggyőződést színlelve, nagy

hangon dicsérnek vagy - éppen ellenkezőleg - elátkoznak; azok is, akik

alattomban szidnak vagy kigúnyolnak. Ugyancsak falevelek azok is, akik halálunk

után megemlékeznek rólunk. Mert mindezeket a "szép tavasz" sarjasztja, azután a

szél földre teríti, majd az erdő újakat fakaszt helyükbe. Mindegyiküknek közös

sorsa az arasznyi lét. Te pedig, mintha örökkévalók volnának, menekülsz előlük,

vagy futsz utánuk. Nemsokára te is behunyod a szemed, és azt, aki téged

kikísért, már más siratja el.

35. Az egészséges szemnek minden láthatót látnia kell. Nem mondhatja, hogy

csak zöldet kíván - mert ezt már beteg szemű ember mondaná. Az egészséges

hallás és szaglás legyen fogékony mindenre, ami hallható és szagolható. Az

egészséges gyomor minden táplálékot egyformán vesz, mint ahogyan a malom is

mindent egyformán megőröl, amit meg kell őrölnie. Éppen így kell készen állnia

minden eshetőségre az egészséges észjárásnak. Amelyik azonban kijelenti:

"Éljenek gyermekeim!" vagy: "Ha valamit teszek, azt mindnyájan dicsérjék" -

olyan, mint a szem, mely csak zöldet, vagy a fog, mely csak puhát kíván.

36. Senki sem annyira sorskegyeltje, hogy halálos ágyánál ott ne álljon néhány

ember, aki örül a bekövetkező bajnak. Mert még a buzgó, bölcs emberrel szemben

is akadhat végül olyan, aki magában azt mondja: "Csakhogy egyszer már

lélegzethez jutunk ettől az iskolamestertől! Sok vizet ugyan nem zavart, mégis

úgy éreztük, hogy magában megvolt rólunk a véleménye." Ezt mondják a buzgó

emberről.

Hát bennünk mennyi más ok van, ami miatt sokan szabadulni akarnak tőlünk!

Gondold el ezt halálos ágyadon, s e gondolatban könnyebben távozol: "Olyan

életet hagyok itt, melyben maguk a bajtársaim - akikért annyit küzdöttem,

imádkoztam, törtem a fejem -, ők maguk kívánják távozásomat, mert azt remélik,

hogy ebből valami előnyük lesz." Mi az tehát, ami miatt valaki ragaszkodnék a

további mulatáshoz? Mégse fogyatkozzék meg benned emiatt a jóindulat

embertársaid iránt, amikor eltávozol, hanem alapjellemedhez híven, légy

irányukban barátságos, jóindulatú, kegyes. Viszont ne is úgy menj el, mint akit

erővel kell elszakítani, hanem olyan legyen körükből való távozásod, ahogyan

könnyű halál esetén a pára észrevétlenül elhagyja a testet. Mert velük is

összekapcsolt és összevegyített a természet egykor, most azonban felold. Nos

hát, válok tőlük, mint sorsom osztályosaitól, minden huzavona és kényszerűség

nélkül. Mert ez a magatartás is beletartozik a természet követelményeibe.

37. Szoktasd magad hozzá, hogy minden emberi cselekedet láttán, ha lehetséges,

tedd föl magadnak a kérdést: vajon milyen célból teszi ez ezt? De önmagadon

kezdd, és először önmagadat vizsgáld meg.

38. Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az

benned van elrejtve: ez ott belül a rábeszélőképesség, az élet, hogy úgy

mondjam, az ember. Ezzel még képzeletben se keverd soha össze a körülburkoló

porhüvelyt és az ebbe beleágyazott szerveket, a test tagjait. Mert ezek

alapjában véve hasonlók a fejszéhez, csak annyiban különböznek tőle, hogy

együtt születtek. Ezekhez a testrészeknek az őket mozgató és pihentető erő

nélkül nincs nagyobb hasznuk, mint amekkora hasznot jelent a vetélő a

szövőasszonynak, az írónád az írónak, az ostor a kocsisnak.

TIZENEGYEDIK KÖNYV

1. Íme az értelmes élet sajátságai: figyeli, elemzi, tetszése szerint

formálja önmagát; a maga termését maga élvezi (a növények gyümölcsét,

nemkülönben az állatok hasznát viszont mások fölözik le); a maga sajátos célját

eléri, bárhol legyen is élete határa. Itt nem úgy van, mint a táncnál,

színdarabnál és más hasonlónál, hogy az egész cselekmény csonka marad, ha

valami hiányzik, hanem bármelyik résznél, bárhol szakad is meg, azért teljesen,

hiány nélkül eléri kitűzött célját, úgy, hogy elmondja: "Ami az enyém, az

megmenthetem." Ráadásul még körüljárja az egész világot, a körülötte tátongó

űrt, a világ formáját, elhatol az időtlen időkig, megfontolva átgondolja a

mindenség időszakos megújhodását, és leszűri az eredményt: hogy utódaink semmi

újat nem fognak látni, amint elődeink sem láttak többet, hiszen valamiképpen

egy negyven körüli ember is, ha egy csöpp esze van, az egyformaság törvénye

alapján belátta már az egész múltat és jövendőt. Az értelmes lélek sajátsága az

embertársak szeretete, az igazság, a szerelem, továbbá, hogy önmagánál semmit

nem becsül többre, ami egyébként a törvénynek is sajátja. Így a helyesen

gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs

különbség.

2. A kellemes éneket, a táncot, a pankrációt kevésre fogod értékelni, ha a

dallamos éneket egyes hangokra tagolod és mindegyiknél rendre fölteszed a

kérdést: ez az, ami elragad? Ugye szégyellnél igent mondani! A táncot is bontsd

egyes mozdulatokra, figurákra, csináld ugyanezt a a pankrációval is. Általában

legyen rá gondod, hogy - kivéve az erényt és azt, ami belőle következik -

mindent részeiben gondolj el, és a széttaglalással emelkedj fel a lebecsülésig.

Ugyanezt a módszert alkalmazd az egész életre is.

3. Micsoda pompás lélek az, amely kész, ha kell, a testtől elválni: akár

megsemmisülni, akár szétporladni, akár megmaradni. De ez a készség személyes

meggyőződésből fakadjon; nem pedig, mint a keresztényeknél, puszta

ellenállásból. Legyen magatartásunk megfontolt, méltóságteljes és, hogy másokra

is meggyőzően hasson, tragikus póztól mentes.

4. Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle! Tartsd

ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elől.

5. Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy! Miképpen sikerülhetne ez, ha nem

volna világos fogalmad a mindenség természetéről és az ember sajátos alkatáról.

6. Tragédiákat először azért adtak elő, hogy a nézőket az élet fordulataira

figyelmeztessék: a dolgokat így szoktak történni, és ami a színpadon megkapja

lelketeket, azt az élet nagyobb színpadán se vegyétek rossz néven. A nézők

szeme elé tárul bennük, hogy mindezeknek így kell lefolyniuk, s még azok is,

akik '"Ó, jaj, Kitharion"'-t kiáltatnak, alávetik magukat a sorsnak. Ezenkívül

a tragédiaírók mondtak egypár hasznos igazságot is. Kiváltképp ilyeneket:

'Elhagytak engem s magzataim az istenek:

Ok nélkül ők ezt nem tevék...'

Vagy:

'Ne ingerülj, ha rosszul menne az életed...'

Vagy:

'Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt...'

és más efféléket. A tragédia után megjelent nevelő célzatú szókimondásával az

ókomédia, amely kíméletlen őszinteségével óvta az embereket a beképzeltségtől,

és nem is eredménytelenül. Ebben a tekintetben még Diogenés is átvett belőle

egyet-mást. De azt is fontold meg, hogy mire volt jó a rájuk következő

középkomédia, végül a csakhamar ügyes életábrázolássá fajuló újkomédia?

Tagadhatatlanul ezekben is akad egy-egy hasznos igazság, de az itt a kérdés,

hogy az ilyesfajta költészet és drámai műfaj egészében tulajdonképpen micsoda

célt tartott szem előtt?

7. Milyen világosan rajzolódik szemed elé, hogy nincs még egy olyan alkalmas

életforma a bölcselkedésre, mint az, amiben élsz!

8. A szomszédos ágtól elszakított ágat szükségszerűen le kell vágni az egész

törzsről. Éppen így az ember, ha csak egyetlen embertársával szakít is, ezzel

az egész közösségtől elvágta magát. Csakhogy az ágat idegen kéz vágja le, az

ember pedig embertársától gyűlöletből, vagy undorból önmaga szakítja el önmagát

s nem veszi észre, hogy ezzel egyszersmind az egész társadalomtól elvágta

magát. Zeus, az emberi közösség alkotója azonban megajándékozott a

lehetőséggel, hogy embertársunkkal ismét összeforradjunk, és így az egésznek

újra kiegészítő része legyünk. Persze, a többször levált rész számára egyre

nehezebb és nehezebb lesz az újraegyesülés és az összeforradás. Amint

általában, bármit mondjanak is a kertészek, a kezdettől fogva együtt nőtt, a

fával megszakítás nélkül együtt tenyésző ág egészen más, mint az, amit egyszer

levágtak, s azután ismét összeforradt.

Az egyazon törzsből fakadás még nem jelenti, hogy ugyanazokat az elveket

valljuk!

9. Amint azok, akik a helyes belátás ösvényén utadat elállják, a józan

cselekvéstől nem tántoríthatnak el, úgy ne vond meg tőlük jóindulatodat sem.

Inkább biztosítsd magad mindkét irányban egyformán: ne elégedj meg azzal, hogy

ítéletedben és tetteidben rendíthetetlen vagy, hanem légy szelíd azokkal

szemben is, akik akadályozni próbálnak, vagy más módon kellemetlenkednek.

Hiszen, ha neheztelsz rájuk, az éppen olyan gyengeség volna, mint ha elállnál

szándékodtól és rohamuknak megzavarodva behódolnál. Mert egyformán elhagyja a

csatasort az is, aki megijed, de az is, aki elidegenedik természet szerint való

rokonától és barátjától.

10. Semmiféle természeti jelenség nem alábbvaló a művészeti alkotásnál:

hiszen a művészetek a természeti jelenségeket utánozzák. Ha ez áll, akkor a

mindenek között legtökéletesebb és a mindent egybefogó természet nem maradhat

el a művészi ügyeskedés mögött. Minden művészet az alacsonyabbrendű feladatokat

a magasabbrendűek kedvéért vállalja: ugyanígy jár el a közös természet is. Itt

van az eredete az igazságosságnak is, mely az összes többi erények forrása.

Mert addig nem gyakorolhatjuk az igazságosságot, amíg közömbös dolgok iránt

érdeklődünk, vagy amíg könnyen becsaphatók, esendők, állhatatlanok vagyunk.

11. A külvilág dolgai - melyeknek kergetése vagy az előlük való menekülés

annyi izgalmadba kerül - nem jönnek hozzád, hanem inkább valamiképpen te

járulsz elébük. Legyen a róluk formált ítéleted nyugodt, akkor a dolgok is

nyugton maradnak és soha, senki nem kaphat rajta, hogy kergeted őket, vagy

menekülsz előlük.

12. A lélek gömbje önmagához hasonló: egy irányban sem nyúlik ki, befelé sem

türemlik, nem szóródik szét, be sincs horpadva, hanem olyan fényben ragyog,

melynek segítségével mindenek igazságát, a benne lakozó igazságot is meglátja.

13. Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek, és ne

mondjak semmit, ami lenézést érdemelne.

Gyűlöl valaki? Az ő dolga! Az enyém az, hogy türelmes és jólelkű legyek

mindenkivel szemben s még a gyűlölködő tévedésére is készségesen mutassák rá -

nem fölényeskedően, nem hánytorgatva fel, hogy ez nekem türelempróba, hanem

őszintén, jóságosan, mint ahogyan a híres Phókión tette, ha ugyan nem pózolt.

Az ilyesminek ugyanis szívből kell jönnie, hogy az istenek is lássák: az ember

semmin ne bosszankodik, semmit nem vesz rossz néven. Mert mi rossz van számodra

abban, ha saját természeteddel önként összhangban cselekszel és elfogadod azt,

ami a mindenség természetének éppen most megfelel. Hiszen ember vagy, aki arra

törekszik, ami a köznek így vagy úgy hasznos!

14. Akik egymást megvetik, ugyanazok kölcsönösen bókolnak is egymásnak, akik

egymás fölébe akarnak kerekedni, ugyanazok egymásnak alá is rendelik magukat.

15. Milyen romlott, álnok ember, aki így beszél: "Föltettem magamban, hogy

őszintén fogok viselkedni veled." Ember, mit csinálsz? Ez a bevezetés

elmaradhatott volna. Az ilyesmi rögtön kiviláglik. A megnyugtatás legyen

homlokodra írva, érződjék azonnal a hangodból, sugározzék ki a szemedből, mint

ahogyan az, akit szeretnek, az őt szeretők szeméből tüstént mindent kiolvas.

Általában az őszinte igaz ember legyen olyan, mint az izzadságszagú, hogy a

mellette álló, amint közelébe ér, akarva, nem akarva, megérzi. A keresett

őszinteség viszont olyan, mint a tőr. Nincs ocsmányabb dolog a

farkasbarátságnál. Mindenekelőtt ezt kerüld. A jó, őszinte, szelíd ember

jelleme félreismerhetetlenül megnyilvánul a tekintetében.

16. Ha a lélek a közömbös dolgokkal szemben valóban közömbös - hiszen

módjában áll -, akkor igazán szépen élhetjük le az életet. Közömbös pedig akkor

lesz, ha minden egyes dolgot előbb külön-külön, azután az egésszel való

összefüggésében megvizsgál, és nem felejti el, hogy egyikük sem maga alakítja

ki bennünk a róla alkotott képünket, és egyikük sem tolakszik oda hozzánk.

Maguk a dolgok ugyanis mozdulatlanok: ni vagyunk azok, aki véleményt formálunk

róluk s ezt a véleményt s ezt a véleményt valósággal bevéssük a lelkünkbe,

pedig azt is megtehetnénk, hogy ne véssük be, sőt azt is, hogy titkon mégis

besurran, tüstént eltávolítsuk onnan. Azt se felejtsd el, hogy erre az

óvatosságra csak rövid ideig van szükség, mert innen-onnan itt az élet vége. De

végül is mi kellemetlenség van abban, hogy így áll a helyzet? Ha az élet dolgai

a természet szerint valók, örülj nekik, és vedd őket könnyedén. Ha pedig a

természet ellen valók, keresd azt, ami a te természetednek megfelel, azzal

foglalkozz, még ha nem aratsz is vele dicsőséget. Mert mindenki felmentést kap,

aki a maga javát keresi.

17. Elmélkedj rajta, mi az eredete minden egyes dolognak, milyen anyagokból

állt össze, mivé változik, mi lesz e változás eredménye, s azt se felejtsd el,

hogy e változás nem jelent számára semmi rosszat.

18. Először: milyen kapcsolatban vagyok embertársaimmal? Egymás kedvéért

születtünk. Más szempontból tekintve élükre rendeltettem, mint a kos a nyáj, a

bika a gulya élére. Még magasabb szempontból nézve: ha a világ nem atomok

zűrzavara, akkor a mindenséget a természet kormányozza; ha ez így van, akkor az

alacsonyabb rendű lények a magasabbrendűekért vannak, ezek pedig egymásért.

Másodszor: Milyenek az emberek az asztalnál, ágyasházukban és máskülönben?

Főleg: milyen kényszerítő erővel irányítják őket alapelveik? S még azt is:

milyen önhittséggel intézik ügyeiket?

Harmadszor: Ha embertársaid eljárása helyes, akkor nem kell zúgolódnod. Ha

helytelen, világos, hogy akaratlanul, szinte öntudatlanul cselekszenek így.

Mert minden lélek akarata ellenére mellőzi az igazat, nemkülönben az

embertársai iránti méltányosságot. Legalábbis az emberek nagyon rossz néven

veszik, ha abba a hírbe keverednek, hogy igazságtalanok, hálátlanok, kapzsiak,

szóval, hogy embertársaikkal szemben hibát jövetnek el.

Negyedszer: Te magad is többször hibázol, s olyan vagy, mint a többiek. Ha

bizonyos hibáktól tartózkodol is, azért még hajlamos vagy rájuk, még ha

gyávaságból, dicsőségvágyból, vagy más ilyen alacsonyabbrendű okokból nem

követsz is el hasonló botlásokat.

Ötödször: Még azt sem tudod bizonyosan megállapítani, vajon az emberek

igazában hibáznak-e, mert sok dolog kiszámított célzattal történik. Általában

ahhoz, hogy valaki más tettéről megalapozott véleményt nyilvánítson, előbb sok

mindennel tisztába kell jönnie.

Hatodszor: Ha nagyon haragszol és méltatlankodol, ne felejtsd el, hogy az

emberi élet röpke pillanat, és nemsokára mindnyájunkat kiterítenek.

Hetedszer: Nem annyira az emberek cselekedetei kavarják fel nyugalmunkat -

hiszen azok elkövetőik vezető értelmére korlátozódnak -, mint inkább saját

felfogásunk. Szüntesd meg tehát, szándékosan távoztasd el azt a véleményedet,

hogy valami rettenetes történt - s haragodnak is vége. De hát hogy szüntetheted

meg? Ha meggondolod, hogy a más tette nem válhatik szégyenedre. Mert, ha nem az

egyéni becstelenség volna az egyetlen rossz, akkor szükségszerűen te is sok

mindent elkövethetnél: rabló vagy bármire képes gonosztevő lehetnél.

Nyolcadszor: Mennyivel súlyosabb tehertétel életünkben az események miatt

érzett harag és bosszúság, mint maguk az események, amik miatt haragszunk és

bosszankodunk!

Kilencedszer: A jóindulat legyűrhetetlen, ha őszinte, és nincs benne gúny

vagy póz. Mert mit árthat neked még a legerőszakosabb ember is, ha mindvégig

jóindulatú vagy vele, ha alkalomadtán szelíden figyelmezteted, s ha éppen

akkor, mikor valami rosszat forral ellened, nyugodtan így inted jobb belátásra:

"Ne tedd ezt, gyermekem! Mi másra születtünk. Nekem nem okozhatsz kárt,

gyermekem, csak magadnak." Mutasd meg neki kíméletesen, általános érvényű

szabályként, hogy ez az igazság, hogy ilyesmit még a méhek vagy más, csoportba

verődött állatok sem tesznek. De ne gúnyosan vagy megalázó módon tedd ezt,

hanem szeretetteljesen, minden belső keserűség nélkül: nem is leckéztetve, és

nem is úgy, hogy aki éppen hallja, bámuljon téged, hanem csak rá légy

tekintettel, még akkor is, ha mások jelen volnának.

Ezt a kilenc lényeges pontot tartsd eszedben, mintha a múzsáktól kaptad volna

őket ajándékba. Fogj már hozzá egyszer, míg élned adatott, hogy végre ember

légy! Egyformán őrizkedj azonban embertársaiddal szemben a haragtól, és a

hízelkedéstől: mert mindkettő sérti a közösség érdekeit, és kárt okoz.

Haragodban se felejtsd el, hogy az indulat egyáltalán nem férfias, viszont a

szelídség és a türelem, amint emberibb, úgy férfiasabb is. Itt tűnik ki

valakiben az erő, az ideg, a férfiasság, nem pedig az ingerültségben és a

zsörtölődésben. Minél közelebb jutunk a szenvedélytelenséghez, annál közelebb

vagyunk az erőhöz. Amint a búskomorság, úgy a harag is a gyengeség jele.

Mindkét esetben sebesült az ember, és mintegy megadja magát.

Íme, ha nincs ellenedre, a tizedik alapelv, a Múzsavezető ajándéka: őrültség,

mert lehetetlenség azt kívánni, hogy a hitvány emberek ne kövessenek el hibát.

Ha pedig megengeded, hogy másokkal szemben hibázzanak, azt viszont megkívánod,

hogy veled szemben kifogástalanul viselkedjenek: akkor méltánytalan és

zsarnokoskodó vagy.

19. Vezérlő értelmedet különösen négy eltévelyedéstől óvd állandóan, s ha

ezeket észleled, szabadulj meg tőlük a következő megjegyzések kíséretében: Ez a

képzet szükségtelen. - Ez bomlasztja a közösséget. - Amit most mondani akarsz,

az nem szívedből jön, márpedig hidd el, hogy ostoba dolog meggyőződésed ellen

beszélni. A negyedik eset, ami miatt rápirítasz magadra: hogy magatartásod a

benned levő istenibb rész vereségét és legyűretését jelenti a becstelenebb és

halandó testi résszel, tested súlyos vagy könnyed izgalmaival szemben.

20. Páralelked és az egész, testeddel összevegyült tűzszerű rész, bár

természeténél fogva fölfelé tör, mégis engedelmeskedik a világrendnek, és

kitart a test összetételében. Ugyanígy a benned levő földszerű és nedves rész,

bár lefelé húz, mégis fennmarad, és állja a természetének meg nem felelő

helyzetet.

Lám, az elemek is engedelmeskednek az egésznek, s ha valahová rendeltettek,

erőt vesznek magukon, ott maradnak, míg az összetartó erőtől a feloszlásra

jelet nem kapnak. Nem rettenetes-e hát, hogy csak éppen értelmes részed

engedetlen és elégedetlenkedik kijelölt helyével? Pedig éppen vele történik

minden erőszaktól mentesen csak az, ami természetének megfelel. S mégsem tűri,

hanem fellázad! Mert minden mozdulat az igazságtalanság, kicsapongás, harag,

lesújtottság és félelem felé pártütés a természettel szemben! S valahányszor

vezérlő értelmed zúgolódik a sors esélyei miatt, tulajdonképpen elhagyja a

számára kijelölt helyet. A vezető értelemnek ugyanis éppúgy lényegéhez tartozik

a jámborság és istenfélelem, mint akár az igazságosság. Mert

elválaszthatatlanok a helyesen fölfogott közösségi szellemtől, sőt régibbek,

mint az igazságos cselekedetek.

21. "Akinek életcélja nem egységes és nem mindig ugyanaz, az nem tud egész

életén át egy és ugyanaz maradni." Nem elég azonban ennyit kijelenteni, ha

hozzá fűzöd, milyen is legyen az a cél. Mert, amint nem mindenkinek azonos a

felfogása azokról a javakról, amiket a tömeg - helyesen vagy helytelenül -

jónak tart, hanem csak egyesekről, mégpedig azokról, amik valóban közösek, úgy

a kitűzött célnak is közhasznúnak kell lennie, és az állam javára kell

szolgálnia. Aki azután minden egyéni kezdeményezését erre a célra irányítja,

annak összes tette egyöntetű lesz, s ennek következtében ő maga is mindig

ugyanaz marad.

22. Gondolj a falusi és a városi egérre: hogy amaz milyen ijedt volt és

milyen izgatottan menekült!

23. Sókratés a tömeg nézeteit gyermekek ijesztgetésére való kísérteteknek

nevezte.

24. A spártaiaknak látványosságaik alkalmával az idegeneknek árnyékban

állítottak ülőhelyeket, maguk pedig ott ültek le, ahol a véletlen hozta.

25. Mikor Perdikkas Sókratésnak szemére vetette, hogy sohasem fogadja el

meghívását, így felelt: "Mert nem akarok a legrosszabb bajban elpusztulni",

azaz nem akart olyan szívességet elfogadni, amit nem viszonozhatott.

26. Az epikureisták írásaiban van olyan szabály, hogy mindig szemünk előtt

lebegjen valamelyik erényes előd példája.

27. Pythagoras követői azt ajánlják: hajnalban tekintsünk az égre, hogy

szívünkbe véssük, mennyire mindig ugyanott és ugyanúgy végzik a csillagok

munkájukat, és hogy megfigyeljük rendjüket, tiszta, nyílt ragyogásukat. Mert a

csillag nem kendőzi magát!

28. Milyen volt Sókratés juhbőrbe burkolódzva, mikor Xanthippé férje

felsőruhájában elment hazulról? Mit mondott Sókratés barátainak, akik

szemérmesen félrefordultak, mikor ilyen öltözékben meglátták.

29. Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak.

Még inkább érvényes ez a szabály az élet művészetére.

30. 'Rabszolga vagy, tehát beszédre nincs jogod...'

31. 'A szív örömébe' mosolygott...'

32. 'Durva szavakkal korholják az erényt nekirontva...'

33. Télen csak őrült ember keres fügét: ilyen az is, aki gyermekét akarja

látni, amikor az nem adatott neki.

34. Epiktétos azt ajánlja annak, aki gyermekét csókolgatja, hogy mondogassa

magában: "Holnap talán már halott."

- "Ez a beszéd szerencsétlenséget jelentene!" - "Nem jelent

szerencsétlenséget - mondja -, hanem a természet munkáját jelzi; vagy akkor a

kalászt learatni is szerencsétlenséget jelentene."

35. Éretlen szőlő, érett fürt, mazsola: csupa változás, de nem semmivé

enyészés, hanem mássá változás.

36. Epiktétos szerint a szabad akaratot nem lehet elrabolni!

37. Ugyancsak Epiktétostól: "Meg kell találnod a helyes tetszésnyilvánítás

művészetét." Majd művének abban a részében, mely az ösztönöket tárgyalja,

hozzáfűzi: "Nem szabad elhanyagolni az arra való figyelmeztetést, hogy a

vágyakat feltételekhez szabjuk, hogy a közösség javához alkalmazzuk, s

értékrendbe soroljuk őket. Általában tartózkodni kell a sóvárgástól, de nem

kell megfutamodni semmi olyan elől, ami nem tőlünk függ."

38. Ugyancsak Epiktétostól: "Nem valami mindennapi kérdés forog kockán, hanem

hogy őrült vagy-e vagy sem."

39. Sókratés mondta: "Mit kívántok, az eszesek lelkét-e, vagy az

esztelenekét? - Az eszesekét. - A józan vagy a fonák eszűekét? - A józan

eszűekét. - Miért nem törekedtek hát utána? - Mert már megvan. - Hát akkor mit

tülekedtek és tusakodtok?"

TIZENKETTEDIK KÖNYV

1. Ami után kerülő úton törsz, az máris a tiéd lehet, ha nem vagy önmagad

ellensége. Ez annyit jelent: ha mindazt, ami elmúlt, nem bolygatod, ami lesz, a

természet megszabott rendjére bízod, és csak a jelent irányítod a jámborságnak

és igazságosságnak megfelelően. A jámborságnak megfelelően: hogy szívesen vedd,

amit a sors oszt, mert ezt a természet rendelte neked, téged pedig neki. Az

igazságosságnak megfelelően: hogy szabadon, csűrés-csavarás nélkül mondd az

igazat, csináld, amit a törvény és a méltányosság követel. Ne tántorítson el

ettől mások rosszindulata, felfogása, lármája vagy porhüvelyed érzése. Ám lássa

ezt az a rész, amelyik szenved! Ha tehát, mindent félretéve csak vezérlő

értelmedet és a benned levő isteni részt ápolod, hiszen előbb-utóbb úgyis

eltávozol, ha nem attól félsz, hogy élted megszakad, hanem inkább attól, hogy

soha nem fogsz hozzá a természet szerint való élethez - méltó leszel a téged

létrehozó világrendhez, nem leszel idegen saját hazádban, nem bámulod váratlan

eseményként, ami napról-napra történik, s nem függsz semmitől.

2. Az isten az összes vezérlő értelmet minden anyagi buroktól, kéregtől,

szennytől elvonatkoztatva szemléli: mert a maga értelmével - és csakis ezzel -

hozzáférkőzik ahhoz - és csakis ahhoz -, ami azokba belőle fakadt, tőle

származott. Sok gondtól szabadítod meg magad, ha ezt a módszert te is magadévá

teszed. Mert aki saját testburkát nem veszi figyelembe, az nem vesztegeti

idejét azzal, hogy tekintettel van a ruhára, a lakásra, a hírnévre, az ilyen

külsőségekre és színpadi kellékekre.

3. Három részből állsz: testből, párából, értelemből. Ezek közül kettő csak

annyiban a tiéd, hogy gondozásodra van bízva: egyedül a harmadik a tiéd a szó

szoros értelmében. Ha énedből, azaz értelmedből eltávolítod mindazt, amit mások

tesznek vagy mondanak, amit magad tettél vagy mondtál, ami a jövőben már előre

nyugtalanít, amit testburkodnak és a vele összeforrt párának a tartozéka, és

így nincs bele szólásod, mindazt, amit a külvilág rohanó árja hömpölyget, úgy

hogy gondolatod ereje a sors hatalmából kiszakítva magát, tisztán, függetlenül

önmagára támaszkodva él, azt teszi, ami igazságos, mindent szívesen vesz, az

igazságot mondja ki - ha, mint mondom, vezérlő értelmedtől távol tartod

mindazt, ami a testtel van kapcsolatban, az idő fogalmától pedig a múltat

éppúgy, mint a jövőt, ha olyanná formálod magad, mint az Empedoklés-féle

"tökéletes gömb. mely kiegyensúlyozott kerekségére büszke", ha csak azzal az

élettel gondolsz, amit élsz, vagyis a jelennel: akkor módodban lesz a halálodig

hátralévő időt nyugodtan, nemesen, szellemeddel összhangban leélned.

4. Gyakran elcsodáltam: hogy van az, hogy ugyanaz az ember, aki magát

mindenekfölött szereti, a saját magáról formált véleményét kevesebbre értékeli,

mint másokét. Mindenesetre ha valakit a mellette álló istenség, vagy egy okos

tanácsadó arra szólítana föl, hogy lelke mélyén semmi olyat ne képzeljen vagy

határozzon, amit azonnal hangos szóval nyilvánosságra nem hozhatna - az az

ember ezt egyetlen napig sem bírná ki. Ennyivel inkább tekintetbe vesszük, amit

embertársaink rólunk gondolnak, mint önmagunkat.

5. Hogy lehetséges, hogy az istenek, akik mindent szépen emberszerető módon

rendeztek el, éppen arra nem gondoltak, hogy az a néhány, minden tekintetben

kifogástalan ember, aki szinte szerződéssel kötelezte el magát az istenségnek,

aki jámbor cselekedetekkel és áldozatokkal a legbizalmasabb kapcsolatba került

az istenséggel, ha egyszer meghalt, soha nem tér vissza a létbe, hanem örökre

eltűnik? Ez valóban így van, de hidd el, ha másképpen kellene lennie, úgy

intézték volna. Ha helyénvaló volna, akkor meg is történhetnék, ha természet

szerint volna, akkor a természet magával hozná. Minthogy azonban nincs így,

légy meggyőződve, hogy nem is kell így lennie. Magad is belátod, hogy ennek a

kérdésnek már a föltevése is pörbeszállás az istennel. Márpedig hogyan

szállhatnánk az istenekkel pörbe, ha nem volnának a legjobbak és a

legigazságosabbak? Ha ez így van, akkor semmit sem hanyagolhattak el a világ

rendjének megállapításában igazságtalanságból és meggondolatlanságból.

6. Szoktasd magad ahhoz is, amiről eleinte reménytelenül lemondasz. Lám, a

bal kéz, bár gyakorlat híján más dolgokra sutább, a gyeplőt erősebben tartja,

mint a jobb kéz. Mert hozzászoktattuk!

7. Elmélkedj azon, milyen állapotban kell lennie testednek és lelkednek a

halál pillanatában, milyen rövid az élet, micsoda feneketlen űr a múlt és a

jövő, milyen esendő minden anyag.

8. Szemléld teljes leplezetlenségükben a dolgokat formáló erőit, a

cselekedetek céljait. Vizsgáld meg: mi a fájdalom, mi az élvezet, mi a halál,

mi a hírnév! Kérdezd: hogyan lesz valaki a saját nyugtalanságának okozója?

Gondold meg, hogy senki nem állhat másnak az útjába, és hogy minden csak

vélemény.

9. Alapelveidet az ökölvívóhoz, nem pedig a párbajozóhoz hasonlóan használd.

Mert ennek vége, ha kezéből kiütötték a kardját, annak azonban mindig megvan az

ökle, és nem kell mást tennie, mint forgatnia.

10. Vizsgáld meg, milyenek a világ dolgai: elemezd őket az anyag, ok és cél

szempontjából.

11. Micsoda hatalom fölött rendelkezik az ember! Módjában áll nem tenni mást,

mint amit az isten helyesel, és mindent szívesen fogadni, amit az isten neki

rendel.

12. Nem lehet kárhoztatni az isteneket: mert sem akarva, sem akaratlan nem

hibáznak - de az embereket sem, mert azok csak akaratlanul hibáznak. tehát

senkit sem kell kárhoztatni.

13. Milyen nevetséges, világ idegenje az, aki az élet dolgai közül bármin is

csodálkozik.

14. A világban vagy kényszerű végzet és áthághatatlan rend, vagy kéréssel

engesztelhető gondviselés, vagy szeszélyes, gazdátlan összevisszaság uralkodik.

Ha az áthághatatlan végzet: akkor mit tusakodol ellene? Ha a kéréssel

engesztelhető gondviselés: akkor tedd magad méltóvá az istenség segítségére. Ha

pedig a gazdátlan zűrzavar: akkor örülj, hogy ebben az áradatban van benned

irányító értelem. S ha az áradat elsodor, ám sodorja el testedet, párádat és a

többit: értelmedet nem fogja elsodorni.

15. A mécs fénye, míg ki nem alszik, világít s nem veszít ragyogásából. A

benned lévő igazság, igazságosság és mérséklet pedig még idő előtt kialudnék?

16. Ha valaki azt a képzetet kelti benned, hogy hibába esett, tedd föl a

kérdést: honnan tudom, hogy ez csakugyan hiba; ha pedig hibázott, nem

kárhoztatja-e ezért önmagát? Márpedig az olyan, mintha saját arcát marcangolná.

Aki azt kívánja, hogy a hitvány ember ne hibázzék, mintha azt akarná, hogy a

fügefa gyümölcsében ne legyen lé, hogy a csecsemő ne sírjon, a ló ne nyerítsen.

Pedig mindez szükségszerű. Mert mi mást tehet az, akinek ilyen a hajlandósága?

Ha olyan nagyon türelmetlen vagy, segíts rajta!

17. Ha nem illik, ne tedd! Ha nem igaz, ne mondd! A kezdeményezés legyen

mindig a tied!

18. Mindig, minden esetben figyeld meg, mi az, ami benned ezt a képzetet

kelti, gondosan elemezd okát, anyagát, célját és életidejét, melynek lejártával

meg kell szűnnie.

19. Vedd végre észre, hogy van benned erősebb és istenibb dolog is annál, ami

szenvedélyeidet fölébreszti és énedet - hogy úgy mondjam - kénye-kedve szerint

dróton rángatja. Mi uralkodik most gondolatvilágomon? Csak nem a félelem? vagy

a gyanakvás? vagy a sóvárgás? vagy más ilyesmi?

20. Először: semmit se tégy találomra vagy céltudatosság nélkül. Másodszor:

semmi más célod ne legyen, csak a közösség haszna.

21. Nemsokára magad sem leszel sehol, s azok a dolgok sem, amiket most látsz,

sőt egyetlen ember sem azok közül, akik most élnek. Mert minden más eleve úgy

keletkezett, hogy változzék, módosuljon, elpusztuljon, hogy helyébe sorjában

más és más keletkezhessék.

22. Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor

jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is

vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.

23. Semmilyen tevékenység nem vallja kárát, ha kellő időben megszűnik. De a

megszűnés önmagában vett tényének nem látja kárát az sem, aki ezt a

tevékenységet irányította. Hasonlóképpen az összes tevékenység foglalata,

vagyis az élet, a megszűnésnek önmagában véve semmi kárát nem vallja, ha kellő

időben történik, és az sem járt rosszul, aki jókor tette a sor végére a pontot.

Az időpontot, az élet határát a természet állapítja meg, néha az egyéni

természet, mint az öregségben, de mindenképpen az egyetemes természet, melynek

részváltozásai árán a világegyetem mindig új és virágzó marad. Ami pedig az

egésznek hasznos, az mindig szép és időszerű. Tehát az élet megszűnte senkinek

senkinek sem rossz, mivel nem szégyenletes, hiszen nem tőlünk függ, és a köz

érdekével sem ellenkezik, sőt éppen jó, hiszen az egész számára időszerű,

hasznos, és az összefüggésbe beleillő. Így az istenség ragadja magával azt, ki

az istennel egy úton jár, és aki tudatosan egyazon célra tör vele.

24. Három dologra gondolj mindig. Minden cselekedetedben járj el tervszerűen,

úgy, mintha maga Diké istenasszony működnék. Ami a külső esetlegességet illeti,

az vagy a véletlen műve, vagy a mindenség értelméé: a véletlent nem lehet

hibáztatni, a mindenség értelmével nem lehet pörbe szállni. Másodszor: gondold

végig, milyen minden egyes lény a fogantatástól az első lélegzetvételig, az

első lehelettől az utolsóig, továbbá, hogy milyen részekből állt össze és

mikké fog szétoszlani. Harmadszor: ha hirtelen a magasba szállva fölülről

néznéd az emberek dolgait, különböző irányú vergődésüket, ha egyazon

pillantással áttekintenéd a levegő és az aether lakóinak végtelen birodalmát,

mennyire lenéznéd amazokat! S ahányszor csak felemelkedel, ugyanazt látnád:

egyformaságot, rövidre mért életet. Erre vagyunk olyan büszkék!

25. Vesd ki magadból a véleményt, és mentve vagy. Ki akadályoz meg, hogy

eltávolítsd?

26. Ha valami nehezedre esik, megfeledkezel arról, hogy minden az egyetemes

természet szerint történik; arról, hogy a más hibája nem érint téged; de arról

is, hogy minden, ami történik, öröktől fogva így történt, mindig is így fog

történni és most is mindenütt így történik; s arról is, hogy milyen szoros

kapcsolat van az egyes ember és az emberi nem között: nem a vér és mag

rokonsága, hanem az értelem közössége. Elfeledted azt is, hogy minden értelme

isten, és ez tőle eredt; azt is, hogy szigorú értelemben véve senkinek sincs

semmije, hanem mindent: gyermekünket, testünket, magát a párát is tőle kaptuk,

azt is, hogy minden csak vélemény, azt is, hogy mindenki csak a jelen

pillanatot éli, s csak ezt veszítheti el.

27. Folyton idézd föl azoknak az emlékét, akik valami miatt nagyon

fölháborodtak, akik magas kitüntetésekkel, ellenségeskedésekkel vagy más,

szerencsétől függő körülményekkel emelkedtek s aztán gondold át: hol van most

mindez? Füst és hamu, rege, vagy még rege sem! Jusson eszedbe minden ilyesmi,

képzeld el Fabius Catullinust mezei jószágán, Lusius Lupust kertjeiben,

Stertiniust Baiaeban, Tiberiust Capri szigetén, Velius Rufust, s gondolj

általában arra, milyen oktalan dolog ragaszkodni bármihez is. Gondold meg, hogy

mennyire silány minden ilyen törekvés tárgya, és mennyire inkább bölcshöz méltó

az adott esetben igazságosnak, józannak, az istenek útján járónak bizonyulni -

de képmutatás nélkül. Mert a szerénység leplébe burkolt gőg mindennél

elviselhetetlenebb.

28. Ha valaki azt kérdezné: Vajon hol láttad az isteneket, vagy honnan tudod

létüket, hogy annyira tiszteled őket? - válaszolj: Először is az istenek

szemmel nem láthatók; azután saját lelkemet sem láttam, mégis megbecsülöm. Így,

valahányszor hatalmuk különböző jeleit tapasztalom, az istenek létére

következtetek belőlük, s tisztelem őket.

29. A lélek boldogsága attól függ, hogy minden tárgyat a maga egészében,

anyaga, formáló oka szempontjából megvizsgálj, hogy teljes lelkedből,

igazságosan cselekedj, és igazat mondj. Mi marad más hátra, mint élvezni az

életet az egyik jó cselekedetet a másikhoz fűzve, úgy, hogy a legcsekélyebb

kihagyást se tűrjük?

30. Csak egy a napfény, bár megosztják a falak, a hegyek és más ezer meg ezer

tárgy. Egy közös anyag van, bár ezer meg ezer külön testre oszlik szét. Egy a

páralélek, bár sok-sok teremtett lény külön léte széttagolja. Egy a belátó

lélek, bár szétdaraboltnak látszik. A fölsoroltak, mint a páralélek és a holt

anyag, érzéketlenek ugyan, és nincsenek kapcsolatban egymással, mégis

összefogja őket az egyesítő erő és az egy irányba húzó nehézkedés. Csak a

gondolkodó lélek vonzódik sajátos módon a vele rokonságban állóhoz,

összeköttetésbe lép vele, és a társulás ösztönös vágyát soha nem veszti el.

31. Mit kívánsz még? Tovább élni? azaz érezni, akarni, nőni, majd

megállapodni, beszélni, gondolkodni? Mit tartasz ezek közül annyira

kívánatosnak? Ha pedig mindezek csak megvetést érdemelnek, törj egyenesen a

végcélra: kövesd értelmedet és az istenséget. Az istenek tiszteletével viszont

nem fér össze, ha fájlalod, hogy a halál megfoszt valakit az előbb felsorolt

dolgoktól.

32. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből!

Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen űrben! Milyen kis rész az egész

anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! s az egész földnek mekkora kis

rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt, és ne tűzz ki más célt, csak azt,

hogy úgy tégy, ahogyan természeted irányít, és hogy eltűrd, amit a közös

természet magával hoz.

33. Hogyan használja fel vezérlő értelmed önmagát? Mert minden ezen fordul

meg. A többi csak hulla és füst: akár akaratodtól függ, akár nem.

34. A halál megvetéséhez a legnagyobb segítséget az a gondolat nyújtja, hogy

még azok is semmibe veszik, akik az élvezetet jónak, a fájdalmat pedig rossznak

tartják.

35. Aki csak az idejében jött eseményeket tartja jónak, akinek mindegy, hogy

több vagy kevesebb elveszűen átgondolt tettet vitt-e végbe, akinek nem számít,

hogy a világot hosszabb vagy rövidebb ideig szemlélte-e, annak a halál sem

félelmetes.

36. Ember, polgára voltál ennek a nagy városnak! Mit számít neked, öt évig-e

vagy háromig? Ami a törvények szerint van, az mindenki számára méltányos! Miért

rettegsz hát, ha ebből a városból elküld téged - nem valami zsarnok, nem valami

igazságtalan bíró, hanem, ami annak idején ide bevezetett, maga a természet,

mint ahogyan a színészt ugyanaz a játékrendező praetor bocsátja el a

színpadról, aki felfogadta. - De én nem játszottam végig az öt felvonást, csak

hármat! Mondasz valamit! Csakhogy az életben már három felvonás is egész dráma.

A befejezést az határozza meg, aki valamikor részeid összetalálkozását intézte,

most pedig a fölbomlás okozója. Te magad mindkettőben ártatlan vagy. Távozz hát

békében; mert az is békés szándékú, aki téged elbocsát.

UTÓSZÓ

ÍRTA

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY

A Nagy Sándor hódításai nyomán kialakult hellénisztikus korszak elején, i. e.

300 körül, egy Ciprus szigetéről származó föníciai, Zénón, új filozófiai

iskolát alapított Athénban. Ő és követői Athén főterének egyik csarnokában

tanítottak, amelyet a benne látható falfestményekről Színes Csarnoknak, 'Sztoa

Poikilé'-nek nevezték, róla kapta nevét a 'sztoikus' iskola. Nem volt olyan

szigorú szervezete, mint Platón vagy Arisztotelész iskolájának, nem is kötődött

olyan szorosan Athénhoz, mint amazok, sőt tanításai sem voltak olyan

egységesek, mint a többi nagy filozófiai iskoláé: az akadémikusoké, a

peripatetikusoké, az epikureusoké vagy a künikoszoké. A Zénóntól és közvetlen

követőitől kidolgozott alaprendszer több forrásból merített: Hérakleitosz

tűz-tanából, a platonizmusból, a künikoszokból, továbbá elsősorban Zénón és

legkiválóbb közvetlen tanítványa, a kilikiai Khrüszipposz révén a babilóniai

asztrológiából is. A korai korszak sztoikus filozófusainak művei elvesztek,

csak közvetve vagy rövid idézetekből ismerjük őket; nem más a helyzet a középső

korszak vezéralakjaival sem, akik közül a rhodoszi Panaitiosz és a szíriai

Poszeidóniosz emelkedett ki. Panaitiosz az i. e. 2. század közepén Rómába ment

és közeli kapcsolatba került a város legfelső köreivel; azzal, hogy az iskola

etikai tanításait aktív politikusok igényeihez alkalmazta, fő részese lett a

sztoikus filozófia népszerűségének a római nemesség körében. Poszeidóniosz, aki

alighanem a legkiemelkedőbb alakja volt a sztoikus filozófiának, elsősorban a

tan természettudományi részét újította meg gyökeresen, és az általa kidolgozott

világmagyarázatnak rendkívül nagy hatása volt a tudományok területén.

A sztoikus filozófia, vagy ahogy röviden emlegetni szokták: a 'sztoa'

harmadik korszaka a római császárkor volt. Teljes művek csak ebből az időből

maradtak ránk: a filozófus Senecától, Nero nevelőjétől, tanácsadójától, majd

áldozatainak egyikétől, ezenkívül a fríg rabszolga Epiktétosztól és Marcus

Aurelius császártól.

A sztoa rendszerének három része (logika, fizika, etika) közül a császárkor

filozófusait kizárólag az etika kérdései érdekelték, s lényegesen újat csak a

rendszer gyakorlati alkalmazása terén hoztak, a Panaitiosz által megkezdett

úton továbbhaladva. A sztoa ugyanis a többi görög filozófiai rendszernél

alkalmasabb volt rá, hogy a Róma és a Birodalom történeti változásai során

kialakuló új helyzetekhez alkalmazkodjék, hogy görög filozófus-öntudatot adjon

a római nemességnek politikai tevékenységéhez - különösen Görögország

meghódítása után vált ez fontossá -, hogy uralmuk eszmei megszilárdítását

ismerjék fel benne a Birodalom vezetői, és nyomorult helyzetükben vigaszt

nyújtson a meghódítottaknak, végső soron pedig az Impérium egységének

gondolatát erősítse, és így fontos történelmi hatóerővé is váljék. Szerepére a

császárkor szellemi életében semmi sem jellemzőbb, mint hogy a császár és egy

nyomorék kis-ázsiai rabszolga egyaránt magáénak vallhatta.

Marcus Aurelius negyvenéves korától csaknem két évtizeden át, 161 és 180 közt

állt a római birodalom élén, és már az ókorban a jó császár eszményképe lett,

serege csodatévőnek tartotta, halála után egy-két évszázaddal képét házi

oltárokon tisztelték, álombeli jóslatokat vártak és kaptak tőle, az újkorban

pedig uralkodását egy örök utópia - a legkiválóbb ember uralma - rövid

megvalósulásának tekintették. Mindez nagyon távol állt az 'Elmélkedések'

szerzőjének szándékától.

Előkelő családból származott, Hadrianus császár környezetében kitűnő nevelést

kapott, amely az akkori kétnyelvű, görög-latin műveltség alappilléreire, az

irodalomra, retorikára és filozófiára épült, Rómában pedig természetes módon a

jogtudományra, s Marcus esetében ezenkívül a természettudományokra, zenére,

festészetre is kiterjedt. Tanítói között volt a kor szellemi életének két

kiemelkedő alakja: latin retorikára Fronto, görögre Héródész Attikosz

tanította, mindkettten fő képviselői voltak a 2. század klasszicizmusának.

Marcus azonban a retorikától korán a filozófiához pártolt, egész életében hű

maradt hozzá, és soha nem bánta meg választását. Szokás szerint valamennyi

iskola tanításaival megismerkedett, de leginkább a sztoához vonzódott.

Hadrianus császár halála után (138) a következő uralkodó, Antonius Pius mellett

élt mint kijelölt utódja. Ami ideje az államügyek intézése mellett maradt, a

filozófiára fordította. 161-ben a közösségtől rárótt kötelességként vette át a

Birodalom kormányzását: "Egymás kedvéért születtünk. Más szempontból tekintve

élükre rendeltettem, mint a kos a nyáj... élére." Uralmát eleinte (169-ig)

fogadott testvérével, Lucius Verusszal osztotta meg önkéntesen, majd 177-től

fiával és kijelölt utódjával, Commodusszal. mint uralkodónak fő törekvése a

sztoikus tanítások érvényesítése volt az állam vezetésében, eszménye a

"jogegyenlőségre felépített állam, melyet az egyenlő elbánás és a

szólásszabadság elve alapján kormányoznak... mely az alattvalók szabadságát

mindenek fölé helyezi".

A valóságban uralkodása Róma történelmének fordulópontja volt: a Birodalom

felbomlását okozó végső válság kezdete, a határokon fenyegető iráni és germán

népek támadásaival és Athénig, illetve Aquileiáig hatoló betöréseivel, a keleti

részeken kitört felkelésekkel, pusztító árvízzel Rómában, a keleti harctérről

hazahurcolt és az egész Birodalomban dúló pestisjárvánnyal, amelyet hosszú

éveken át nem tudtak megfékezni. A filozófus-császár uralkodásának nagyobbik

részét táborban töltötte, ott is halt meg, a dunai határok védelméért folyó

háborúban, Bécsben vagy egy valószínűtlenebb hagyomány szerint Mitrovicában, az

antik Smirniumban. 170-174, majd 177-180 között Pannóniában a germán

markomannok és kvádok, illetve a Duna-Tisza közén lakó szarmata jazigok elleni

hadjárat alatt írta - legalábbis túlnyomórészt - az 'Elmélkedések'-ben

összegyűjtött feljegyzéseket.

A mű fennmaradt formájának kialakulásáról semmi közelebbit nem tudunk. Marcus

említi, hogy fiatal kora óta készített jegyzeteket olvasmányaiból; a VII. és

XI. könyv idézetsora ezek közül kerülhetett az 'Elmélkedések'-be, ugyanígy a

hozzájuk és más olvasmányaihoz esetleg korábban fűzött gondolatai is. A II. és

III. könyv felirata megmondja, hogy táborban, a Garam partján, illetve

Carnuntumban, a mai Deutsch-Altenburgban, a Duna mellett készült; két elejtett

történeti utalás is a Lucius Verus halála utáni időre, illetve a szarmata

háborúk éveire mutat. Mindez azonban csak nagyjából határozza meg az

'Elmélkedések' keletkezési idejét. A császár nem művet akart alkotni, csak

gondolatait rögzítette alkalmanként a maga számára, semmi nem bizonyítja, hogy

ezeket ő rendezte jelenlegi sorrendjükbe, hogy az egyes könyvek anyagát ő

állította össze és sorolta egymás után, még kevésbé azt, hogy a gondolatok és a

könyvek jelenlegi egymásutánja keletkezésük rendjét mutatja. Egyes részeket,

elsősorban az I. könyvet Marcus valószínűleg azzal az igénnyel fogalmazta meg,

hogy mások is olvassák, de bizonyos, hogy egyiket sem szánta nyilvános

közlésre. Írnokai vagy családja révén kerülhettek nyilvánosságra, és

eldönthetetlen, volt-e egyáltalán magának a szerzőnek szerepe, és ha igen,

mennyi, a könyv jelenlegi formájának kialakításában. Az I. könyv kivételével

egyik sem egységes, folyamatos írás, legföljebb kisebb-nagyobb

gondolatcsoportok függenek össze szorosabban. Az I. könyv tartalmában is

különálló a többitől: mestereiről, szellemének formálóiról emlékezik meg benne

Marcus, valószínűleg Xenophón 'Kürosz neveltetése' című munkája első könyvének

mintájára. Ez a feljegyzés élete végén keletkezhetett, és az 'Elmélkedések'

kiadója, akárki volt is az, az ókori intelem-irodalom hagyományainak

megfelelően utólag állította a mű élére. A többi könyv olykor érezhetően

sebtében feljegyzett gondolatokat tartalmaz, és az utolsó könyv végét kivéve

semmi nem mutat arra, hogy ezeket bárki valamilyen művészi szerkesztési elv

alapján rendezte volna el. A tizenkét könyvre való beosztásról sem biztos, hogy

Marcustól, illetve a mű ókori kiadójától származik. Először az 'Elmélkedések'

legrégibb, később elveszett kéziratának alapján készült 1558-as, első

nyomtatott kiadásban szerepel, de sem a fennmaradt második legrégibb kézirat,

sem maga a szöveg nem indokolja teljesen; egyes könyvek vége semmiféle

gondolat-lezárást nem mutat. Mindezek miatt az a vélemény is felvetődött, hogy

a mű ma ismert formájában kivonata az eredetinek. Valójában azonban ez a forma

csak azt tükrözi, hogy olyan feljegyzésekről van szó, amelyeket szerzőjük

legalábbis túlnyomórészt kizárólag a maga számára írt - amennyiben jogosult a

kéziratokban fennmaradt cím: 'Önmagához.' Újabb fordítások ehelyett a

'Gondolatok' vagy 'Elmélkedések' címet szokták választani. Az eredeti címet, ha

egyáltalán volt, már az ókorban elfelejtették; a 4. században hol 'Tanítások',

hol 'Intelmek' címen említik.

A feljegyzések stílusa is a közlési szándék ellen szól. Nem sok nyomot

hagytak rajta Marcus klasszicista mestereinek tanításai. A fogalmazás

gondatlan, olykor homályos, rögtönzött, a sztoikus filozófia zsargonja gyakran

bukkan fel mondataiban.

Marcus éppoly kevéssé akart szakfilozófus lenni, mint író. Számára a

filozófia nem foglalkozás, hanem magatartás volt. ("Nekem nem a tudomány adja a

kenyeremet - írja -, mégis hű maradok hozzá.") Távol állt tőle valami egységes,

teljes rendszer kidolgozása vagy akár csak az ismertetése is, még távolabb a

sztoikus filozófia alapelveinek továbbfejlesztése. Megelégedett az elődök,

elsősorban Poszeidónosz tanításainak ismeretével, bár a régebbi korszak vezető

sztoikus filozófusait is olvasta: Khrüszipposzt többször idézi. Nem igyekezett

arra sem, hogy a sztoa különböző irányzatait összeegyeztesse; alapvető

kérdéseket eldöntetlenül hagyott, a filozófiai szakkifejezéseket sem

mesterségbeli pontossággal használja. A lényeges számára az etika volt, és csak

elejtett megjegyzéseiből lehet azt a világfelfogást rekonstruálni, amelyen ez

az etika alapult.

A sztoa tanítása szerint, nagyjából úgy, ahogyan Marcus Aureliusnál

megjelenik, a tűz-természetű ősanyag (őselemek) és az ebből lett testek

változásai tartják fenn. A világ végtelen áramlás, változás, amelynek során az

anyag is, a szellem is felbomlik, vagyis visszatér azokba az elemekbe,

amelyekből minden összeállt, s a felbomlással átváltozik valami új létezővé.

Időszakonként ez a világ tűzbe borul '(ekpürószisz)', s a tűzből újjászületik.

A tűz-természetű ősanyag megnyilvánulása (vagy vele azonos) a világot vezérlő

értelem, más elnevezéseivel Zeusz, az isten, az istenek, a közös természet, a

mindenség törvénye vagy az isteni előrelátás. Az ember és minden földi lény

kölcsönös kapcsolatban, egymásrahangoltságban '(szümpatheia)' áll a világot

vezérlő értelemmel, a makrokozmosz a mikrokozmosszal. Az ember három

alkotórésze közül kettő: a test és a páralélek csak gondozására van bízva, nem

állandó, elhanyagolható, a harmadik: az értelem vagy vezérlő értelem (más néven

formáló erő, a belső parancsoló, az ész) az istentől vagyis a világot vezérlő

értelemből ered; ez az emberben lakó istenség, az ember daimónja. A legfőbb

sztoikus életeszmény: szóban és tettben összhangban lenni a mindenség

természetével, a világot vezérlő értelemmel, együtt élni az istenekkel; ezt az

éri el, aki daimónja szerint cselekszik. A daimón az embernek a közös őselemből

származó része, ez tesz minden embert rokonná és a világnak mint egyetlen nagy

államnak polgárává. Semmi, ami a közös természet szerint van, nem lehet

helytelen, mert az isteni előrelátással összhangban áll. A testre és a

páralélekre vonatkozó, vele kapcsolatos dolgok - mint élet és halál, gazdagság

és szegénység, fájdalom és gyönyör - se jók, se rosszak, hanem közömbösek.

Ennek a tudata adja az ember számára szabadságát és szabad akaratát. Minthogy

azonban mindenki a világegyetem polgára, ugyanakkor, mint a saját államáé is,

ennek a világállamnak a közösségi érdekei kötelességeket rónak mindenkire,

amiket teljesítenie kell. Ez az isteni előreelrendelés és a szabad akarat

ellentétének áthidalása. A császárkori sztoikus filozófia ennek alapján

építette be rendszerébe az egyetemes világbirodalom fogalmát és mindazt, amit

ez a Birodalom elvár polgáraitól, így oszlatta el az ellentéteket uralkodók és

meghódoltak, vagyonosok és nincstelenek között.

Marcus művének azonban nem a mögötte álló filozófiai rendszer az érdekessége,

hanem egyfelől az, hogyan hangzanak ennek tételei a császár szájából, másfelől

saját életének, emberi egyéniségének, sorsának hangjai, amelyek kihallatszanak

az 'Elmélkedések'-ből.

"Ne légy zsarnoka vagy szolgája senkinek" - írja. "A szabad akaratot nem

lehet elrabolni" - idézi másutt Epiktétoszból, de mindennek elkerülhetetlenül

más a visszhangja a Birodalom urának a szájából, mint a fríg rabszolgáéból. Az

'Elmélkedések'-ben egy császár-filozófus nézi a világot, aki saját magának - és

ezért őszintén - beszél róla. Végigvonul a könyvön az alig-alig kimondott

panasz: az uralkodás terhes kötelesség, amit a közösség érdekében kell

vállalni. A császári udvar: a mostoha, az édesanya a filozófia maradt. Fontos a

lehetőség megőrzése: "Önmagadba mindig visszavonulhatsz." Állandó vívódó

erőfeszítéseket tesz arra, hogy a sztoa alapelveivel meggyőzze magát a

választott életforma helyességéről: az egyetlen kötelesség az, ami a

közösségnek hasznos; ahol élni lehet, jól is lehet élni, így az udvari

környezetben is. És nem kevésbé gyötrő a másik erőfeszítés, arra, hogy a

császár és a filozófus ne kerüljön szembe egymással: "Városom és hazám, mint

Antoniusnak, Róma, mint embernek a világ"; "Vigyázz el ne császárosodj!"

Ebbe az önmagába fordult világba minduntalan betört a külső világ naponként

megélt történéseivel, akár a táborban ("az élet háború és idegen földön

tartózkodás" - írja a Garam partján), akár odahaza, egy iszonyú sebeket kapó

roppant birodalom csúcsán, ahol szüntelen gondolkodáson nevelt értelme ebből a

magasságból olykor a történelem folyásának csak kevesek számára ismert

törvényeit és távlatait látta meg: minden, ami történik, nemcsak sorban

következik, hanem össze is függ egymással (IV. 45); "szereti a világrend azt

tenni, amin rajta a történés sora" (VII. 21); "Ázsia, Európa - kicsi zuga a

világnak; a világóceán - egy cseppje a világnak" (VI. 36). Ilyen felismerésből

született a monumentális haláltánc-kép a IV. könyvben: " Képzeld magad elé

például Vespasianus korát, s mindenben a mai állapotokat látod: az emberek

házasodnak, gyermekeket nevelnek, betegeskednek, meghalnak, harcolnak,

ünnepelnek, kereskednek, gazdálkodnak, hízelegnek, gőgösködnek, gyanakszanak,

acsarkodnak, mások halálát kívánják, zúgolódnak a jelen miatt, szeretkeznek,

takarékoskodnak, konsulságot, uralmat hajhásznak. S az ő egész világuk - csak

volt. Azután térj át Traianus korára: mindenben ugyanazt találod." (32) Az örök

változás, a változó szereplőkkel folyó azonos színjáték (X. 27) látomása, az

élet elröppenő pillanatának érzése, a minden napra mint utolsóra felkészülés: a

korforduló világtörténelmi pillanatának vetülete egy uralkodó

gondolatvilágában, s realitását az elkövetkező események igazolták. De sokrétű

és sokféle érintkezései során az emberi jellemről és viselkedésről is olyan

tapasztalatokat gyűjthetett össze, mint senki más a sztoikus gondolkodók közül,

nem kevéssel gazdagítva a sztoikus etika és az emberismeret példatárát: az

életben sokszorosan igazolódott a Frontótól kapott tanítás arról, hogy az

önkényuralom velejárója az irigység, a ravaszság és a színlelés, (I. 11);

ömlött az új meg új anyag a besúgók és a hízelgők számtalan fajáról,

viselkedésükről és az ellenük való felvértezettség fontosságáról, s egyáltalán

arról, "mennyi rosszat rejt magában a hatalom", ahogy antik életrajzírója

szerint vallotta. (Historia Augusta 5, 4)

Avidius Cassius, egyik kedvenc hadvezére, aki 175-ben fellázadt ellene,

állítólag azt vetette szemére, hogy "filozofál, az irgalmasságon, a lelken, a

tisztességen és az igazságon gondolkodik, s közben nem törődik az állammal".

(Historia Augusta, Av. Cass. 14, 5) A szemrehányás nagyon is igazságtalan,

Marcus a kötelességteljesítés megszállottja volt, és az 'Elmélkedések'

olvasójának egyik fő gyönyörűsége - ahogy Kosztolányi Marcus

Aurelius-novellájának Commodusáé is - éppen az lehet, hogy elképzeli az írót a

római diadaloszlopán ábrázolt népirtó, a foglyok életét sem kímélő vérengzések

vezetőjeként, városokat, falvakat felgyújtó seregek élén, mint a szökött

rabszolgák büntetését megszigorító törvény szerzőjét vagy Róma megtisztítóját

az államrend ellen izgató filozófusoktól, aki közben soha nem feledkezik meg

egy pillanatra sem a sztoikus filozófia adta öntudatról és szerénységről: "A

pók nagyra van, ha legyet fogott, más, ha nyulat... más, ha szarmatát."

A történelem egyik fordulópontján az ő alakjában és gondolkodásában

találkoztak a Róma szemével látott világtörténelem sokfelé ágazó és

legellentétesebb irányú útjai, hogy aztán újra szétváljanak. A

császár-gondolkodó egyéb írásaiban latinul írt, saját magához szóló

feljegyzéseiben a meghódított görögök nyelvén, amelyen azonban a római

törvények és sírfeliratok tömör szűkszavúsága üt át. A kikerülhetetlen változás

és elmúlás érzése a múlt konzerválására ösztönözte; aligha értékelte a

Birodalom két legnagyobb szellemének, a kortárs Apuleiusnak és Lukianosznak

művészetét, inkább a megdermedt klasszikus görög kultúra ápolását

intézményesítette. De a görög filozófiát, amin nevelkedett és amit vallott, egy

római császár igényeihez hajlította, gondolatvilágában pedig minden személyes

ellenszenve ellenére a kereszténység atmoszférája bontakozik ki. A beteges,

testben-lélekben szenvedő császár életében és művében megéli és megeleveníti az

ókor búcsúzásának és az új korszak születésének minden fájdalmát. "Ne reméld a

földön Platón államát" - írja. Az olvasó az 'Elmélkedések' végére érve többet

ért meg minden emberi történésből, mint azelőtt.

JEGYZETEK

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: I. H. Leopold: M. Antoninus imperator ad

se ipsum. Oxonii, 1908

ELSŐ KÖNYV

2. ATYÁM - Annius Verus praetor, fiatalon halt meg. Az Annius-család

Hispániába elszármazott, majd Rómába visszatelepült régi római nemzetség volt.

3. ANYÁM - Domitia Lucilla, P. Calvisius Tullus lánya. 156-ban, ötvenéves

kora tájt halt meg.

4. DÉDATYÁM - valószínűleg anyai dédapja, Catilius Severus.

5. A CIRKUSZBAN - célzás a kocsiversenyekre és a gladiátori viadalokra. A

cirkuszi kocsiversenyeken részt vevő négy fogat lovai négyféle színt viseltek.

A közönség körében a legnépszerűbbek a kékek és a zöldek voltak. A gladiátorok

különböző - általában könnyű és nehéz - fegyverzetben álltak ki egymás ellen. A

könnyű fegyverzetűek kis, kerek, a nehéz fegyverzetűek nagy, ovális pajzsot

viseltek.

6. DIOGNÉTOS - M. egyik mestere, festeni tanította a császárt.

FÜRJEK HÍZLALÁSA - Rómában szokás volt fürjviadalokat rendezni; az

eredményből jósoltak.

7. RUSTICUS - Iunius R. sztoikus filozófus, M. barátja és tanítója; a császár

magas méltóságokat adományozott neki.

STÓLÁBAN - ünnepi díszöltözetben.

SIMUESSA - város Latium és Campania határán, a via Appia mentén.

EPIKTÉTOS - görög sztoikus filozófus (i. sz. kb. 55-135), halála után kiadott

írásait M. egyik fő forrásaként használta.

8. APPOLLÓNIOS - görög származású sztoikus filozófus.

9. SEXTUS - khaironeiai sztoikus filozófus, Plutarkhosz unokaöccse, M.

szívesen látogatta római előadásait.

10. ALEXANDROS GRAMMATIKUS - Frígiából származó görög tudós, M.

tanítómestere.

11. FRONTO - híres latin szónok (kb. 100-166), M. tanítója; levelezésük egy

része fennmaradt.

12. ALEXANDROS, A PLATONISTA FILOZÓFUS - M. titkára, görög levelezésében

segédkezett.

13. CATULUS - valószínűleg Cinna Catulus, sztoikus filozófus.

DOMITIUS, ATHÉNODOTOS - valószínűleg a Fronto-kör filozófusai, egyébként

kevésbé ismertek.

14. SEVERUS - valószínűleg Claudius Severus peripatetikus filozófus; fia M.

egyik lányát vette feleségül.

THRASEA, HELVIDIUS, CATO, BRUTUS - a római történelem zsarnokgyűlölő hősei.

Thraseát Nero, Helvidiust Vespasianus ölette meg, az ifjabb Cato és Brutus

Caesar ellenfelei voltak.

DIÓN - valószínűleg a szürakúszai D., az i. e. 4. sz.-ban élt platonista

filozófus.

15. MAXIMUS - C. Maximus sztoikus filozófus, M. tanítója, a császár később

magas állásokba emelte.

16. ATYÁM - adoptáló apja, Antoninus Pius császár.

LORIUM, LANUVIUM - Pius császár villái Róma közelében.

17. NAGYATYÁIM - M. Annius Verus és anyai nagyapja, P. Calvisius Tullus, a

109. év consula; az ő házába költözött M. apja halála után.

FIVÉREM - L. Aurelius Verus adoptio útján lett testvére. M. megosztotta vele

az uralmat. 169-ben halt meg.

FELESÉGEM - Faustina, 175 körül halt meg.

QUÁDOK - harcias germán néptörzs, M. legveszélyesebb ellenfelei. Ebben az

időben a Morva és a Garam közti területen laktak.

MÁSODIK KÖNYV

10. THEOPHRASTOS - paripatetikus filozófus az i. e. 4. században,

Arisztotelész tanítványa.

13. A FÖLD GYOMRÁNAK - Pindarosz-töredék

15. MOMINOS - künikosz filozófus, Diogenész követője. Az idézet Menandrosztól

származik (249. töredék).

17. CARTUNUM - város a Duna partján, a mai Bécs közelében, M. főhadiszállása

a germán háborúban.

HARMADIK KÖNYV

3. HIPPOKRATÉS - kószi orvos, Szókratész kortársa (469-399), az utókor

emlékezetében a leghíresebb görög orvos.

6. SÓKRATÉS SZAVÁVAL SZÓLVA - vö. Platón, Timaiosz 61 D.

16. PHALARIS - Akragasz szicíliai város legendás kegyetlenségű zsarnok

uralkodója az i. e. 6. sz.-ban.

NEGYEDIK KÖNYV

18. AGATHÓN - híres athéni tragédiaköltő az i. e. 5. sz.-ban.

23. KEKROPS KEDVES VÁROSA - valószínűleg Arisztophanész-töredék. Kekropsz

Athén első, mondai királya.

24. NE FOGJ SOKFÉLÉBE - az idézet Démokritosztól származik.

33. CAMILLUS, CAESO, VOLESUS, LEONNATUS - a római köztársaság legendás hősei:

Camillus a gallusok legyőzője; Caeso Fabius a Veii elleni háborúban elesett

háromszáz hős Fabius vezére; Leonnatus valószínűleg a Pürrhosz felett győzelmet

aratott L. Denatatusszal azonos; Volesus valószínűleg Volesus szabin vezér fia;

Valerius Poplicola, a Tarquiniusok elűzője, az első római consul.

SPICIO - a pun háborúk két híres hadvezére, az idősebb S. 202-ben Zámánál

legyőzte Hannibált, az ifjabb 146-ban bevette és lerombolta Karthágót.

CATO - az idősebb C., római politikus az i. e. 3-2. sz.-ban, a punok ádáz

ellenfele.

ELTŰNT NYOMTALANUL, HÍREVESZTVE - Homérosz, Odüsszeia, 1, 242 (Devecseri

Gábor fordítása).

34. KLOTHÓ - az egyik párka, aki az emberi sors fonalát fonja.

41. NYOMORULT PÁRA VAGY - az idézet így nem található meg Epiktétosz

műveiben.

48. HELIKÉ - akhaiai város, i. e. 373-ban elnyelte a tenger.

POMPEII, HERCULANUM - a Vezuv i. e. 79-es kitörésekor elpusztult itáliai

városok.

50. CADICIANUS, FABIUS, JULIANUS, LEPIDUS - a római történelemben gyakran

előforduló nevek. Lepidus talán a triumvir.

ÖTÖDIK KÖNYV

8. ASKLÉPIOS - a gyógyítás istene a görög mitológiában. Itt: orvos.

12. A NAGY BŐSÉGTŐL - idézet Menandrosz 530. töredékéből.

31. SZÓVAL TETTEL - Homérosz, Odüsszeia, 4, 690.

33. TÁGAS FÖLDÜNKRŐL - Hésziodosz, Munkák és napok, 197.

HATODIK KÖNYV

10. ELVEGYÜLÜNK A FÖLD PORÁVAL - Homérosz, Iliasz, 7, 99.

13. KRATÉS - görög künikosz filozófus a 4-3. században.

XENOKRATÉS - erkölcsi szigorúságáról híres platonista filozófus.

36. ATHOS - magas hegyvidék Makedóniában, Khalkidiké félszigeten.

42. KHRYSIPPOS - a sztoikus filozófia megteremtője. Az i. e. 3. sz.-ban élt

Athénben.

43. KAPROPHOROS - Démétér Kaprophorosz, a termést hozó istennő.

47. PHILISTIÓN, PHOIBOS, ORIGANIÓN - nem azonosítható nevek

EUDOXOS - görög matematikus és asztronómus az i. e. 4. sz.-ban.

HIPPARKHOS - görög asztronómus, az i. e. 2. sz.-ban élt.

ARKHIMÉDÉS - híres görög természettudós. Római katonák ölték meg

Szürakuszai-ban 212-ben.

MENIPPOS - künikosz filozófus az i. e. 3. sz.-ban (vö. "menipposzi szatíra").

HETEDIK KÖNYV

35. Platón, Állam VI. 486 A.

38. Euripidész, Bellerophón (289. töredék).

39. Ismeretlen költő töredéke.

40. Euripidész, Hüpszipüle (757. töredék).

41. Euripidész, Antiopé (207. töredék).

42. Euripidész 910. töredéke.

43. Ismeretlen szerzőtől; a gondolat Epiktétosztól származik.

44. Platón, Apológia 28 B (Gyomlay Gyula fordítása).

45. Uo. 28 E.

46. Platón, Gorgiasz 512 D (Péterfy Jenő fordítása).

48. A hely nem található Platón műveiben.

50. Euripidész, Khrüszipposz (836. töredék).

51. ÉTEL- S ITALLAL - Euripidész-töredék (Suppl. 1110).

ANNAK, KI ITT E FÖLDÖN ÉL - ismeretlen tragédiaszerzőtől.

63. MINDEN LÉLEK - a paltóni gondolatot Epiktétosz idézi.

66. TELEAUGÉS - a hagyomány szerint Püthagorasz fia.

A SALAMISI EMBER - vö. Platón, Apológia 20 C; a szalamiszi Leónt kellett

volna elfognia a harminc zsarnok parancsára.

AZ UTCÁKON BÜSZKÉLKEDVE - Arisztophanész, Felhők 362.

NYOLCADIK KÖNYV

3. DIOGENÉS - i. e. 4. sz.-i híres görög künikosz filozófus.

19. HÉLIOS - a napisten; a nap megszemélyesítése a görög mitológiában.

25. LUCILLA - M. anyja.

SECUNDA - Maximus (vö. 1, 15) felesége

EPITYNCHANOS, DIOTIMOS - Hadrianus bizalmas emberei, egyébként ismeretlenek.

FAUSTINA - itt az idősebb Faustináról, Antonius Pius feleségéről van szó.

CELER - Caninius C., híres görög rhétor, Hadrianus titkára.

CHARAX, DÉMÉTRIOS, EUDAIMÓN - ismeretlen, ill. azonosíthatatlan tudósok.

31. AGRIPPA - Augustus híres hadvezére.

AREUS - Augustus házi filozófusa.

37. PANTHEA - Lucius Verus felszabadított rabszolgája és szeretője.

PERGAMUS - Verus császár felszabadított rabszolgája.

57. NAPSUGÁR - a szó helyes etimológia szerint az agó-ból ('vezet, visz')

származik.

KILENCEDIK KÖNYV

24. NEKYIA - halottidéző szertartás az Odüsszeia 11. énekében.

28. MERT VALAMI MÓDON CSAK ATOMOK VANNAK - a szöveg hiányosan maradt fenn.

Ideértendő, hogy ez a harmadik lehetőség.

29. PHALÉRONI DÉMÉTRIOS - híres államférfi, szónok és filozófus Athénban,

i. e. 300 körül.

TIZEDIK KÖNYV

10. SZARMATÁT - M. több háborút viselt a szarmaták ellen.

21. SZERETI A FÖLD AZ ESŐT - Euripidész 890. töredéke.

27. KROISOS - Lüdia uralkodója az i. e. 6. sz.-ban. Mesés gazdagságáról volt

híres.

31. EUPHRATÉS - egyiptomi származású filozófus, Plinius nagyra tartotta.

KRITÓN, XENOPHÓN - Szókratész köréhez tartozó filozófusok. A fejezetben

említett többi név nem azonosítható.

34. MINT LEVELEK SZÜLETÉSE - Homérosz, Iliasz 6, 147-9 (Devecseri Gábor

fordítása)

TIZENEGYEDIK KÖNYV

6. Ó, JAJ KITHAIRÓN - Szophoklész, Oidipusz király, 1391. sor.

ELHAGYTAK ENGEM - vö. 7, 41.

NE INGERÜLJ - vö. 7, 38.

ARASD A LÉTET - vö. 7, 40.

13. PHÓKIÓN - athéni hadvezér az i. e. 4. sz.-ban, igazságtalanul halálra

ítélték, később rehabilitálták.

18. MÚZSAVEZETŐ - Apollón.

22. A FALUSI ÉS A VÁROSI EGÉR - Aiszóposz 297. meséje.

25. PERDIKKAS - Makedónia királya. A történetet fiáról, Arkhelaoszról

tartották számon az antikvitás más írói.

30. RABSZOLGA VAGY - ismeretlen költő töredéke.

31. A SZÍV ÖRÖMÉBE' - Homérosz, Odüsszeia, 10, 413.

32. DURVA SZAVAKKAL - Hésziodosz, Munkák és napok, 186.

35. ÉRETLEN SZŐLŐ - szintén Epiktétosz-idézet.

TIZENKETTEDIK KÖNYV

24. DIKÉ - az igazság istennője a görög mitológiában.

27. FABIUS, CATULLINUS, LUPIUS LUPUS, VELIUS RUFUS, STERTINIUS - ismeretlen,

ill. bizonytalanul azonosítható nevek.